Könyv

Alessandro Baricco: Selyem

2012. 12. 01. • Szerző: Novecento
Alessandro Baricco: Selyem

Selyem. Akár már ennyiből is sejthetnénk, hogy mire számítsunk. Elég volt csupán a minimalista borítóra pillantani, hogy kitaláljam a történetet: a felvilágosult fehér ember az elszigetelt Japánba érkezik, ahol elvarázsolják az ősi hagyományok és a természet szépségei, míg mindeközben ráeszmél saját „civilizált” élete felszínességére. És persze szerelmes is lesz. Hogy mi az, ami mégis rávett arra, hogy elolvassam? Alessandro Baricco.

 

 Miután láttam Az óceánjáró zongorista legendája című filmet, rögtön el akartam olvasni a könyvet is. Azt mondtam magamban, ha valaki képes megalkotni egy ilyen lebilincselő történetet, akkor azt minden formában ki kell élveznem. És a Novecento nem is okozott csalódást, ahogy a mellette álló Selyem sem.
A cselekmény nem sokban tért el attól, amit elsőre felvázoltam, és mégsem bírtam megállni, hogy ne olvassam el többször is egymás után. Nem akarom elvenni senkitől az olvasás örömét azzal, hogy ennél többet mondok róla, ugyanis minden egyes oldal, minden röviden felvázolt kép olyan élményt rejt magában, amit csak az élvezhet igazán, aki maga fedezi fel. Az olasz író története egyszerűen lenyűgöző, és ami a legszebb, hogy mindehhez nincs szüksége több száz oldalon át tartó szócséplésre. Röviden, könnyedén mesél nekünk, szinte csak a lényeget, és éppen ezért szeretünk bele például azokba a tájleírásokba, amiket a modern világ sietős olvasóiként más könyvekben igyekszünk átlapozni. Már a puszta szóhasználat, a fogalmazásmód (amit Székely Éva fordítása tökéletesen ad át) elég ahhoz, hogy beleszeressünk a könyvbe.
Alig száz oldal, vagyis akár egy rövid délután alatt maradéktalanul megkapjuk mindazt, amit egy nagyregénytől várnánk. Kaland, egzotikum, filozófia, romantika, erotika… Baricco képes volt mindezt úgy összesűríteni, hogy még véletlenül se menjen a történet rovására. És még nem beszéltünk a mellékszálakról, és mindarról, amiket első olvasatra talán észre se veszünk.
A Selyem lehetett volna egy sablonos tömegkönyv, amit ezrével visznek a könyvesboltokból. De Alessandro Bariccoban megvan az a tulajdonság, amit a leginkább tisztelünk a művészekben: az egyediség. Nem hagyta, hogy a cselekmény, a főhős fejlődése elvesszen az oldalak között. Egy üzenetet küldött a világnak, ahogy azt minden más író is teszi, csakhogy ő biztosította, hogy gond nélkül el is jusson az olvasóhoz. A szerző más műveit ismerve, az utolsó oldalaknál szinte már alig mertem lapozni, annyira nem akartam, hogy vége legyen. A lezárás nem hagyott kérdéseket maga után, mégis napokig gondolkoztam még a műről. Egyszerre gyönyörködtetően meseszerű, és ridegen valóságos. Gyors, lendületes, elgondolkodtató. Mindaz, ami a mai olvasónak kellhet. Egyetlen szóval kifejezve: szórakoztató. 2007-ben készült egy film is a műből, amit ezek után muszáj lesz megnéznem. Bár a könyvadaptációkkal kapcsolatban mindig is voltak előítéleteim, de az óceánjáró zongoristára gondolva érzek némi reményt. (Persze biztosabb lennék, ha az operatőr ebben az esetben is Koltai Lajos lett volna).

 

 


Szerző:
Novecento
Novecento
Veresegyház
Férfi
1993
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Jamie McGuire – Gyönyörű SorscsapásJamie McGuire – Gyönyörű Sorscsapás
Lélegzetelállító, könnyfakasztó, szívszorító, vidám, eseménydús. Ezen szavak bármelyikével jellemezhetnénk ezt a regényt, ...
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi reményRuta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért. ...

Legnépszerűbb cikkek »
Csók - egyperces novellaCsók - egyperces novella
Egymás szemébe néztek. Lezuhantak az esőcseppek, olyan lassan, mintha lassítva lenne az egész élet. És lassítva is volt ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: