Komment

Crescendo

2013. 03. 29. • Szerző: Gawain312

A napokban kezd alakot ölteni mindaz, amit egy jó barátom mentora mondott nekem, hogy országunk közröhej tárgyává lett. Akkor is viszolyogva szembesültem saját érzésemmel, hogy mindez nem lep meg. Mi lehet az oka ily következetlen viselkedésnek, és mi az oka annak, hogy az ország egészében képez nevetséges struktúrát? Ezeknek jártam utána.

Az első és legfontosabb szempont egy népről alkotott vélemény tekintetében a mindenkori kormányzat tevékenysége. Vádaskodás nélkül kijelenthetem több mint hetven év után újra aktuális, „hírünk a világban riasztó…”[1] Az Európai Unió értékrendjét az utóbbi lassan három évben meglehetősen tiszteletlenül, mondhatni cinikusan kezelte a Fidesz. Az első súlyosabb természetű lépéseként nyugdíj megtakarításokat vonta el a lakosságtól államosítás címén. A fogalmak tisztázásáért, az államosítás fennhatóságot eredményez addig függetlenül kezelt javakra. Ez már önmagában is necces lépés volt, hiszen a nyugdíj megtakarítások az idősebb generáció emberi méltóságához szükséges, mondhatni érinthetetlen jószág. Ezzel szemben a miniszterelnök nyíltan arra célzott, sőt kijelentette hogy „magánnyugdíj pénztárakra nincs szükség”[2]. Én ezt úgy fordítom le, hogy a különböző képzettségi szinteken, különböző időtartamban dolgozott emberek fizetése közt nem kíván  különbséget tenni. Márpedig ezzel azt az általánosságot idézi elő, hogy mindegy is ki milyen mértékben járult hozzá saját életéhez és adója révén az állam működéséhez, nem számít. Ez pedig egy olyan esetben, ahol nincs alapos indok a magántulajdon – a megkeresett pénz, mint univerzális jószág is az – elkobzására és indokolatlanul leszorított életkörülmények, horribilis szintű adó és egyéb járulékkötelezettségek uralkodnak, elfogadhatatlan.
Továbbiakban az oktatás úgy nevezett reformját vegyük górcső alá. A generációm bizonyítottan az első, akiket az Európai Unióban preferált – de történelmi vonatkozásában elengedhetetlen – irányelv szerint az önálló gondolkodás szellemében készítettek fel az életre. Azonban valamiféle rejtélyes okból a kormány jó ideje támadja ezt az oktatási irányvonalat. Erre a legjobb szándékot feltételező magyarázat az, hogy nem ismerik a pontos felépítését ennek az oktatási struktúrának. Ezzel csak részben és feltétlenül csak az operatív réteg, tanári perspektívájából nézve értek egyet. Máig a tanári kar, különösen a frissdiplomások közt a helyesen alkalmazott oktatási metódus ismeretének hiányában nem, vagy csak adott esetekben, vállalhatatlan megpróbáltatások árán tud az irányelvnek megfelelő tudásbázist teremteni és átadni. A felsőbb szinteken azonban sokkal logikusabbnak tűnik az a feltételezés, hogy valamiért nincs igény az oktatásért felelős hivatali személyeknek hatékonyan gondolkodó, eszközeik használatában rutinos fiatal generációra. Ennek miértjét pedig egy nagyon emberi negatív vonás indokolja. Az irigység. E viselkedés tükrében újabb pillére roggyan meg a demokratikus mechanizmusnak. Márpedig mára két, a szakmájukat évek óta nem gyakorló, egykori tanár, akiknek munkája sokkal inkább egy már bizonyítottan befuccsolt rendszer struktúrájához illeszkedik, olyan következetlen stratégiát dolgozott ki, amivel az új és induló vagy inkább akklimatizációs problémákkal küzd norma teljesen ellehetetlenül.
Ha közösséget vizsgálunk, alapvetően annak működését három egymástól független, ám kölcsönhatásban működő pillérre kell helyezni. Az irányító erő, fékként szolgáló ellenzék erejének híján ez a kormányt jelenti, az oktatás, magyarán a következő generációt felkészítő tényező és végül a javakat, azok áramlását, vérkeringését szabályozó érhálózat a monetáris tényező, esetünkben a jegybank. Annak nem elhanyagolható ténynek tükrében, hogy a jegybank élére egy közismerten rossz hírű, tevékenységét a legnagyobb irányadók által bírált ember került, ez a pillér is megroppanni látszik.
Mégis minek köszönhető, hogy ennek ellenére sem érzékeljük a ránk váró végzetes következmények súlyát? A válasz ismét több síkon fut.
A kormány módszeres, ezt minden tiszteletem hiánya ellenére is elismerem. Minden elképzelhető mesterlépést megtettek, hogy – legalább támogatóik előtt – rejtve maradjon nem épp legitim működésük. „Aki nincs velünk az nincs” így az Orbán személyét bíráló karikatúra szövege. S bár túlzónak hat, mégis e groteszk minta alapján vizsgálom működését.
Elsők közt volt az a lépése, amit „nemzetiesítésként” aposztrofál majd a történelem. Irodalmunk fényes példája a nemzeti eszme félreértelmezésére való hajlamunk. Petőfi Sándor óta nem maradt fent egyetlen petőfieskedő irodalmi személyiség sem. Kivételt képez ez alól Szabolcska Mihály személye, bár őt leginkább Karinthy céltáblájaként őrzi az emlékezet. Ettől eltekintve ez avítt, mi több, giccses norma, valami kifürkészhetetlen okból ott ég az oktatás szellemében. Azzal, hogy minden az EU-hoz igazodó lépést a kormány nemzetietlennek – szintén általuk teremtett kifejezéssel élve – minősítette, e latens hajlam sokakban feléledt. A választásokat követően, cseppet sem meglepő módon, hirtelen minden hivatal nemzetivé lett (exempli gratia: Nemzeti Adó és Vámhivatal). Ez pedig a szélsőségek, az „ultrák” szimpátiáját is felélesztette. Ehhez társul a tekintélyelvűségre való hajlam. Történelmünk különösen az elmúlt század eredményeként egy a kriminálpszichológiában felfedezett jelenség, a szerzett gyámoltalanság tüneteként jelenik meg nálunk a hatalomhoz való viszonyulás. „Az én időmben ilyenért akkorát kaptam volna…” Fényes példája az erre fogékony jellemnek (mind alá-, mind fölérendelt viszonyban). Tévesen erősnek aposztrofált, valójában torzult jellem, ami rendszerűen erőszakossággal társul. Ezt egy fejlett országban törvény bünteti, durvább eseteit az orvostudomány is vizsgálja. És mivel az idősebb generáció egy része e nézetek szerint neveltetett, és/vagy ezzel egyet is ért, a tekintélyelvűség máig igen népszerű hazánkban. Elismerem, a tekintély fontos lehet a hadsereg hierarchiájában, a biztonságért felelős hatóságoknál, de végzetes következményeket von családban és közéletben egyaránt. Mindenesetre, a nemzeti eszme kiváló táptalaj a logika kiölésére. Nem mellesleg a tekintélyelvűség is erre apellál, noha ott előfordulhat komplexebb logikai összefüggés, bár ez meglehetős ritkasággal bír. Itthon pedig már beláthatatlan ideje nem volt rá példa.
És e nemzeti hisztériában tobzódva létrejön egy hivatal, aminek a szólás szabadsága esik áldozatul. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság. Első látásra is gyalázatos és paradox a dolog, hiszen a nemzet eszméjének és a ’48-as történések tükrében épp ez lenne a legfontosabb, azonban van egy változó, ami még nem vettünk figyelembe, s aminek vizsgálata minden ellentmondásos történést riasztóan pontos helyére tesz.
A kormány már több alkalommal megmutatta, hogy saját szabályait rendkívül relatív módon kezeli, míg ellenben másoktól ugyanezt messzemenőkig nem tűri el. Elsőként még gyanú formájában akkor tűnt fel, amikor az egykori amerikai First Lady, Hillary Clinton Budapesten a fékekről és ellensúlyokról – kifejezetten a kormányfőnek – tartott beszédét durva pontatlansággal fordították a Híradó ezért felelős szakemberei. Elég kínos, hogy én mindenfajta előképzettség nélkül is mást és más formában hallottam, mint amit egy magas szinten képzett felelős közvetített. Az ezt követő időszakban egyre-másra jöttek a különböző hírcsatornákon a legkülönfélébb nyilatkozatok, amiknek általánosan a következő jellemzője lett. A kormány egyik embere külföldön beszédet tart; ezek hangvétele egyre inkább fellengzős és tiszteletlen a vendéglátók felé. Itthon pedig eredménytől, tárgyalásaik állapotától (folyamatban van, vagy épp befejezett) függetlenül sikerekről nyilatkoznak.
Lassan három év alatt a gyanú bizonyítást nyert ténnyé vált, különösen az ellenzék számára. Azonban az elsődleges hírközlő csatornákon nem, vagy csupán kontextusából kiragadott részleteiben kap helyt az ellenzék véleménye. Ez utóbbiakat egyre vadabb vádak bizonyítására használja fel a kormány (a korábban ecsetelt törvény felé való norma kiváló terepet ad ehhez). Miért? Többek közt azért, mert még mindig dominál a korábban jellemzett generáció, ami tekintélyelvek szerint neveltetett, csak elvétve beszél idegen nyelvet, ebből fakadóan igen csekély az esélye annak, hogy független hírfórumokhoz fordul, akik legalább kevésbé elfogult információkkal szolgálhatnak.
S míg a külföldi sajtó élesen bírálja Európa és világszerte az itthoni politikát, ebből az egyszerű állampolgár a hírközlés teljes leárnyékoltsága okán aligha értesülhet.
Noam Chomsky[3] tízparancsolatából szinte mindegyik valóra válik. Az eredmény pedig riasztó. Korlátozott, teljesen elszigetelt országgá leszünk, akik olyanoknak tartottak be, akik segíteni szándékoztak. És közben drasztikusan fogy mindaz, ami XXI. században a lét fenntartásához elengedhetetlen. Népességünk, mára aligha éri el a 9,3 milliót, ami azt jelenti, hogy fogy a népességünk, ezt fokozza, hogy a munkaképes, de itthon munkanélküli, vagy tarthatatlan körülmények közt alkalmazott emberek elhagyják az országot.
E ponton hagyjuk el a tények szilárd talaját és nézzünk egy rizikósabb illékonyabb területet, mi várható ezek után? Előbb, vagy utóbb a határok lezáródnak. Nem távozhatunk az országból. Ekkor már keményebb eszközöket is bevet mindkét fél. A tüntetések a jelen viszonylathoz képest is sűrűsödnek, konfrontációk, egyre feszültebbé váló helyzetek, letartóztatások.
Ezzel egy időben teljessé válik a hírzárlat. Aggódó szülők, hiába várják haza életének feltételeiért tüntető gyermeküket, miközben a tévében és a rádióban arcátlanul gondtalan műsorok szólnak másod- és harmadrendű, érzelmekre apelláló problémákról, eseményekről, egyszerűbben a nagy büdös semmiről. Az internet felügyelhetetlensége miatt botrányosan lekorlátozódik a hatóságnak csúfolt cenzúra alatt, így az online magazinoknak is csak annyi esélyük marad, amennyit a bulvár enyhén szólva is szűkre, szabott terepe biztosít. Mert amint csak egy közéleti dolgot érintve bárki cikket publikál, biztos lehet egy ellenőrző „hadjáratban”.
A tétlenség végén pedig a befordultság és az érdemi kommunikáció híján nagyjából a XVII. századba robbantjuk vissza magunkat. Mert előbb-utóbb minden csatornát lezárnak felénk. Ennek drasztikusabb vonatkozása, sem gáz sem benzin semmilyen energiahordozó nem jut az országba.
Ha mégsem, úgy pedig polgárháború tör ki. Ezt illetően pedig beláthatatlanok a következmények.
Joggal kérdezheti az olvasó, miért írom le mindezt? Az ok egyszerű, nincs másom szavaimon kívül, és most veszélyben érzem e kincsemet. Érthető talán, ha megpróbálom megvédeni és azokat is, akik bár más véleményen vannak, mégis értéket látok az ő szavaikban is.


[1] Illyés Gyula – 1941. december 1- jén írta
[2] Index – A Fidesz útja a nyugdíjak államosításáig 2010. december 14.
[3]Noam Chomsky az MIT professzora: http://hu.wikipedia.org/wiki/Noam_Chomsky


Szerző:
Gawain312
Gawain312
Budapest
Férfi
1985
Követem
A wild guess
A történetmondás jövője
Öt hangon - Pentatonix
Francia csavar - Az elismert Alföldi
Akikről nem beszélünk
Árulkodó kereső
The Piano Guys - A világ 7 csodája
Nyelv és diploma
Ponci a hős
Bábel-effektus
A gyilkosság illúziója - könyvajánló
Ayreon – The Human Equation
Villámcsapás – filmajánló
Hawking – Zseni a vásznon
Különleges alkalom
Neverwinter Online
Egyenjogúság? Kérdés?
A jó kalmár a világ jótevője - Kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó ipari Múzeumban
Idegenek a városban
Nyugtalanító kétség
A divat új Püthiája?
The Piano Guys
Hiányos adatok
A nézettségi hadjárat áldozatai
A munka hálója
Crescendo
Hogyan lettem hiánycikk?
Parti Nagy Lajos – Fülkefor és vidéke - Belvárosi Színház
Logikai bukfenc
Tanulás és öröm
A végéről kezdve – Bródy János – Az Illés szekerén
Ámítástechnika mesterfokon
A diákokat lelövik, ugye?
Célok és módszerek – Soron kívül
Célok és módszerek – Második rész
Tabuk nélkül
Collateral – A halál záloga
Duncan Shelley – Az igazság napja
Órák - filmajánló
Célok és módszerek - Gondolatok a diákok tüntetéséhez
Gondolatok az Útravalóhoz Müller Péter „Az élet művészete” című előadása alapján
Bohumil Vurm: Európa titkos története
Démoszthenész másképpen - A király beszéde
Müller Péter: Útravaló - Könyvajánló
Munka és magánélet
A legdrágább kincs
A nevem Khan - Film ajánló
Churchill nyomában - könyvajánló

« Előző cikk
Következő cikk »
A munka hálójaA munka hálója
A Facebook közösségi háló népszerűsége, az internet felhasználók körében magáért beszél, és bár hibáktól nem mentes – ...
Hogyan lettem hiánycikk?Hogyan lettem hiánycikk?
A válasz sokrétű és nem csak rám vonatkozik, következésképp magyarázatra szorul. Korunk gazdaságában a nemes fémek ismerete ...

Legnépszerűbb cikkek »
Panaszlevél a hotelnekPanaszlevél a hotelnek
Köszönöm, hogy ellátogathattam Hotelükbe! Élményekkel teli éjszakámért cserébe fogadják szeretettel építő kritikámat: ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: