Ki-kicsoda

Bálint György

2010. 06. 02.

Budapest, 1906. július 9. – Ukrajna, Sztarij Nyikolszkoje, 1943. január 21.) magyar író, újságíró, kritikus, műfordító.

Ukrajnában született, de már Magyarországon érettségizett 1924-ben. Ezután iratkozott be a Kereskedelmi Akadémiára, amit az újságírás kedvéért félbehagyott. Először az Est-lapoknál alkalmazták 1926-ban. 1929-től 1939-ig publikál a Pesti Naplóban, a Daily Expressben és az amerikai Hearst-lapokban is. 1939 után Az Újság, a Népszava, a Magyar Csillag közölte írásait.

Versei nem arattak nagy sikereket, prózái annál inkább. Prózai műfordításai között tartjuk számon például Dickens, Galsworthy, Huxley és Maugham átiratait.
Nagy humanista volt, célja a fasizmus és a szegénység felszámolása. Legtöbbre Babits Mihály és Thomas Mann munkásságát értékelte. Világnézetét így foglalta össze: "Ha valami ellen felháborodom, annak ellenkezőjéért lelkesedem, ha valamit elutasítok, annak ellenkezőjét követelem". Írásaiból elsajátíthatjuk a „még fel tudok háborodni”, a „még tudok remélni” képességét.
Mikes Lajos, az Est-lapok szerkesztője nagy tehetségnek tartotta. Költeményei, kritikái, publikációi szinte teljesen a feledés homályába merültek, pedig mondandója a mai napig aktuális, nem érződik az eltelt majdnem 70 év. A toronyőr visszapillant című két kötetes gyűjteményében így ír: „Nem igaz, hogy az egyes dolgoknak nincs jelentőségük, minden jellemző valamire, minden kifejez valamit. A legapróbb mozzanat is tünet, ha úgy tetszik, bűnjel. Ha megriadunk az információözöntől, ha minden hír egyformán hat ránk, ha a közömbösség és a vakság állapotába kerülünk.”
1942-ben vitték el munkaszolgálatra Ukrajnába, ahol 1943 januárjában halt meg.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége újságíró képzésének választotta névadójául Bálint Györgyöt.
Forrás: wikipedia

 


« Előző cikk
Következő cikk »
Carl Bernstein, Bob WoodwardCarl Bernstein, Bob Woodward
A The Washington Post újságírói, akik leleplezték a demokrata párti ellenzék törvényellenes lehallgatásának és az eltussolására ...