Sport

Hamilton örömével Európa búcsúzik - Formula-1, Olasz Nagydíj

2012. 09. 10. • Szerző: Noble
Hamilton örömével Európa búcsúzik - Formula-1, Olasz Nagydíj

Egy héttel a Belga Nagydíj után már a 90 éves monzai aszfaltcsíkon dübörögtek a motorok, a Ferrari és a sebesség szentélyeként ismert pálya hatalmas tempót, két DRS zónájával tömérdek előzést és közel két óra izgalmat hozott a sport szerelmesei számára.

 

Az időjárásra idén nem lehetett panasz, esőmentes péntek és szombat, és di Resta váltócseréje után alakult ki a Hamilton, Button, Massa, Schumacher, Vettel, Rosberg, Raikkonen, Kobayashi, di Resta, Alonso rajtsorrend.
Az előző heti tömegbalesettől kicsit lehiggadtak a fiúk, simán eljött a mezőny az első sikánban, ekkor már Button és Rosberg rossz rajtja illetve Alonso felzárkózása után Hamilton, Massa, Button, Schumacher, Vettel, Raikkonen, Alonso volt a sorrend. Alonso folytatta az előzgetést, előbb Raikkonent majd pár kör után a Vettellel szemben pozíciót veszítő Schumachert is sikerült maga mögött tudnia. A 10. kör környékén Jean-Eric Vergne autója az első sikánhoz érkezve keresztbe állt, majd látványosat ugratva a kerékvetőn a fűben kötött ki. Ezzel a Belgiumban tündöklő Toro Rossók egyikének a verseny idejekorán véget ért.
A 20. kör felé közeledve a két kiállást tervező csapatok kezdték kihívni az autóikat az elsőre. Az élmezőnyből érkezett a két Mercedes, nem ok nélkül, korábban sem bántak valami jól a gumikkal. A 25. kör tájára az egész mezőny túlesett az első cseréjén, melyből a leglátványosabb Vettelé illetve Alonsoé volt. Egymás mellé engedték vissza a két autót, de a német volt előrébb, így ő folytathatta kedvezőbb pozícióban. Kettejük csatája a pályán folytatódott, végül az első sikán után, a Biassono kanyarban dőlt el, ahol Vettel nem hagyott helyet a kívülről érkező Ferrarinak, az lesodródott a pályáról és jelentős hátrányban tért vissza. Fernando azonnal panaszkodott is a csapatrádión, mellyel a bírák is egyetértettek, Vettelt egy áthajtásos büntetéssel sújtották. Eközben Sergio Perez csendben átvette a vezetést Hamiltontól, és több mint féltávig ugyanazon a szett gumin autózva elég ígéretes végjáték elé nézett. Kiállása után a verseny sorrendje: Hamilton, Button, Massa, Alonso, Vettel, Schumacher, Raikkonen, Perez, Rosberg, Webber. Végül a technika ördöge vetett véget a McLaren kettős győzelemről szőtt álmainak. Button autójában elment a hajtás, így a pálya szélére gurulva 2009 világbajnoka kiszállt a versenyből. Jenson kiesése Alonso számára teremtett óriási pontlehetőséget, utolérte és könnyedén megelőzte Massát, miközben a büntetését letöltő Vettel már csak a pontszerző helyek végén csatázott, szintén csapattársával.
 
 
A verseny vége felé a mezőny elkezdett lassulni az elfogyó gumikon, közben a későn kiálló és eltérő gumitaktikán lévő Sergio Perez utolérte Massát. Játszi könnyedséggel utasította maga mögé a 6-os számú Ferrarit, majd ugyanezt tette az 5-ös autóval is. Az utolsó körökben szintén pokoli tempót diktált a két Mercedes, akiknek a beváló kétcserés taktika 6. és 7. helyet hozott. A konstruktőri bajnokságot vezető Red Bull viszont legszívesebben elfelejtené az utolsó köröket. A futam folyamán Webbernek küldött rádióüzenet, miszerint „Vettelnek problémái vannak és lehet, hogy meg fog állni” beigazolódott, öt körrel a verseny vége előtt. Két körrel a leintés előtt pedig az ausztrál állt keresztbe az Ascari sikán után, tönkretéve az amúgy is elhasznált gumikat. Így a Red Bull csomagolhatott, még a kockás zászló előtt. Hamilton pedig győzött, utána az óriásit versenyző Perez, a harmadik helyen pedig a tifosik örömére egy Ferrari futott be, Fernando Alonsoval. A további pontszerzők: Massa, Raikkonen, Schumacher, Rosberg, di Resta, Kobayashi, Senna. A Grosjeant helyettesítő D’Ambrosio végül 13. lett.
A tabellán Alonso előnye 37 pontra nőtt, immár Hamiltonnal szemben, akit 1 pontos lemaradásban Kimi Raikkonen követ. Érdekesség, hogy a 4-5-6. helyen álló Vettel-Webber-Button trióból egyikük sem ért célba a futamon. Verseny legközelebb két hét múlva lesz, Szingapúrban. A Formula-1 mezőnye idénre búcsúzik Európától, 7 versennyel a szezon vége előtt.

 

Ha érdekel a forma1, és a sport világa, lájkold Facebook oldalunkat, ahol elsőként értesülhetsz híreinkről:
https://www.facebook.com/pages/Journality-Sportmánia

Szerző:
Noble
Vác
Férfi
1993
Követem
Michelisz és Huff a bajnokok – WTCC, Macau
A Lotus és a Jégember diadala – Formula-1, Abu Dhabi Nagydíj
Tavalyi formájában a Red Bull – Formula-1, Indiai Nagydíj
Vasárnapi gokartozás – WTCC Japán
A pálya változik, de Vettel nyer és vezet – Formula-1, Koreai Nagydíj
Vettel Suzukában is megállíthatatlan – Formula 1, Japán Nagydíj
Vettel az éjszaka ura - Formula 1, Szingapúri Nagydíj
Sivatagi show – WTCC USA
Hamilton örömével Európa búcsúzik - Formula-1, Olasz Nagydíj
Újrakezdés tömegbalesettel – Formula-1, Belga Nagydíj
Váci Világi Viharom
Hamilton életben tartotta reményeit – Formula-1, Magyar Nagydíj
Távozik a Chevrolet, de még tarol – WTCC Brazília
Alonso bajnoki babérokra tör – Formula-1, Német Nagydíj
Webber a győzelemig óvta a gumikat – Formula-1, Brit Nagydíj
Superstars a Hungaroringen!
Fergeteges búcsú Valenciától – Formula-1, Európa Nagydíj
Csoportbontás a foci EB-n
Az Audi nyert, Davidson megsérült
Nyolcvanadszor is Le Mans
A hetedik te magad légy! – Formula-1, Kanadai Nagydíj
Mint a képregényben – WTCC Portugália
Sonata Arctica – Stones Grow Her Name
Webber a hatodik győztes! – Formula-1, Monacoi Nagydíj
Defektes derbi – WTCC Ausztria
Narancssárga-feketébe öltözött a Hungaroring – WTCC Magyarország
Tarquini széttörte a magyar álmokat - WTCC Szlovákia
Visszatértek! - Új stúdióalbum a Dragonforcetól
Vettel újra az élen Bahreinben
Kis Mercedes-sztori
Hatból hat! – WTCC Marokkó
A Seat hazájában is a Chevrolet az úr – WTCC Valencia
Játék, függőség nélkül?
Formula 1, avagy a maláj esőtánc

« Előző cikk
Következő cikk »
Olimpikonok a TF-en. (1) Risztov ÉvaOlimpikonok a TF-en. (1) Risztov Éva
Szeptember 10.-étől kezdődően a Testnevelési Főiskolán hétfőnként tiszteletüket teszik a londoni olimpia magyar bajnokai, ...
Újrakezdés tömegbalesettel – Formula-1, Belga NagydíjÚjrakezdés tömegbalesettel – Formula-1, Belga
Újult erővel feszültek egymásnak a versenyzők egy legendás pályán. Spa-Francorchamps idén sem hazudtolta meg magát, láthattunk ...

Legnépszerűbb cikkek »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: