Könyv

Duncan Shelley – Az igazság napja

2013. 01. 03. • Szerző: Gawain312
Duncan Shelley – Az igazság napja

Az összeesküvés elméletek jelenségének egyetlen érdemét mindenképpen kiemelném. Mégpedig azt, hogy az irodalom tudományának új irányzatát tették lehetővé. Ennek az iránynak az egyik könnyed és szórakoztató, mégis elgondolkodtató darabja lett Az igazság napja.

 

Dokumentumregény a világ legnagyobb összeesküvéséről, melynek varázsa abban leledzik, hogy akár igaz is lehet. Ezt az érzést erősíti a narrátor és főszereplő Julius Andan személye, aki huszonöt év szemfényvesztését tárja elénk, nem egyszer saját megtévesztő akcióját mutatva be. Szó esik tudomány és vallás lassan örökzöld konfliktusáról, babonáról, ideológiákról, de górcső alá kerülnek a háborúk, az inkvizíció, a politika, a gazdaságtan és olyan nyilvánvaló anomáliák kérdése is, mint az erőszakszervezetek, a hadsereg, a rendőrség valós szerepének kérdése. Engem is érdekelne, hogy ezek a szervezetek kiket hívatottak védeni? Nem tűnik ugyanis meggyőzőnek, hogy a nép szolgálata lenne a feladatuk. Annak ellenére sem, hogy erre egyetlen alkalommal sem mulasztanak el hivatkozni.
A felvetés, hogy a ma ismert világunkat egy titkos rend irányítaná, talán riasztó, de mindenképpen elgondolkodtató. Engem úgy tájékoztattak, hogy az ilyen titkos társaságok két dolog miatt rejtőzhetnek el (ennek egyik feltétele a túlélés). Az egyik, hogy nézeteik a regnáló hatalom akaratával részben, vagy egészben ellentétesek (későbbiek során akár paranoiás okokból, vagy elővigyázatosságból nem leplezik le magukat). A másik ok bővebb kifejtésre szorul. Tudok egyet s mást a diktatúrákról, azok működéséről a félelem- és gyűlöletkeltésről, a manipulációról, de az egyik legfőbb jellemzőjét csak nemrégiben ismertem fel. A névtelenség, a bizonytalanság és a bizalmatlanság fenntartásának legfontosabb kulcsa. Hogyan győzhetnénk le valamit, amit nem is látunk? Andan rámutat, milyen otromba, hasadt elméjű ellenfele ez a szenvedő alanynak, az egyszerű embernek.
Felvetődik a kérdés, mi a különbség tények és közlemények közt? Mi a különbség bizonyság és tekintély közvetítette álláspont, vagy épp a közvélemény közt? Mintha mi magunk szenvedő alanyai lennénk egy elmeháborodott kísérletsorozatnak, melynek nem vet gátat sem erkölcs, sem jóakarat.
Ha mindenáron racionálisan akarjuk megközelíteni, akkor egy remek ötlet érdekes és hasznos információkkal és definíciókkal tűzdelt egyvelege ez a könyv.
Mindenképpen pozitív tartalmat tulajdonítok a materialista nézet éles kritikájának. Shelley sem elégedett a „véletlen” és „értelmetlen” jelzőkkel. Hogy lehet akár csak egyetlen sejt élete céltalan és véletlen?
Másfelől azonban a katasztrófafilmek, és a Sci-fi műfajához hasonlóan az összeesküvés elméletekről szóló történetek egyik hátulütője a pánikkeltő hangulat. Példának kiváló okáért említem Orson Welles 1938 októberében a CBS műsorán sugárzott adását, amikor H. G. Wells Világok harca című művének rádiójáték változatát adták elő. Az eredmény nem maradt el: a lakosság egy része komolyan vette a földönkívüliek invázióját. És az a hangulat jó időre feleslegesen mozgósított erőket. Bele sem merek gondolni, milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek volna a hatóságok, ha épp akkor egy borzalmas katasztrófa.
A kétkedés, mely napjainkra történelmünk egyenes következménye lett, sajnos nem jelent még megoldást. A megtévesztés, bár szórakoztatónak tűnhet, nem jelent feltétlen bölcsességet. Shelley mégis meghagyja a választás lehetőségét, hogy akként kezelhessük művét, ami. Remekbe szabott, fantáziadús, mégis valóságos regényként.
 

 


Szerző:
Gawain312
Gawain312
Budapest
Férfi
1985
Követem
A wild guess
A történetmondás jövője
Öt hangon - Pentatonix
Francia csavar - Az elismert Alföldi
Akikről nem beszélünk
Árulkodó kereső
The Piano Guys - A világ 7 csodája
Nyelv és diploma
Ponci a hős
Bábel-effektus
A gyilkosság illúziója - könyvajánló
Ayreon – The Human Equation
Villámcsapás – filmajánló
Hawking – Zseni a vásznon
Különleges alkalom
Neverwinter Online
Egyenjogúság? Kérdés?
A jó kalmár a világ jótevője - Kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó ipari Múzeumban
Idegenek a városban
Nyugtalanító kétség
A divat új Püthiája?
The Piano Guys
Hiányos adatok
A nézettségi hadjárat áldozatai
A munka hálója
Crescendo
Hogyan lettem hiánycikk?
Parti Nagy Lajos – Fülkefor és vidéke - Belvárosi Színház
Logikai bukfenc
Tanulás és öröm
A végéről kezdve – Bródy János – Az Illés szekerén
Ámítástechnika mesterfokon
A diákokat lelövik, ugye?
Célok és módszerek – Soron kívül
Célok és módszerek – Második rész
Tabuk nélkül
Collateral – A halál záloga
Duncan Shelley – Az igazság napja
Órák - filmajánló
Célok és módszerek - Gondolatok a diákok tüntetéséhez
Gondolatok az Útravalóhoz Müller Péter „Az élet művészete” című előadása alapján
Bohumil Vurm: Európa titkos története
Démoszthenész másképpen - A király beszéde
Müller Péter: Útravaló - Könyvajánló
Munka és magánélet
A legdrágább kincs
A nevem Khan - Film ajánló
Churchill nyomában - könyvajánló

« Előző cikk
Következő cikk »
Gary Chapman - Chris Fabry: Parázs a hó alattGary Chapman - Chris Fabry: Parázs a hó alatt
Sosincs késő megmenteni a házasságot. Chris Fabry (1961) újságíró, rádióriporter a legújabb művét Gary Demonte Chapman-nel ...
Ajándék a púder alattAjándék a púder alatt
Vége a karácsonynak. Elmúlt a várva várt ünnep. Színes csomagoló papírok összegyűrve pihennek a kukákban. Ajándékok és emlékek ...

Legnépszerűbb cikkek »
Csók - egyperces novellaCsók - egyperces novella
Egymás szemébe néztek. Lezuhantak az esőcseppek, olyan lassan, mintha lassítva lenne az egész élet. És lassítva is volt ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: