Programajánló

Ez az a nap! 2014 - Jegyrendelés Lejárt.

2014. 02. 26.
Ez az a nap! 2014 - Jegyrendelés

Nemzetközi gospel kiválóságok ismét az Ez az a nap! rendezvényen, 2014. május 24-én!

Ahogyan a közönség már megszokhatta, 2014-ben is a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont a felekezetközi kortárs gospel fesztiválnak, melyre várjuk az érdeklődőket az egész Kárpát-medencéből.
A színpadon nemcsak külföldi, hanem hazai kiválóságok is helyet kapnak. 

Fellép a legendás amerikai Newsboys, akik először járnak Magyarországon. A közel három évtizedes múltra visszatekintő Newsboys munkáit négyszer jelölték Grammy-díjra, fennállásuk óta több műfajváltáson estek át, több mint 7 millió lemezt adtak el, 31 toplistás rádióslágert tudhatnak maguknak, és történetük során két énekes-frontember cserét is átéltek. Mindezek az élmények, sikerek és nehézségek nélkül nem lennének azok, akiket ma a legeredményesebb keresztény pop-rock csapatok között említünk.

Vendégünk továbbá az ausztrál Reuben Morgan, a Hillsong legismertebb dalszerzője, aki a Hillsong London csapatával érkezik! Reuben Morgan nevéhez kötődik az igen népszerű és széleskörben ismert Mighty to Save - Kell, hogy végre érezd c. dal.

 
Újra ellátogat hozzánk Martin Smith (Deliriuos?) és zenekara, valamint Graham Kendrick, a modern dicsőítő zene úttörői Nagy-Britanniából!
 
Martin Smith – God’s Great Dance Floor (magyar felirattal): http://youtu.be/LIEWoLXtY4s
Hillsong - Reuben Morgan: Mighty to save (Kell, hogy végre érezd) magyar felirattal:http://www.youtube.com/watch?v=XuuFxCMqtFk&list=UUooWfQD_zzgk6__n9wQWUaw&feature=share
Newsboys - God's Not Dead: http://youtu.be/S_OTz-lpDjw
 
Az anyanyelvünkön pedig együtt énekelhetünk a Helyes_Beat zenekarral, a Magyar Continental Singers-szel, az Amaro Del együttessel, Csiszér Lászlóval, Gável Andrással és Gellérttel, Pintér Bélával és Prazsák Lászlóval.
 

Ha elsőként szeretnél értesülni a legújabb programajánlókról, lájkold Facebook oldalunkat!

https://www.facebook.com/Programajanlo


« Előző cikk
Következő cikk »
Experidance: Boldogság 69:09Experidance: Boldogság 69:09
A mű, mely 17 nagyjogdíjas retro slágert, zenei ikont foglal magába, abszolút kalkulálható közönségsiker ...
Alter Bridge koncert BudapestenAlter Bridge koncert Budapesten
A napokban vált hivatalossá a hír: június 11-én Budapestre látogat az amerikai Alter Bridge zenekar. A 10 éve működő együttes ...

Legnépszerűbb cikkek »
Betörő az albérlőm - Madách Színház - JegyrendelésBetörő az albérlőm - Madách Színház - Jegyrendelés
Egy külvárosi idős asszonyhoz új albérlő költözik. A férfi, aki Marcus professzor néven mutatkozik be, valójában hétpróbás ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: