Film

Egy fotográfus dada, különös élete (Vivian Maier nyomában)

2014. 10. 27. • Szerző: Fábi
Egy  fotográfus dada, különös élete (Vivian Maier nyomában)

Vivian Maier múlt századunk egyik legnagyobb fotóművésze volt, százezernél is több felvételt készített, de műveit soha nem mutatta be nyilvánosan a publikum előtt, csakis a legszűkebb környezete láthatta. A Vivian Maier nyomában című dokumentumfilmet Európán belül Magyarországon mutatták be elsőként.

A kezdő képsorokat látva fokozatosan bontakozik ki előttünk a történet: 2007-ben Chicago régi épületeit tanulmányozta egy történész,  egy doboz negatívot vásárolt , a fotókat előhívva az amerikai nagyváros lakóinak élete pergett le előtte, mint később kiderült egy ismeretlen művész, Vivian Maier fotóira bukkant, aki  akkor már két éve elhunyt. Ez a fiatalember volt John Mallof, aki később úgy döntött filmre viszi az amerikai származású dada életét.
A film párhuzamosan mutatja be a gyűjtőszenvedélyének hódoló Mallof nyomozását, aki fokozatosan bukkan újabb, és újabb művekre, illetve Vivian Maier életét, közben riportokat hallunk: a művészvilágét (Tim Roth nyilatkozatát) illetve családok tagjai szólanak meg, akiknek nagy része a dajkához fűzött személyes kapcsolatáról ad számot. E riportok teszik igazán különlegessé Mallof művét. A nyilatkozatok fényében egy zárkózott, rejtélyes,  és sokszor bogaras természetű művészt ismerünk meg,  akinek művei ereje zavarba ejtő nyiltságunkban rejlik.
Milyenek is ezek a fotók? Ha egy szóval kéne jellemeznünk őket, szocioportrék, amelyek az emberi élet esendőségét, szomorúságát ábrázolják. Maier hétköznapi, az utcán élő embereket kapott lencsevégre: csavargót, egy idős házaspárt vonatfülkében, tengerpart mellett egy néger asszonyt. Fotóin a nagyváros képe is kibontakozik, „modelljei” mögött. Művei katartikusask, mérnöki precizitással komponálta meg őket, néhol humorosak, néhol drámaiak.  Fotói csak is olyan nagy művészek munkáihoz mérhető, mint Robert Capa.
Az utolsó késorokat látva is éppen olyan rejtélyes személyként fogunk emlékezni Vivian Maierre mint a film indulásakor, mint ahogy képei készítésének apropója is rejtély marad számukra, egy olyan rejtély melynek kulcsát talán sohase leljük meg.


Szerző:
Fábi



Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Rendíthetetlen - A kamerák mögött: Angelina Jolie Rendíthetetlen - A kamerák mögött: Angelina Jolie
Az Oscar-díjas Angelina Jolie a rendezője és a producere ennek a nagyszabású drámának, amely Louis ;Louie; Zamperini olimpikon ...
Az üldözött (2013.) - FilmajánlóAz üldözött (2013.) - Filmajánló
John Le Carré író a kémtörténetek igazi nagymestere. Több könyvét is vászonra vitték már. Legutóbb a Suszter, szabó, baka, ...

Legnépszerűbb cikkek »
Vámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelezőVámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelező
Mi is lehetne hálásabb feladat annál, mint amikor egy kasszasiker filmből paródiát készíthet valaki. Az Alkonyat filmek ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: