Sport

Forma 1 - Monacói Nagydíj A biztonsági verseny

2012. 05. 27. • Szerző: Ani8825
Forma 1 - Monacói Nagydíj
A biztonsági verseny

Bár a szombati kvalifikáción Michael Schumacher szerezte meg a pole pozíciót, az előző futamról hozott öt rajthelyes büntetése miatt csak a hatodik helyről indulhatott. A német hátrasorolásának következtében Mark Webber és Nico Rosberg várhatta az indulást az első sorból, mögülük pedig Lewis Hamilton és Roman Grosjean.

 

Úgy tartják, hogy Webber nem tud rajtolni ennek ellenére Monte Carlo-ban kiválóan sikerült neki az indulás. Jól rajtoltak a Ferrarik is, az ötödik és hetedik helyről a negyedik és ötödikre zárkóztak fel. A rajtnál összeakadt Grosjean Schumacher, sőt a francia még Alonsoval is összeért. Az incidens miatt egy körön keresztül a Safety Car mögött köröztek az autók.
Először Verne állt ki kerékcserére a verseny 18-ik körében. Tíz körrel később a többi versenyző is kiállt friss gumikért. A 31-ik körben Fernando Alonso-t kihozta a Ferrari kerékcserére, és a szerelők gyors munkájának köszönhetően megelőzték Hamilton-t.
A verseny 39-ik körében Perez áthajtásos büntetést kapott, mert néhány körrel korábban Kimi Raikkonen miatta veszített pozíciót. A verseny 67-ik körében Webber, Rosberg, Alonso, Vettel, Hamilton volt az első öt sorrendje. A 73. körben Perez összeakadt  Kovalainennel.
Végül a futamot Mark Webber nyerte meg, Nico Rosberg és Fernando Alonso előtt. Említésre méltó Felipe Massa teljesítménye, aki már régóta most hozta a legjobb formáját, 6. helyre hozta be a Ferrarit.
Összességében elmondható, hogy a Monaco-i Nagydíj inkább biztonsági futam volt, mint igazi verseny, de ettől függetlenül jó volt, mert a dobogó ismét változatos lett.
Hat futamot követően a világbajnoki pontverseny állása a következő: 1. Fernando Alonso (Ferrari) 76 pont, 2. Sebastian Vettel (Red Bull) 73 pont, 3. Mark Webber (Red Bull) 73 pont, 4. Lewis Hamilton (McLaren Mercedes) 63 pont, 5. Nico Rosberg (Mercedes) 59 pont.
A következő verseny két hét múlva június 10-én lesz Kanadában.

 

Ha érdekel a sport világa, lájkold Facebook oldalunkat, ahol elsőként értesülhetsz híreinkről:
https://www.facebook.com/pages/Journality-Sportmánia

Szerző:
Ani8825
Ani8825
Paks

1988
Követem
Szerelem: mennyi öröm és mennyi kín... Duncan Shelley, Kate Brooks: Amer első halála - Könyvajánló
Duncan Shelley: Amer tánca - Könyvajánló
Duncan Shelley: Amer hite - Könyvajánló
A Fényemberek visszatértek
Tinédzser szörnyeteg
Terror az iskolában
Másság
Jön a Gyémántfiú 2. !
Forma 1 - Monacói Nagydíj A biztonsági verseny
Formula 1 Spanyol Nagydíj : Az első venezuelai győztes
Formula 1 - Bahreini Nagydíj Vettel visszatért az élre, bravúrosan vezettek a Lotusok
Formula 1 - Kínai Nagydíj Nico Rosberg elsöprő rajt-cél győzelmet aratott
Interjú a vámpírral (Film kritika)
Darwin-díj: A különösen ügyetlen halál tudománya
Formula 1 - Az Ausztrál Nagydíj egy rajongó szemével
Burokban élünk?
A nevetés
2012 - Apokalipszis; Pusztulás vagy teljes átalakulás?

« Előző cikk
Következő cikk »
Webber a hatodik győztes! – Formula-1, Monacoi NagydíjWebber a hatodik győztes! – Formula-1, Monacoi
Győzedelmeskedni a hercegség legendás pályáján. Ez lehetett az álma gyermekként tán a mezőny minden tagjának. A megtisztelő ...
Defektes derbi – WTCC AusztriaDefektes derbi – WTCC Ausztria
A festői fekvésű Salzburgring adott otthont a WTCC 11. és 12. futamának. A gyors pálya tempós kanyarjai meglehetősen nagy ...

Legnépszerűbb cikkek »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: