Sport

Hamilton életben tartotta reményeit – Formula-1, Magyar Nagydíj

2012. 07. 30. • Szerző: Noble
Hamilton életben tartotta reményeit – Formula-1, Magyar Nagydíj

27. alkalommal járt hazánkban a Formula-1 mezőnye. A technikás Hungaroring az utóbbi években megszokott McLaren győzelmet hozott.

 

Elkerülte az eső a magyar pályát, legalábbis a verseny idejére. 31 fokos melegben, Hamilton, Grosjean, Vettel, Button, Raikkonen, Alonso, Massa, Maldonado sorrendben vágott neki a mezőny a 70 körös viadalnak. Vagyis csak vágott volna, ha Schumacher jó helyen állítja meg a Mercedest. Így megismételt felvezető kör következett, amire a német a motor leállítása miatt már el sem tudott indulni, maradt tehát a boxutcából való rajt a már egyébként is kiábrándító 17. hely helyett. A balszerencsének itt nem volt vége, a pit kijárata felé ugyanis Schumi gyorsan hajtott, ezért még egy áthajtásos büntetést is kapott a futam elején. A start a többiek részéről problémamentes volt, elől Button és Alonso nyert egy pozíciót.
Hamilton és Grosjean elhúzott a mezőnytől és a kerékcseréknél mindenki azt várta, hogy fog változni a köztük lévő akkor 2 másodperces differencia. Hamilton jött elsőnek, de 4,2 másodperces kiállása nem igazán mondható jónak. Ott volt az esély a pokolian gyors francia előtt, de a boxban az ő csapata sem vizsgázott jól, egy 4,9 másodperces kiállással még növeltek is Hamilton előnyén. Gyors volt viszont a másik Lotus, Raikkonen a boxkiállások után már a 4. helyen haladt, Alonso előtt.
A Hungaroringen híresen nem lehet előzni, így a második kiállásokig nem volt igazán esemény a pályán. A kerékcserék következő szakasza viszont hozott változást a sorrendben, a kiérkező Button beragadt Bruno Senna mögé, így Vettel és Raikkonen is képes volt elé visszajönni. Kimi Raikkonen, aki sokáig kint maradt második cseréje előtt, akkora előnyt autózott össze, hogy visszatérve a pályára csapattársa mellett találta magát. Kis híján összeért a két Lotus, végül a finn került ki győztesen és a 2. helyen folytatta a futamot. Hamilton sem érezhette magát biztonságban, előnye körről-körre fogyott, bár most a másik Lotus üldözte, a fenyegetés korántsem volt kisebb. Végül Raikkonen olyan közel jutott, hogy nyithatta a DRS-t is. Aztán vagy a finn elégedett meg a második hellyel, vagy a gumijai, de előzésre már nem került sor. Megint büntették Pastor Maldonadot, a venezuelai Paul di Restát lökte odébb egy pozíció érdekében, amiért boxutca áthajtásos büntetést kapott.
A bajnokságban 2. Mark Webber a 8. helyen autózott, ő egy jobb pozíció reményében még vállalt egy harmadik kerékcserét is a futam vége előtt, de végül csak ezt volt képes visszaszerezni. Szintén kijött a másik Red Bull, Vettel harcban volt a 3. helyért, de kockáztatás helyett friss gumik mellett döntött, mert volt akkora előnye, hogy visszajöjjön Alonso elé és megtartsa helyét. A futam alatt ketten estek ki, a vége felé Schumacher a boxba, Karthikeyan pedig a falnak hajtott. A pontszerzők: Hamilton, Raikkonen, Grosjean, Vettel, Alonso, Button, Senna, Webber, Massa és Rosberg.
Az idén már két kiesést begyűjtő Hamilton ezzel felzárkózott a bajnokságban az Alonsot üldöző mezőnyre, jelenleg 1 ponttal Raikkonen előtt 117 ponttal áll a 4. helyen. Alonso közben 40 pontra növelte előnyét Webberrel szemben. A 124 pontos ausztrál mögött Sebastian Vettel áll 122 egységgel, tehát igen szoros a tabella Alonso mögött. A futam után a közönség öthetes rajtbüntetését tölti, legközelebb rajtolni a mezőnyt élőben szeptember 2-án, Belguimban láthatjuk, a helyszín a legendás Spa-Francorchamps lesz.

 

 

Ha érdekel a forma1, és a sport világa, lájkold Facebook oldalunkat, ahol elsőként értesülhetsz híreinkről:
https://www.facebook.com/pages/Journality-Sportmánia

Szerző:
Noble
Vác
Férfi
1993
Követem
Michelisz és Huff a bajnokok – WTCC, Macau
A Lotus és a Jégember diadala – Formula-1, Abu Dhabi Nagydíj
Tavalyi formájában a Red Bull – Formula-1, Indiai Nagydíj
Vasárnapi gokartozás – WTCC Japán
A pálya változik, de Vettel nyer és vezet – Formula-1, Koreai Nagydíj
Vettel Suzukában is megállíthatatlan – Formula 1, Japán Nagydíj
Vettel az éjszaka ura - Formula 1, Szingapúri Nagydíj
Sivatagi show – WTCC USA
Hamilton örömével Európa búcsúzik - Formula-1, Olasz Nagydíj
Újrakezdés tömegbalesettel – Formula-1, Belga Nagydíj
Váci Világi Viharom
Hamilton életben tartotta reményeit – Formula-1, Magyar Nagydíj
Távozik a Chevrolet, de még tarol – WTCC Brazília
Alonso bajnoki babérokra tör – Formula-1, Német Nagydíj
Webber a győzelemig óvta a gumikat – Formula-1, Brit Nagydíj
Superstars a Hungaroringen!
Fergeteges búcsú Valenciától – Formula-1, Európa Nagydíj
Csoportbontás a foci EB-n
Az Audi nyert, Davidson megsérült
Nyolcvanadszor is Le Mans
A hetedik te magad légy! – Formula-1, Kanadai Nagydíj
Mint a képregényben – WTCC Portugália
Sonata Arctica – Stones Grow Her Name
Webber a hatodik győztes! – Formula-1, Monacoi Nagydíj
Defektes derbi – WTCC Ausztria
Narancssárga-feketébe öltözött a Hungaroring – WTCC Magyarország
Tarquini széttörte a magyar álmokat - WTCC Szlovákia
Visszatértek! - Új stúdióalbum a Dragonforcetól
Vettel újra az élen Bahreinben
Kis Mercedes-sztori
Hatból hat! – WTCC Marokkó
A Seat hazájában is a Chevrolet az úr – WTCC Valencia
Játék, függőség nélkül?
Formula 1, avagy a maláj esőtánc

« Előző cikk
Következő cikk »
A dopping egyidős az olimpiával? - A kokalevelektől az EPO-igA dopping egyidős az olimpiával? - A kokalevelektől
Akkoriban még szó sem volt tablettában könnyen lenyelhető anabolikus szteroidokról, sem a tiszta fecskendőbe felszívott, ...
Távozik a Chevrolet, de még tarol – WTCC BrazíliaTávozik a Chevrolet, de még tarol – WTCC Brazília
Másfél hónap szünet és a sorozatot alapjaiban megváltoztató hírek után mérték újra össze erejüket a WTCC pilótái. A jövő ...

Legnépszerűbb cikkek »

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: