Programajánló

Hay Fesztivál Budapest - Programajánló Lejárt.

2013. 05. 15.
Hay Fesztivál Budapest - Programajánló

Május 17–21. között a magyar közönség kortárs írókkal, költökkel, építészekkel, matematikusokkal, újságírókkal és muzsikusokkal ismerkedhet meg. A fesztiválnak a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Közép-Európai Egyetem (CEU) ad majd otthont, míg az esti zenei eseményekre a budapesti Akvárium Klubban kerül sor.

 

A Budapesti Hay Fesztivál egyik legfontosabb vendégei Nicole Krauss, a Nagy Palota, A szerelem története és a Betéved az ember egy szobába című kötetek szerzője, akit a New York Times „az Egyesült államok egyik legjelentősebb regényírójaként” tart számon, a Watergate-botrány egyik kirobbantója, Carl Bernstein, amerikai oknyomozó újságíró, illetve a számos elismerés mellett Premio Mondelli-díjjal is kitüntetett Esterházy Péter, akivel Peter Florence, a Hay Festival alapító igazgatója beszélget.
Marcus du Sautoy az Oxfordi Egyetem matematikaprofesszora, Lovász László akadémikus, Wolf-díjas matematikussal beszélget, egyben bemutatja Finding Moonshine: A Mathematician’s Journey Through Symmetry című legújabb kötetét. A 2013-as Hay Fesztivál vendége lesz továbbá Germaine Greer világhírű ausztrál feminista írónő és egyetemi professzor, A kasztrált nő szerzője, aki Shakespeare szeretői címmel tart előadást, Owen Sheers, a The Blue Book és a Skirrid Hill című verseskötetek, valamint a Resistance című regény írója, valamint Eurig Salisbury, egy gyermekeknek szóló verseskötet és a Llyfr Glas Eurig című verseskötet szerzője. Fernando Savater az egyik legnépszerűbb spanyol filozófus, ünnepelt tanulmányíró és író történelemről, míg a számos díjjal büszkélkedhető Odile Decq építész a kortárs építészetről beszélget majd Martha Thorne-nal, a Pritzker Prize ügyvezető igazgatójával, míg a London School of Economics két világhíres közgazdásza, Michael Cox és Adam Austerfielddel arról beszélgetnek, milyen globális politikai és gazdasági változásokra számíthatunk Kína, India, Latin-Amerika és más fejlődő nemzetközi piacok felemelkedése következtében.
A gyerekeket Finy Petra, a közkedvelt magyar gyermekíró és Farkasházi Réka és zenekara szórakoztatja. A zenés estéken a CEU-ban tehetséges fiatal magyar muzsikusokból verbuválódott Classicus Ensemble, az Akvárium Klubban a minneapolisi Dark Dark Dark, a finn French Films, folk-zenekar lép fel, valamint Závada Péter, Simon Márton, Pion István, Sirokai Mátyás és az Amoeba Band slam költészettel és zenével szórakoztatja a közönséget.
Jegyinformációk
Az összes (a PIM-ben, illetve a CEU-n rendezett) beszélgetésre elövételben vásárolható jegy a Petöfi Irodalmi Múzeum jegypénztárában, a PORT.hu weboldalon, illetve a Libri áruházakban. A programok napján a helyszíneken is váltható jegy.
Jegyárak: Felnött: 600 Ft / beszélgetés, Nyugdíjas/diák: 400 Ft / beszélgetés
További kedvezmények:
Május 17 CEU: napijegy 1800 Ft. (nyugdíjas/diák: 1200 Ft.)
Május 18 CEU: napijegy 2000 Ft. (nyugdíjas/diák: 1800 Ft.)
Május 19 PIM: napijegy 1300 Ft. (nyugdíjas/diák: 900 Ft.)
A belépöjegy a programok napján érvényes a PIM kiállításainak látogatására is.
Az Akvárium Klubban rendezett koncertekre elözetesen 1000 Ft-ért váltható jegy a PORT.hu weboldalon, vagy az Akvárium Klub jegypénztárában, illetve 1300 Ft-ért a koncert napján.
Május 18 PIM Borkóstoló 1500 Ft
A Classicus Ensemble koncertje és az irodalmi séta ingyenes

Forrás: http://www.hayfestival.com/portal/hu-budapest.aspx

Ha elsőként szeretnél értesülni a legújabb programajánlókról, lájkold Facebook oldalunkat!
https://www.facebook.com/Programajanlo
Figyelem!
A Facebook újabb szigorítása szerint a klubok, oldalak által felrakott posztok véletlenszerűen, az oldalt kedvelők egy részéhez jutnak csak el. Ha továbbra is látni szeretnétek bejegyzéseinket, akkor az oldalunkon a tetszik (Like) gomb mellett található kis fogaskerékre kell kattintani, majd a “Hozzáadás egy érdeklődési kör listákhoz” (Add to interest list) sorra. Itt létrehozhattok egy listát és megadhatjátok azt is, hogy a hírfolyamban megjelenjünk. Ez minden oldalra, klubra érvényes, amit követtek, ezért érdemes egy kis időt szánni rá, és a kedvenc oldalaitokon ezt a pár kattintást megtenni. Köszönjük!

« Előző cikk
Következő cikk »
Badár Sándor: Badár Sándor: "Magyarok menni Bamako" stand up és
Május 23. New Orleans Club - Két őrült magyar - Badár Sándor és Kőváry Barna - elhatározza, hogy elindul egy őrült magyar ...
Jutalomjáték - JegyrendelésJutalomjáték - Jegyrendelés
2013 Május - JúniusA Jutalomjáték az egyik, esztendőnként felújított Broadway vígjáték, a belőle készült film a videotékák ...

Legnépszerűbb cikkek »
Betörő az albérlőm - Madách Színház - JegyrendelésBetörő az albérlőm - Madách Színház - Jegyrendelés
Egy külvárosi idős asszonyhoz új albérlő költözik. A férfi, aki Marcus professzor néven mutatkozik be, valójában hétpróbás ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: