Ki-kicsoda

André Kertész

2010. 06. 02.
André Kertész

Külföldön dolgozó világhírű magyar fényképész, sajtófotós, főleg Amerikában és Franciaországban dolgozott.

 

Budapesten született 1894. július 2.-án, kiskereskedő apja korán elhunyt, ezért kiskorát Szigetbecsén rokonoknál töltötte. Már 1912-ben Jenő öccsével utcajeleneteket és családi képeket készít „Ica” gépével, melyet édesanyjától kapott. Felköltözött Budapestre, ahol a Kereskedelmi Akadémián tanult, itt érettségizik.
Az első világháború elején besorozzák az osztrák-magyar hadseregbe, egységének útját dokumentálja egészen Itáliáig. 1915-ben Esztergomba helyezik át, majd hamarosan a frontra küldik. Lengyelországban készült képeit a testvérén keresztül juttatja el a szerkesztőségekhez például az Érdekes Újság budapesti hetilapjához. Augusztus végén golyó sebesíti meg mellkasán. Budapesti kórházba szállítják.
Miután felépült, visszatér frontszolgálatra. Sokat állomásoznak Kelet-és Közép Európában.
A háború után banki állást szerzett magának, de folytatta a fotózást is, főként testvérével. Képeit magyar újságokban publikálta. Egyedi fényekkel, beállításokkal dolgozott, kereste az ellentmondásos témákat, de a magyar vidéki élet is fontos szerepet kapott munkásságában. Számos magyar művésszel megismerkedik, köztük Aba-Novák Vilmossal is, akiről képeket készít.
31 évesen Párizsba költözött, a művészetek fellegvárában bontakozhatott ki teljesen. Fotográfiái megjelennek az Art et Industrie, a Das Illustrierte Blatt és a Frankfurter Illustrierte című lapokban. 1927-ben nyílik első nagyobb kiállítása, az Au Sacre de Printemps-ben Thal Ida absztrakt festményei társaságában. 1928-tól a VU megbízására dolgozik. Megismerkedett Calder-el, Chagall-al és Picasso-val is.
Meghívásra az USA-ba érkezik, ahol 16 képét állítják ki a New York-i Exhibition of Foreign Advertising Photographyn. Franciaországban elért sikerei ellenére az Egyesült Államokban nem találta helyét, főleg megrendelésre dolgozott, művészként nem igen ismerték el. 1937-től szabadúszóként készít képeket többek között az American Magazine -nek, a Collier’s -nek, a Coronetnek, a Looknak és a Vogue -nak. 1944-ben kapja meg feleségével, Salamon Erzsébettel az amerikai állampolgárságot. Ebben az évben, Moholy-Nagy László felkérésére egy szemesztert tanít a chicagói School of Design-ban.
A jeget 1964-ben törte át a Modern Művészetek Múzeumában rendezett kiállításra készült képeivel, ettől kezdve bejárva a világot a Föld számos pontján mutatta be fotóit. 1966-ban Robert Capának dedikált albuma jelenik meg. 1979-ban a Polaroidtól kap ajándékba egy SX-70es fényképezőgépet. 2 évvel később már kiállítása nyílik From My Window (Az ablakomból)címmel.
1984-ben hazalátogat a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, mint az esemény díszvendége, és kitüntetik a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével.
1985. Szeptember 28.-án hal meg New York-i otthonában, Szigetbecsén múzeumot hoznak létre emlékére.
forrás:wikipedia

 

 


« Előző cikk
Következő cikk »
Alfred Eisenstaedt Alfred Eisenstaedt
1898. december 6.-án született. Német-amerikai fényképész és fotóriporter. Nyílt, őszinte képeivel vált ismerté. ...
Balogh Rudolf
Fényképész, sajtófotós, a "magyar stílus" megteremtője. A róla elnevezett díj, az egyik legrangosabb hazai elismerés. ...