Itthon/Világ

Bravo Otto 2013 díjátadó

2013. 06. 13. • Szerző: Nettus23
Bravo Otto 2013 díjátadó

Szombaton (2013. június 8-án) megrendezésre került 21-alkalommal a Bravo Magazin szokásos díjátadója, aminek a helyszínét ismét a Westend City Center és a Myaudio biztosította. Rengetegen voltak ismét kíváncsiak erre a rendezvényre, csakúgy mint minden évben.

A show-t a Jamland tánciskola nyitotta, akik különböző slágerekre táncoltak. A közönség nagyszerűen fogadta az előadást. Steiner Kristóf lépett a színpadra aki, megköszönte a Westend és a MyAudio-nak a rendezvény biztosítását. Utána köszöntötte a nézőket és a közönséget, majd felkonferálta az első kategóriát és a díjátadóit. A kategória az Év Felfedezett volt, a díjátadók pedig Begi&Aljona, akik bemutatták a kategória jelöltjeit. Az idei évben a nyertes Oláh Gergő lett, de mivel fellépése volt, idő hiányában nem érkezett meg a díjátadóra. A nevében Csobot Adél vette át a díját, majd köszönő beszédet mondott Gergő nevében. Következett az első fellépő, aki nem más, mint MAJKA-CURTIS-BLR, előadva a legnépszerűbb dalukat, melynek, címe: Belehalok... E slágerük szövegét a közönség kívülről fújta és együtt énekelték a csapattal. Következő daluk a Nekem Ez Jár volt. Hatalmas tapssal távoztak. Kristóf tesztelte a közönséget, majd bejelentette a következő kategóriát és a díjátadókat, aki két hölgy volt, Zséda és a címlaplány műsorból ismert Amina, Átadták az Év Férfi Előadójának járó díjat. A nyertes Caramel volt, aki nem számított erre az elismerésre. Második fellépő a csodálatos és gyönyörű Hien. Igazán csajos és szexi produkcióval készült, első dala a Show Me volt, amiben megmutatta igazán szexis oldalát, majd következett a No More, a fellépést pedig a Nobody Matters-sel zárta, melyben megmutatta bulizós oldalát is. Sok férfi és női táncos vette körül. Ezután Kristóf következett ahol közvélemény kutatást tartott az Év Dala kategóriában. A díjat Holdampf Linda és kísérője Luca adta át.


Az elismerést MAJKA-CURTIS-BLR: Belehalok című dala kapta. A srácok köszönetet mondtak a Bravonak, kiadójuknak és a szavazóknak is. Harmadik fellépő Fluor volt, aki a tőle megszokott extrém formáját hozta, azért volt most más a produkciója, mivel női táncosok vették körül. Elénekelte a Spanom-at, Anno-t, majd a Partyállattal fejezte be. A közönség sikítozott, ugrált és torkuk szakadtából énekelték a dalokat. Kristóf megemlítette azokat az embereket, akik szerettek volna ott lenni a díjátadón, csak homokzsákokat pakoltak. A közönség segítségét kérte mégpedig, hogy tartsák fel a világító tollakat és a mobilokat, ami azt szimbolizálta, hogy Magyarországnak és Európának is segítségre van szüksége. 1-2 percre a villanyokat leoltották. Az Év videó-klipje következett, aminek a díjátadói a Music Chanell program igazgatója László G Gerzson és Szandra. A nyertes Radics Gigi. A műsorvezető bejelentette a következő fellépőt, Tóth Gabit. Elénekelte az Éjjel Nappal Budapest című dalát, majd a közönséghez fordult és éneklésre biztatta őket. Az est házigazdája felkonferálta a következő kategóriát, és a díjátadókat. Az Év Együttese kategória díjátadói: Nánási Pál fotográfus és Fruzsina. A nyertes ebben a kategóriában a Children of Distance, akik csak a közönségnek köszönték meg a díj elnyerését. Ezután következett egy magyar rappcsapat a Hősök, akik elrappelték a Szó Fel című dalukat. A színpadra lépett az Év Női Előadójának díjátadói Vastag Csaba és Viki. A nyertes ebben a kategóriában is Radics Gigi lett. A Voice nyertesének produkciója következett. Pál Dénes-t a Jamland tánciskola kísérte. Majd a színpadon a helyét Radics Gigi vette át, aki előadta az Úgy fáj című dalát angolul. Az este legfontosabb díja következett, mely a BRAVO IDOL volt. Kristóf felsorolta az eddigi díjnyerteseket, színpadra hívta Illés Csabát a BRAVO, NEON, HOT, IM, GIRL magazin főszerkesztőjét és a Címlaplány című műsor győztesét, Alexát. A nyertesről videóban beszéltek a különböző kategória jelöltjei, ezt a kategóriát Caramel nyerte. A műsorvezető megköszönte a közönség lelkes részvételét, majd az utolsó fellépőt jelentette be, aki Sooeri&Poolek. Ezzel a műsorszámmal ért véget a XXI. BRAVO OTTO díjátadó.

 


Szerző:
Nettus23
Budapest

1990
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Ötkarikás nem(i) létÖtkarikás nem(i) lét
Olvastam. Mint rajtam kívül sokan mások. Ki-ki a saját véleménye szerint fogja ugyanezt bevallani. Mert bizony szép számmal ...
Nem a víz az úrNem a víz az úr
Példátlan összefogást emleget a miniszterelnök, pedig nincs igaza. Nem csak a legutóbbi katasztrófa helyzetben (kritikus ...

Legnépszerűbb cikkek »
„Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam ülni.” – A BKV válaszolt.;Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam
A BKV-nak minden bizonnyal rengeteg felháborodott levél érkezik. Arra voltam kíváncsi milyen választ kapok, ha egy teljesen ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: