Technika/Életmód

Egészséges élet

2011. 11. 01. • Szerző: Kata7555
Egészséges élet

Az egészség megtartása, illetve kialakítása elég nehéz feladat, még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy ez nem így van. A mai rohanó világban nagyon nehéz azt kimondani, hogy „Egészségesen élek”. Hiszen ahhoz, hogy ezt bizton állíthassunk sok dolgot össze kell egyeztetnünk.

A napi zöldség, gyümölcs bevitelt a napi sportot beépíteni az életünkbe, a számos vitaminhoz hozzájuttatni a szervezetünket és egy kiegyensúlyozott légkört kialakítani lelkünkben. Illetve, tudatosan kialakítani egy olyan életet, hogy fel se tűnjön, hogy egészségesen élünk és nem görcsösen ragaszkodni a rossz szokásokhoz.

Annyi mindent hall az ember és el se tudja dönteni, hogy mi az ami tényleg jó neki. Néha egy betegség, néha egy kis fogyás, néha tényleg rádöbbenünk valamitől, hogy nem működik valami az életünkben és változtatnunk kell az eddigi életformánkon és ez hozza meg az egészséges élet utáni vágyakozást. Ha már megvan az elhatározás, akkor a megvalósítás már (ahogy szokták mondani) fejben dől el.
A nők többsége a fogyás utáni vágy miatt gondolja át eddigi étkezését és életvitelét. Ami nem feltétlen jó, hiszen ez lehet kezdeti fellángolás is, ami nem biztos, hogy hosszú távon eredményes. Az igazi életmód váltást azok a nők érhetik el, akik nagyobb súlyfelesleggel küzdenek, így eredményesebben és kitartóbban tudják az életüket átalakítani, amíg el nem érik a kívánt testsúlyt.  Persze ez nem azt jelenti, hogy a többi nő nem érheti el a célját, amit kitűzött maga el. Hiszen csak akarat kérdése az egész.
Első lépés, szerintem a döntés meghozatala, a második, hogy átgondoljuk, hogyan tudjuk megvalósítani kis lépésekben az életmód váltást az egészséges élet felé. A további feladatok közé tartozik, hogy beszerezzük a szükséges ételeket, kiválasszuk a megfelelő sportot számunkra, illetve ha nincs is minden nap időnk konkrét sport tevékenységet végezni legalább könnyítsünk lelkünkön egy fél órás sétával, a lift helyett a lépcsőt válasszuk vagy egy megállót inkább gyalogoljunk le a tömött busz megpróbáltatásai helyett.
A sok zöldséget és gyümölcsöt minél nagyobb mennyiségben szükséges fogyasztani ahhoz, hogy a testünk megkapja a számára szükséges engergiát. A táplálkozáshoz természetesen nem csak ezekre van szükségünk, hiszen a hús és a szénhidrát bevitel is szükséges, csak mindenből a jó minőséget és a teljes kiörlésűt válasszuk inkább a finomított szénhidrátok helyett. Illetve a cukor teljes mellőzése vagy egészségesebb változatának fogyasztása.
Persze ezek közhelyeknek tűnnek, hiszen mindenki maga érzi, hogy mennyit bír és mennyire kitartó, ha elhatározott valamit.
Fontos, hogy szem előtt tudjuk tartani és ne felejtsük el, hogy azért csináljunk mindent, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben és ez ne legyen teher, hanem inkább izgalmas, új tapasztalat, amit egy életen át tartani tudunk és más emberekkel is megoszthatjuk, ha nekünk sikerült a „jó útra térnünk”!
 

 


Szerző:
Kata7555
Budapest

1985
Követem
Egy különleges éjszaka a Fővárosi Nagycirkuszban
A szürke ötven árnyalata
Gyorsulás a belvárosban II.
Elvis zenéivel egy szombat este
Cirkuszi kavalkád
Tanulás játékosan - Megnyitott a Tutanhamon Museion
Két keréken a magyar utakon
A Kopaszi gát, mint a nyugalom szigete
A varázslatok birodalmában
Múzeumok éjszakája a Fővárosi Nagycirkuszban
Final Cut – szerelmes film a film szerelmeseinek
Otthon, édes otthon, a Fővárosi Nagycirkuszban
„Életfogytig a fájdalom börtönében? Felfüggesztve!”
Bodies 2. Kiállítás
Bodies2 - Látogatás egy különös világban
Profana premier
Kis vasárnapi művelődés a Szépművészetiben
Divattervezés a ruhákon túl – Design a háztartásban
A tánc, mint mozgásforma
A futás öröme
Parasztopera, avagy ilyen is lehetett az élet vidéken
Lovaglás - első lépések
Csokoládé múzeum
Egészséges élet

« Előző cikk
Következő cikk »
Koponyák, fűző és egy magzat...Tetoválás, avagy örök nyomot hagyniKoponyák, fűző és egy magzatTetoválás, avagy örök
A tetoválás napjainkra egyre elfogadottabb, és népszerűbb. Különösen a sztárok példája nyomán igen divatos és közkedvelt ...
A Nők fegyvere?!A Nők fegyvere?!
Az ember az egyetlen olyan lény kerek e Világon, aki érzelmi alapon tud sírni. De ez mire jó? Megvéd másoktól? Segít előre ...

Legnépszerűbb cikkek »
Kis írógép történelemKis írógép történelem
Manapság a számítógép szinte teljesen kiszorította, de a mai napig vannak hívei és főleg gyűjtői. Az írógép sok változáson ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: