Film

127 ÓRA – 127 Hours (2010.)

2011. 03. 21. • Szerző: farkashearer
127 ÓRA – 127 Hours (2010.)

Rendező: Danny Boyle Szereplők: James Franco (Aron Ralston), Kate Mara (Kristi), Amber Tamblyn (Megan), Treat Williams(Aron apja), John Lawrence (Brion), Kate Burton (Aron anyja), Clémence Poésy (Rana), Lizzy Caplan (Sonja Ralston) 94 perc

Aron Ralston (James Franco) sziklamászó 2003. áprilisában, az Utah állambeli Blue John Kanyonban – a Kanyonok Nemzeti Parkjának területén – ragadt, ahol egy sziklaomlás következtében öt napot töltött el egy rendkívül szűk kanyon fogságában. A film az ő kegyetlen megpróbáltatásait és igaz történetét dolgozza fel.  

A mindig újabb és újabb kalandokra vágyó extrémsport-őrült Aron ezúttal nagy bajba kerül. Lehet, hogy az életével fizet érte? Valóban ez a szikla lenne a végzete? Érdemes-e küzdeni a sorsunk ellen? Mindenképpen! A mindvégig való kitartást és a végsőkig való küzdést hirdeti a 127 óra című film. És persze a bizakodást. E nélkül tudniillik (semmi) nem megy. Végül az ember élethez való foggal-körömmel való ragaszkodását, aminél egyszerűen nincsen nagyobb erő a világon. Ezért nem adhatjuk fel a harcot. Soha. Semmilyen körülmények között.
 
A szerencsétlenül járt főszereplő kényszerképzetei, víziói, lázálmai és vágyakozásai a film egyértelműen legerősebb pillanatai. A rögtönzött egyszemélyben előadott talkshow-ja aztán meg mindent visz!  Semmi nyáladzás, patakokban síró, könnyezős búcsú a családtagoktól, erre semmiképp ne számítsuk! A 127 óra ennél sokkal többet ad a nézőnek, amivel Danny Boyle újfent maradandót alkotott. Már az, hogy vagy húsz percet kell várnunk a főcímig, igencsak hatásos.
 
Ha a rendező két évvel ezelőtt a Gettó Milliomosért nem kapott volna 8-ból 8 Oscar-t – de szerencsére kapott! -, akkor most aztán mindenképpen járt volna neki, így viszont kevés esélyt látok rá, hogy újra odaadják neki. Ezúttal „csak” 6 Oscarra jelölték filmjét, köztük a legjobb filmre és a legjobb adaptált forgatókönyvre. James Franco nagyon jó volt, bár alakítása így is kevésnek tűnik a legjobb színész díjára. A film zenéjéért ugyanaz az A. R. Rahman a felelős, akit a Gettó Milliomosnál végzett munkájának elismeréséért kétszer is a színpadra szólítottak, amit akár ebben az évben megismételhet. A 127 óra hatodik jelölését a vágásért kapta.
 
Biztos vagyok benne, hogy jópáran leszünk olyanok, akiket még az átlagosnál is jobban megfog a film, talán mert a sport szeretete miatt az még közelebb áll hozzánk. Én nagyon örülök, hogy közéjük tartozhatok. Végül egy jótanács az extrém spotokat kedvelőknek: Soha ne induljunk útnak úgy, hogy legalább egyvalaki nem tudja az úticélunkat!
 
 
Farkas Péter
 
 
Értékelés:
*****/*****
9/10
 
 
Danny Boyle filmográfia (nem teljes!):
  • Sekély sírhant (1994.)
  • Trainspotting (1996.)
  • Az élet sója (1997.)
  • A part (2000.)
  • 28 nappal később (2002.)
  • Gettó milliomos (2008.)
 
Díjak és jelölések:
Oscar-díj (2011) - Legjobb film jelölés
Oscar-díj (2011) - Legjobb férfi alakítás jelölés: James Franco
Oscar-díj (2011) - Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés
Oscar-díj (2011) - Legjobb vágás jelölés
Oscar-díj (2011) - Legjobb filmzene jelölés
Oscar-díj (2011) - Legjobb betétdal jelölés
 
Ha imádod a filmeket, és elsőként szeretnél további filmajánlóinkról értesülni, lájkold Facebook oldalunkat:

Szerző:
farkashearer
Budapest
Férfi
1983
Követem
Oscar 2017
A változatosság gyönyörködtet(?) - Esztojka Mónika kiállítása
A művészet templomai - Botticelli: Dante pokla
Oscar-esélyesek 2017 - Kaliforniai álom
Oscar-esélyesek 2017 - Utazók
Oscar-esélyesek 2017 - A fegyvertelen katona
STAR WARS VII – Az ébredő erő (2015.) - DVD-ajánló
Jön a jubileumi Balaton Sound! – 2016. július 6-10.
James Bond 007: Spectre – A Fantom visszatér (2015.) - DVD-ajánló
Oscar Nyertesek 2016
Oscar-esélyesek 2016 - Agymanók
Oscar-esélyesek 2016 - Carol
Oscar-esélyesek 2016 - A dán lány
Oscar-esélyesek 2016 - Mentőexpedíció
Oscar-esélyesek 2016 - Mad Max 4: A harag útja
Oscar-esélyesek 2016 - Kémek hídja
Oscar-esélyesek 2016 - Aljas nyolcas
Oscar-esélyesek 2016 - Saul fia
Oscar-esélyesek 2016 - A visszatérő
Vadon – Wild (2014.) - DVD ajánló
Rendíthetetlen – Unbroken (2014.) - DVD ajánló
Újra a filmvásznon! 2001: Űrodüsszeia
Oscar 2015 - Legjobb adaptált forgatókönyv: Kódjátszma – The imitation game (2014.)
MVM Siker-nap 2015.02.22.
Oscar 2015 - Legjobb film és rendező: Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje (2014.)
87. Oscar-gála 2015 - A díjazottak
87. Oscar-gála 2015
Siker-nap február 22-én Arnold Schwarzeneggerrel
Az üldözött (2013.) - Filmajánló
SIN CITY: Ölni tudnál érte (2014.) - Filmajánló
LUCY (2014.) - Filmajánló
FAST AND FURIOUS – HALÁLOS IRAMBAN - DVD ajánló
BALATON SOUND 2014 július 12. Beszámoló
Keszthelyi Maraton 2012 beszámoló
A Vaslady – The Iron Lady (2011.)
Pénzcsináló – Moneyball Legjobb film Oscar-jelölt 2012
A hatalom árnyékában – Legjobb adaptált forgatókönyv-jelölt
29. BALATON-átúszás: 5,2 km - Megúsztuk!
Ultrabalaton bringatúra 2011.06.25-26. - Beszámoló
VI. Balatonfüred Triatlon
A KARIB-TENGER KALÓZAI: Ismeretlen vizeken – PIRATES OF THE CARIBBEAN: On Stranger Tides (2011.)
Félmaraton, Siófok 2011. május 14. (szombat)
A Harcos – The Fighter (2010.)
Egy jobb világ – Haevnen (In a better world) (2010.)
127 ÓRA – 127 Hours (2010.)
Fekete hattyú - Black Sawn (2010.)
A félszemű – True Grit (2010.)
Közösségi háló – Social network (2010.)
Dvd ajánló: Robin Hood (2010.)
DVD ajánló:Viharsziget – Shutter Island (2009.)
EREDET – Inception (2010.)
The Road - Az út (2009.)
ITU Triatlon világbajnokság, Budapest - 2010
A bombák földjén
Prince of persia – Perzsia hercege: Az idő homokja

« Előző cikk
Következő cikk »
Fekete hattyú - Black Sawn (2010.)Fekete hattyú - Black Sawn (2010.)
Fsz.: Natalie Portman, Mila Kunis, Winona Rider, Vincent Cassel. R.: Darren Aronofsky.108 p. ...

Legnépszerűbb cikkek »
Vámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelezőVámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelező
Mi is lehetne hálásabb feladat annál, mint amikor egy kasszasiker filmből paródiát készíthet valaki. Az Alkonyat filmek ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: