Ki-kicsoda

Alfred Eisenstaedt

2010. 06. 02.
Alfred Eisenstaedt

1898. december 6.-án született. Német-amerikai fényképész és fotóriporter. Nyílt, őszinte képeivel vált ismerté.

 

Eisenstaedt egy zsidó családban született Nyugat-Poroszországban Dirschau-ban. 1906-ban Berlinbe költöztek. Az első világháborúban tüzérként szolgált, majd biztonsági öv és a gomb eladó lett az 1920-as években. Ezután kezdett el fotózni a Berliner Tageblatt újságnak, mint szabadúszó. 1929-ben vált profi fényképésszé. A nácizmus miatt 1935-ben egy Rolleiflex géppel a hátizsákjában az USA-ba emigrált. Elmondása szerint azért választotta ezt a fényképezőt, mert nem kellett a szeméhez tartania, így titokban exponálhatott kedvére. Élete hátralevő részét New York-ban élte le, 1935-tól 1972-ig a Life magazinnak dolgozott. Első önálló kiállítását 1954-ben tartotta az International Museum of Photography-ban a Rochester-i George Eastman ház-ban, melyben valamikor a fényképezés nagy úttörője, a Kodak alapítója élt. Eseményeket és hírességeket fotózott, mint például Dagmar, Sophia Loren, Marilyn Monroe és Ernest Hemingway. Képei 86 alkalommal kerültek a címlapra, a cikkekhez több mint 2500 képét csatolták. Fényképészeti kísérleteket végzett különböző lencsékkel, prizmákkal és szűrőkkel, mindig természetes fénnyel dolgozott. 1989-ben Művészetek Nemzeti Medáljával tüntették ki.  Zsenialitása képei szerénységében és emberközeliségében rejlettek. Sosem hordott magával komoly felszerelést, sokszor kérdezték tőle: „De hol van az igazi fényképeződ?”, mottója ennyi volt: „Keep it simple”. Utolsó fényképét Bill Clinton elnökről és családjáról készítette 1993-ban.
Leghíresebb fényképe a VJ Day nevet viseli, mely a világháború megnyerésének ünneplése közben spontán csókváltást ábrázol egy tengerész és egy fiatal nő közt a Time square-en. Ismert fényképe még a "Premiere at La Scala, Milan" 1934-ből, melyből Alfredszerint nem lehetett volna világhíres fotó a rajta szereplő lány nélkül.
forrás:wikipedia

 


« Előző cikk
Következő cikk »
André KertészAndré Kertész
Külföldön dolgozó világhírű magyar fényképész, sajtófotós, főleg Amerikában és Franciaországban dolgozott. ...