Itthon/Világ

Célok és módszerek – Soron kívül

2013. 01. 23. • Szerző: Gawain312
Célok és módszerek – Soron kívül

Röviddel ezelőtt (2013.01.14) került birtokomba az információ, miszerint a Klebersberg Intézményfenntartó Központ által átvett középiskolákban tombol a fejetlenség. Ez a zűrzavar nemcsak gazdasági értelemben okoz fennakadásokat.

 Mint az várható volt, a tanárok állami alkalmazottakként, míg a technikai felelősök, a helyi önkormányzatoktól kapják a fizetésüket. Milyen érdekes, hogy az iskola igazgatója nem intézkedhet, ha egy takarító nem végzi tisztességgel a dolgát. Az, hogy a szükséges taneszközökre kréta, iskolai bélyegző, egyéb fogyó eszközök, nincs elkülönített pénz nagyjából megfelelt az előzetes elvárásoknak. Az iskolák, költségvetésük nem lévén, még egy bármilyen okból kitört ablakot sem tudnak kicserélni rövid időn belül, közvetlen eljárással. Ebből legjobb indulatom mellett is csak azt tudom leszűrni, hogy az iskolák mindenfajta működése egy afféle Big Brother-től függ, ami a jelek szerint, nem alkalmas feladata ellátására. Tehát behozott az oktatásügy egy arra alkalmatlan hatalmi csatornát a hálózatba, ami az iskolát összeköti a javakkal, mellyel az oktatás finanszírozható. Nem kell nagy elektrotechnikai szaktudás ahhoz, hogy belássuk a KIK jelenleg szakadásként funkcionál. Tehát a pénz kikerült az iskolákból és jelen állapotukban nem jut vissza. Ennek oka rejtély.

Nézzük meg ennek hatását. A költségvetés nem létezése, gyakorlatilag az iskolaigazgató munkájának teljes ellehetetlenítése. Nem dönthet abban, mire és mikor költsön az iskola. Nem arról van szó, hogy az iskolakirándulás elmarad ennek okán. Arról, hogy még wc-papírt sem vehet, hogy diákjai legalább az alapvető – törvények által védett – jogai érvényesülhessenek. A bürokrácia ismét mélypontját éli, amikor minden egyes kiadásért – légyen az bármilyen jelentéktelen, vagy épp feltétlen szükséges természetű – írásos kérvényt kell benyújtania.
A legsúlyosabb problémát mégsem ez, hanem az a jóvátehetetlen tény jelenti, hogy az egyik iskolában a KIK fennhatósága kezdete óta eltelt hetvenkét órában nem történt takarítás[1]. Ez a mondat önmagában is súlyos következményeket von maga után, de bár ennyivel megúszta volna az iskola.
Hányásos hasmenéses fertőzés terjed a diákok közt, írja az index. Persze lehet arra hivatkozni, hogy ez a betegség bárhonnan beszivároghatott az iskolába, azonban a felelősség terhét nem csökkenti a dolog, annak az elemi higiéniai ismeretnek a függvényében, hogy a fertőtlenítetlen felületeken, különösen az illemhelyeken a kórokozók, szennyeződések és társaik villámgyorsan megtelepednek.
Nem vagyok biztos benne, de az egész egy szürreális rémálom része, amiben semmi logikát nem látok. Annak tükrében, hogy az oktatásunkra bőségesen ráférne az átfogó reform, és pénzt nem kímélve arra kéne áldoznunk, hogy legyen értelme itt tanulni, élni és dolgozni, ahelyett lassan a barlangok szintjére amortizálódni hagyja a KIK az iskolákat. Végülis hagyományok (kizárólagos) tisztelőiként újra hódolhatunk a szakócahasználat ősi művészetének. Önmagában ez még nem is lenne akkora gond – meggyőződésem, hogy az ifjak számára a történelem megértéséhez elengedhetetlen az elsőszemélyű tapasztalat.
Most azonban csak arra várok – eleddig hiába – hogy a kor követelményeinek ismerete legyen szem előtt. Márpedig, engem úgy tájékoztattak, hogy egy iskolában elengedhetetlen a higiénia. A tény, hogy nincs takarító egy iskolában, ahova elvileg a KIK feladata lenne (a koordinátor kifejezés pontosan ezt defíniálja) kivezényelni, azért a Központ függetlenül attól, hogy új képződményről van szó, teljes törvényi szigorral felelőségre vonható indokolatlan veszélyeztetés vádjával.
(a kép még csak illusztráció)

 


Szerző:
Gawain312
Gawain312
Budapest
Férfi
1985
Követem
A wild guess
A történetmondás jövője
Öt hangon - Pentatonix
Francia csavar - Az elismert Alföldi
Akikről nem beszélünk
Árulkodó kereső
The Piano Guys - A világ 7 csodája
Nyelv és diploma
Ponci a hős
Bábel-effektus
A gyilkosság illúziója - könyvajánló
Ayreon – The Human Equation
Villámcsapás – filmajánló
Hawking – Zseni a vásznon
Különleges alkalom
Neverwinter Online
Egyenjogúság? Kérdés?
A jó kalmár a világ jótevője - Kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó ipari Múzeumban
Idegenek a városban
Nyugtalanító kétség
A divat új Püthiája?
The Piano Guys
Hiányos adatok
A nézettségi hadjárat áldozatai
A munka hálója
Crescendo
Hogyan lettem hiánycikk?
Parti Nagy Lajos – Fülkefor és vidéke - Belvárosi Színház
Logikai bukfenc
Tanulás és öröm
A végéről kezdve – Bródy János – Az Illés szekerén
Ámítástechnika mesterfokon
A diákokat lelövik, ugye?
Célok és módszerek – Soron kívül
Célok és módszerek – Második rész
Tabuk nélkül
Collateral – A halál záloga
Duncan Shelley – Az igazság napja
Órák - filmajánló
Célok és módszerek - Gondolatok a diákok tüntetéséhez
Gondolatok az Útravalóhoz Müller Péter „Az élet művészete” című előadása alapján
Bohumil Vurm: Európa titkos története
Démoszthenész másképpen - A király beszéde
Müller Péter: Útravaló - Könyvajánló
Munka és magánélet
A legdrágább kincs
A nevem Khan - Film ajánló
Churchill nyomában - könyvajánló

« Előző cikk
Következő cikk »
Kezdődik a Velencei Karnevál
Még nem késő indulni!Kezdődik a Velencei KarneválMég nem késő indulni!
Aki járt már Velencében, az tudja, hogy a város mindig teli van turistákkal. A februári Karnevál idején pedig végképp őrült ...
Indiánok?Indiánok?
Ez az indián szó olyan tévedés, amely ötszáz év óta belerögződött a legkülönbözőbb nyelvekbe. Aki tévedett, az Kolumbusz ...

Legnépszerűbb cikkek »
„Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam ülni.” – A BKV válaszolt.;Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam
A BKV-nak minden bizonnyal rengeteg felháborodott levél érkezik. Arra voltam kíváncsi milyen választ kapok, ha egy teljesen ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: