Sport

HCW Áttörés 2013 összefoglaló – Magyar pankráció gála

2013. 01. 21. • Szerző: ruthmayer
HCW Áttörés 2013 összefoglaló – Magyar pankráció gála

A 2013-as év első pankráció gáláját rendezték meg a Barba Negra Clubban, ahol a kilátogató nézők azért is izgulhattak, hogy elveszíti-e a magyar pankráció a legjelentősebb övét.

 

A skót pankrátor szövetség (SWE) bajnoka, Bravehart érkezett Magyarországra azzal a céllal, hogy elbitorolja a HCW bajnoki övét PG Hooker-től. Azonban a skótnak is volt vesztenivalója, aki alulmarad, annak az öve nagyon messze kerül hazájától, szégyenben hagyva szövetségét és szurkolóit.
 
Mr. Tolnai szokásához híven bemelegítette a szurkolókat az este első meccséhez, amire J-Hawk és Cyrus Cage érkezett, aki mintha egy Mortal Kombat jelenetből csöppent volna a ringbe. Kezdetben a fogások, szorítások kaptak nagy hangsúlyt, többször is csak a kötél megérintésével tudtak kiszabadulni egymás fogságából. Úgy nézett ki J-Hawk jön ki jobban a nagy adok-kapokból, amikor vállára véve ellenfelét csicsikálni küldte volna, ám az utolsó pillanatban Cyrus kiszabadult a kivégzésből és pár ütés múlva már győzelmét ünnepelhette. A legyőzött elismervén Cyrus győzelmét a magasba emelte riválisa kezét, de aki ismeri Hawk habitusát, az nem lepődött meg azon, hogy azzal a lendülettel földhöz is vágta a győztest.
 
Ezután Ozzy Spencer bukkant fel egy grillcsirkét majszolva, ellenfele Grizzly Davidson volt. A gong után Grizzly-nek emberfeletti erőre lehetett szüksége, ahhoz, hogy Ozzy-t a vállára kapva a földhöz vágja. Ez a művelet sokat kivehetett belőle, mert fokozatosan Spencer vette át az irányítást. Amikor Ozzy felkapva Davidson-t majd’ 2 méter magasról a nyakára ejtette, már sejteni lehetett, ebből már nem kel föl. A győztes Ozzy Spencer.
 
Szegény Grizzly-nek nem volt elég baja, még a Doktor is megérkezett a ringbe. 120 kiló tömény szerencsétlenségnek nevezte pankrátorát, majd szemére hányta, hogy a Dicsőség Napja gálán nem volt képes megvédeni a Direktorokat László Rolandtól. A Doktor kis híján kimondta a bűvös szavakat, de csak a „ki vagy”-ig jutott, a rúgva szó elhangzását a közönség skandálása megakadályozta. Ennek hatására kapott egy utolsó esélyt Grizzly, a francia partiarc, Yan Colby ellen kellett megnyernie egy táncversenyt, ha a HCW-ben akart maradni.
 
Azonban a verseny előtt még egy 4 corner tag team meccs is várt a nézőkre. A négy sarokban Hombre de Razon  és Poison, Ted Wellington és Nitro, Tengkwa és Murlock valamint a skót pankrátor szövetséget képviselve Mr. News és Kevin Williams. A mérkőzés előtt Nitro számon kérte a rajongókat, hogy miért csak a Véres November 3 gálán a reflektorok álványáról bemutatott hajmeresztő ugrása után kezdték el elismerni nagyságát, habár ő lett 2012 év birkózója.
 
A meccs már első pillanataiban előkerült 2 shinai, amivel felváltva püfölték egymást a felek, így hatalmas káosszal indult mérkőzés. Nem igazán sikerült normális keretek közé terelni a harcot, de egy 4 corner tag team meccsnél a legnaivabb szurkoló sem várja el ezt. Murlock egyetlen hátraszaltóval a sarokból harcképtelenné tette a ring mellett egymás verésével elfoglalt pankrátorokat. Ám a győzelmet – a mérkőzés előtti ígéretüket betartva – Ted Wellington és Nitro szerezték meg.
 
Ezután egy visszavágó következett a volt orosz bajnok pankrátornő Valerie valamint a Journality hét szépe Audrey Bride között. A mérkőzést azonban egy olyan incidens szakította félbe, amelyet mindenki mély megdöbbenéssel nézett végig. Az algír Zafar Ameen rontott be és egyelőre tisztázatlan okból jó néhány hatalmas pofont osztott ki Audrey Bride-nak. A Journalitynak adott interjújában elmondta, hogy nem vár el semmi kivételezést azért, mert nő. Hát most nem is kapott.
 
 
Eljött az ideje a táncversenynek, ahol Grizzly állása volt a tét. A fogadóirodák 1 az 1-hez adhatták volna Colby győzelmét, hisz ha az éjszakai élet császára a táncparkettre lép, ott kő kövön nem marad. Ennek ellenére Colby egy elég langyos, középszerű produkciót mutatott be. Grizzly csak a közönség biztatására volt hajlandó belemenni párbajba, de megérte. Nem hittük volna, hogy egy 120 kilós hústorony teste biológiailag képes ilyen mozdulatokra. Jacko fénykorában is megirigyelhette volna azt a moonwalkot! A közönség ovációja döntött, Grizzly Davidson nyert, ezzel maradhatott a HCW-ben.
 
A tánc után ismét a pofonok vették át a főszerepet. A tét, hogy ki lesz a HCW Hardcore bajnoki öv első számú kihívójának a személye. A jelöltek: Marty Stallyon skóciából illetve Ron Corvus. Corvus még be sem ért a ringbe, Stallyon máris nekirontott. Nem csak ring mellett, hanem a kordonon kívül is folyt a harc. Corvus találhatott egy doboz sört út közben, miután felfrissítette magát vele, azzal ütötte skót kollégáját. Nem telhet el pankrátor gála hátakon elcsorbult székek és bőrbe állt neoncsőszilánkok nélkül. Ha ez nem lett volna elég Corvus egy szögesdróttal körbetekert lécet bányászott elő a ring alól, Stallyon könyörgésből támadásba átmenve megkaparintotta a barbár fegyvert és ellenfele homlokába állította. De Corvus kiütéséhez ennyi sem volt elég, Ron egy motorháztetővel szépen megágyazott, majd nem éppen gondos anyuka módjára ráfektette a skótot, ezzel véget is vetve a küzdelemnek, ő lett az első számú kihívója Ben Dovernek. Az ünneplés közben még egykezes fekvőtámaszokra is maradt ereje.
 
Ezután egy Fatal 4 Way meccs következett, ahol a győztes jutalma egy HCW Bajnoki címmérkőzés volt. Yan Colby, Mark Kent Kirilov, Gabriel Angelfyre és Renegade küzdött ezért. Miután Angelfyre mindenkinek feladta az utolsó kenetet elkezdődhetett a mérkőzés. Colby minden erejét beleadva sem tudta Renegade-t földhöz vágni, addig bíbelődtek egymással, amíg mindkettejüket hátbatámadták. Kirilov ráfeküdt Renegade-re és kis híján megnyerte a meccset, de éppen amikor a bíró keze a harmadikat csapta volna ketten ugrottak Kirilov nyakába, ezzel megakadályozva győzelmét. Mérkőzés végül elég szokatlan módon ért véget, Renegade szorításba fogta Angelfyre-t, ezzel egy időben Yan Colby pedig két vállra fektette Kirilov-ot. Miközben a bíró Kent-re számolt Gabriel nem bírta tovább a fájdalmat és feladta a küzdelmet. Mivel a bíró ezt nem láthatta, Yan Colby-t hirdette ki győztesnek, így ő lett a HCW Bajnoki Öv első számú kihívója.
 
 
De vajon kit kell majd kihívnia az övért? PG Hooker-t vagy egész skóciáig kell mennie érte?
Következett a champion vs champion mérkőzés. A regnáló HCW bajnokon, PG Hooker-en hatalmas nyomás volt, nem vehette el tőle hazai közönség előtt egy skót az övet. Ha nem volt még elég különös végkifejletű meccs ezen a napon, hát itt volt még egy. A közönség nehezen hitt a szemének, de a bíró rászámolt hármat Hooker-re. Bravehart már a két övvel a kezében ünnepelt, amikor megjelent a Doktor és meggyőzte a bírót, hogy Bravehart válla is lent volt. A bírói döntés végül döntetlen, mindegyik öv marad a tulajdonosánál.

A Dicsőség napján csapatával alulmaradt és száműzött László Rolandnak valahogy sikerült feljutnia a színpadra és egy mikrofont is szerzett. Megragadva az alkalmat a Doktort a HCW rákfenéjének, KWP-t ócska buzinak, szellemes szójátékkal PG-t loosernek valamint Ben Dovert trágyahordó parasztnak nevezte. Majd megígérte, hogy a Szegedi Pankráció Szupershow-n is tiszteletét teszi majd. (A direktorok vehetik nyugodtan fenyegetésnek.)
 
Az utolsó mérkőzésre, ami egy 2 vs 2 tag team meccs volt érkezett Tommy End és Michael Dante, akik a ICWA-NWA France World Tag Team bajnokok, illetve Icarus és Ben Dover, a HCW Harcore öv tulajdonosa. Icarus rögtön az elején egy szaltót ugrott a ring mellett álló ellenfeleire. De látszólag Dover is kivette a részét, kettőig jutott a bíró a számolásban, amikor az ellenfél társa akadályozta meg, hogy megnyerje a mérkőzést. Icarus továbbra is legveszélyesebb fegyverét, az ugrásokat erőltette, egy előreszaltó után Dante-ra rá kellett számolni, ám ismét az utolsó pillanatban érkezett Tommy End. Icarus egy újabb ugrással kívánt pontot tenni a harc végére, ám ekkor Dover kihúzta a ring sarkában álló társa lábát megakadályozva azt a repülésben. Ben Hardcore övét mutogatva, önmagával megelégedve nézte végig, ahogy társát szétszedi a két elborult agyú óriás. Icarust gyorsan ki is számolták, ismét azért kellett veszítenie, mert hátbadöfték őt. Dovernek ennyi nem volt elég, az övvel akarta betörni Icarus fejét, de nagy szerencséjére Renegade ott termett, és nem hagyta Dovert kibontakozni.
 
Az Áttörés 2013 gála roppant töményre, pörgősre sikerült, kiváló pankrációs évkezdet volt. Ha az idei többi show is hasonló izgalmakat rejt majd, akkor azt hiszem maradéktalanul elégedettek lehetünk.

 

Ha érdekel a pankráció, és a sport világa, lájkold Facebook oldalunkat, ahol elsőként értesülhetsz híreinkről:
https://www.facebook.com/pages/Journality-Sportmánia

Szerző:
ruthmayer
Budapest
Férfi
1991
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Magyar pankrátorok: Ted WellingtonMagyar pankrátorok: Ted Wellington
Magyar pankrátorokat bemutató sorozatunkban ezúttal a Ring Királyát, Ted Wellington-t mutatjuk be. ...
Gazdasági fair play a futballbanGazdasági fair play a futballban
Az utóbbi években hatalmas összegeket költöttek a futball klubok anélkül, hogy a több száz millió euróra felhalmozódó adósságokat ...

Legnépszerűbb cikkek »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: