Könyv

Carl Frode Tiller: Bekerítés 2.

2013. 04. 14. • Szerző: Rita
Carl Frode Tiller: Bekerítés 2.

Nemcsak azon kell töprengenie: „miről szólunk, és mennyire szavahihetően, amikor valamiről beszélünk?” (noha ez is kétségkívül jelentős probléma), hanem azon is: „mi az, ami beszéltet bennünket?” Umberto Eco

Megismerhető-e a nyelven keresztül az ember? A nyelven, amely egyébként is gyakorta zavaros, sokszor érthetetlen, esetenként hamis – és ahelyett, hogy mutatna, feltárna és világossá tenne, inkább elrejt. Akár egy életet is. Akár David életét is. Ez a Bekerítés-trilógia alaphelyzete (a harmadik kötet otthoni, norvégiai megjelenése az idén esedékes). A fiatal (?), korábban (?) nagy reményekkel kecsegtető intelligens férfi felad egy újsághirdetést: arra kéri azokat, akik ismerik őt, írjanak neki levelet, amelyben elbeszélik hozzá fűződő történeteiket; feltárják, szerintük ki is ő valójában, és hogyan lett azzá, aki. A hirdetés feladásának magyarázata, hogy amnéziás. Sorra érkeznek a Davidnak címzett borítékok: az első kötetben, és az idén megjelent második kötetben egyaránt három-három, a férfihoz valamelyik életszakaszában közel álló személy szólal meg. Illetve a második kötetben négy, mivel David anyjának barátnője, Paula, szavait – idős korára való tekintettel – Harold Hansen, a néhai általános iskolaigazgató jegyzi le, aki megenged magának annyi szabadságot, hogy személyes kommentárt fűzzön az általa megismert tényekhez (?) és a leírtakhoz.
            Adottak tehát az elbeszélők, a nézőpontok. A levelek nyelvezete kísértetiesen hasonló – talán Paula olykor szaggatottá és töredezetté váló rövidebb gondolategységei azok, amik kivételt képeznek az amúgy körmondatokban fogalmazó mesélők közül. Hiába tűnik úgy, hogy a belénk épült sztereotípiáknak, vagy nevezzük egyszerűen tapasztalatoknak, hogy az iskolázatlan, félbűnöző és olykor agresszív magatartást tanúsító emberek nem igazán bonyolódnak hosszas fejtegetésbe arról, hogy milyen az életük, milyen volt a gyermekkoruk, hogyan látják azt a világot, amelyben felnőttek, amelyben megtanulták szerepeiket, a Bekerítésben ez történik. Árad belőlük a szó, a gondolataiknak nem tudnak gátat szabni. A történetek olykor összekuszálódnak: a múlt egyes darabjai felbukkannak több szöveghelyen – mint a vízen lebegő test, amelynek különböző pontjai egyszer a felszínre kerülnek, máskor a víz alá süllyednek. Attól még ugyanaz a test. Attól még ugyanaz a történet. Attól még ugyanaz az elbeszélés. Gondolnánk, de valami azt súgja: mi van, ha mégsem? Bekeríthetik Davidot? Elkaphatják?
 
Ole – a megértő
„Futásnak eredtünk. Te elöl, utánad Karoline, aztán én. Így volt rendjén, pontosan így.” (28. old.)
 
            Ole, a gyermekkori barát, aki számára nincs olyan bűn, amelyet ne tudna legitimálni. Megmagyarázza a szóbeli erőszakot, a hazugságot – és ő beszél a legkevesebbet Davidról. Némaság, hazugságok szövevényes hálója, gyermekkori fantáziavilág, a kegyetlenség csírája, rideg mosoly, kivételes intelligencia, magával ragadó személyiség – így lehetne címszavakban összegezni azt, amit Ole levelén keresztül megtudhatunk a regényben egyébként fel sem bukkanó, bujkáló főhősről.
 
Tom Roger – a barát
„Ám a mi időnk lejárt, és ezt mindketten tudtuk.” (300. old.)
 
            Lehet annál szilárdabb tanúbizonyságát adni a barátságnak, mint a hallgatás?
            A félbűnöző, olykor erőszakos Tom Roger, akitől azt várnánk, hogy meggondolatlan legyen, nagyon is megfontolt. Ő az elbeszélők között az egyetlen, aki változtat: kilép az aktuális kapcsolatából – azt teszi, amit egyébként soha sem tett meg korábban; úgy beszél, amin maga is meglepődik. Talán fejlődik?
            Meglátása szerint David két világ között tengődő ember, akiben erő lakozik. David beleszületett valamibe – ez a valami a családot, a szegénységet, a leleményes bűnözői létet, a titkokat jelenti, és meglepő módon megállja ebben a sikamlós világban a helyét annak ellenére, hogy David másra született. (Hogy mi is pontosan a számára testhezálló út, megválaszolatlan marad. A regény jelenidejében talán portásként dolgozik, amit Tom Roger nevetségesnek ítél meg a taterek szabad világából kitekintve. Persze, ennek a szabadságnak is megvan a maga ára.) Az egyetlen támpont David életcéljának megfejtésére talán a tehetségében rejlik, amiről mindenki beszél; nincs rá bizonyíték a regényben, sehol egy lejegyzett gyermekkori írás – hacsak az általa megalkotott fantáziavilágot nem tekintjük műalkotásnak. Bizonyíték tehát nincs, csak mondogatják. De attól, hogy valamit többen mondanak, még nem lesz igaz.
 
Paula – az igazság (?)
„Amikor megkérdezem Paulát, miért szegi meg Beritnek tett ígéretét, és miért éppen most fedi fel előtted születésed körülményeit, megbocsátásról egyáltalán nem beszél. Annyi bizonyos, hogy fontos volt számára tudomásodra hozni mindezt, de ő maga azt állítja, hogy a színlelt emlékezetkiesésed miatt döntött így. Az ébresztette rá, mennyire fontos számodra, hogy megismerd a vér szerinti származásodat.” (398. old.)
 
            Paula az, aki egész életében ismerte Davidot. Ő látta először, amikor megszületett. Paula elbeszélése válaszokat ad, de ezzel egy időben kérdések végtelen sorozatát indukálja: David nem David. David valaki másnak a gyereke. Amikor egy pillanatra azt hinnénk, hogy megismerjük, hogy választ kapunk, miért billeg két világ között (felfedezzük a néma-játék valódi indíttatását, amelynek generálója az anya hullámzó személyisége, az állandó készenlét, amelyben David él; megismerjük a gyermekkor sötét történeteit, amelyeket Johanna suttog a fiúnak), akkor a történet rácsap az asztalra, szétrobbantja David üvegszemélyiségét, és mi nem tehetünk mást, mint körbenézünk, és egy kicsit sajnálkozunk a szilánkokon. Mert azt hittük... de nem. David megszökött a bekerített területről.
            A regény aktualitásokból építkezik. Az információdömping világában azt gondolnánk, hogy az ember nem más, csak ezek hordozója; értéke – ha beszélhetünk még ilyenről – szintén egymás után felsorakoztatható adatokban ragadható meg. De kétségkívül olyan bravúrosan megírt és magyarra átültetett mű, amelynek jelentés- és történetsíkjai izgalmas útvesztőt képeznek, szerkezete feszes és gördülékeny. A néhány szembetűnő elütés ellenére is élvezhető, tartalma annál jóval többet rejt magában, mint amennyit a borító sejtet. A szereplők jellemét olyan mélyrehatóan mutatja be mintegy tálcán felkínálva az író, amivel eléri azt, hogy magunkra ismerjünk – legyen szó bűnözőről, alkoholistáról vagy örök lázadóról. Nincs menekvés: a cselekmény és a stílus bekerít.
 
Gondolat Kiadó, Budapest, 2013. Ford.: A. Dobos Éva.
 


Szerző:
Rita


0
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Kate Brooks & Duncan Shelley : Amer és a láthatatlan bilincs - könyvajánlóKate Brooks & Duncan Shelley : Amer és a láthatatlan
Nem túl meglepő, hogy Duncan Shelley ismét Kate Brooks írónőt kérte fel e kisregény megírásához segítségül. Kate hozza be ...
Mi lett volna, ha…? Arany Birodalom - KönyvajánlóMi lett volna, ha…? Arany Birodalom - Könyvajánló
A ;Mi lett volna ha…; kezdetű kérdések mindig is izgatták az emberek gondolatait. Mi lett volna, ha nem csapódik be ...

Legnépszerűbb cikkek »
Csók - egyperces novellaCsók - egyperces novella
Egymás szemébe néztek. Lezuhantak az esőcseppek, olyan lassan, mintha lassítva lenne az egész élet. És lassítva is volt ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: