Kultúra/Kiállítás

Izgalmas ősz az Orlai Produkciónál

2015. 08. 13.
Izgalmas ősz az Orlai Produkciónál

2015 ősze izgamas előadások sorozatát igéri az Orlai Produkciós Irodánál. A Belvárosi Színházban látható a Mindent Éváról, az Aranytó, a Száll a kakukk fészkére, a Jurányi Inkubátorházban pedig Egyasszony címmel látható produkció. Olyan művészek előadását nézheti meg a közönség, mint Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Szikszai Rémusz, Vári Éva, Benedek Miklós, Péterfy Bori, Szabó Kimmel Tamás és Tenki Réka. Ősztől pedig folyamatosan műsoron van a 2015. nyarán bemutatott Hair.

Immáron hagyomány az Orlai Produkciós Irodánál, hogy a nyár folyamán több bemutatót is tart a Belvárosi Színház falain kívül. Így tett idén is a Gálffi László rendezte Aranytó című darabbal, amelyben Vári Éva, Benedek Miklós, Vasvári Csaba, Bertalan Ágnes és Bábel Vilmos vagy Szekeres Máté szerepelnek. A Szentendrei Teátrummal közösen bemutatott előadás óriási sikernek örvend és ahogy szokott lenni, a kőszinházba költözés után, a közönséget már Budapesten várják Thayerék.
Premier: 2015. október 14-15, Belvárosi Színház  

A nyár másik hatalmas sikerrel számoló komédiáját, a Mindent Évárólt Pelsőczy Réka jegyzi, melyet 2015. augusztus 15-én mutat be a Produkciós Iroda a szombathelyi Weöres Sándor Színházzal közösen a Karnevál Színházban. A főbb szerepekben Hernádi Judit, Kovács Patrícia és Szikszai Rémusz láthatók. “A lelkes színházrajongó, Eva Harrington kitartóan minden este ott várja kedvenc színésznőjét, Margót a művészbejárónál. Egy nap szerencséje lesz, bejuthat a vágyott szentélybe, a nagy színpadi sztár öltözőjébe, és megismerheti a színház bennfenteseinek világát, az ünnepelt sztárt, a népszerű házi szerzőt, a rettegett kritikust, és Thália szentélyének többi szereplőjét.”
Premier: 2015. szeptember 11., Belvárosi Színház
 
Az őszi bemutatók közül az elsőt a Száll a kakukk fészkére című alkotást, Znamenák István rendezésében láthatja a közönség. A főbb szerepekben Szabó Kimmel Tamás, Péterfy Bori, Kocsis Pál, Makraczi Zalán és Mátyássy Bence láthatók. “Ken Kesey regényéből a hetvenes években készült színpadi és filmes adaptáció is. A film Jack Nicholson felejthetetlen alakításával lett alapmű.
Premier: 2015. október 7., Belvárosi Színház
 
Az év egyik legkiemelkedőbb könyvsikere az Egyasszony színpadi változatát mutatja be a Füge és az Orlai Produkciós Iroda ugyanezen címmel Tenki Réka főszereplésével. A darab a Pétefy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezi.
 Premier: 2015. Október 21., Jurányi Inkubátorház
 
A Nagy négyes, a Hair, Amadeus, a Hitted volna?, A folyón túl Itália, a Római Vakáció, a Bagoly és Cica és a Gyógyír északi szélre folyamatosan láthatók a Belvárosi Színházban. A hatalmas szakmai és közönség kedvenc A csemegepultos naplója és a Melletünk Grecsó Krisztián és Zoltán közös előadói estje látható a Jurányi Inkubátorházban; a Spinoza Színházban a Rose Vári Évával és a Kripli Mari Lázár Katival várja a közönséget.


« Előző cikk
Következő cikk »
Premier az Orlai Produkciónál: Mindent ÉvárólPremier az Orlai Produkciónál: Mindent Éváról
Az Orlai Produkció 2015. augusztus 15-én mutatja be Pelsőczy Réka rendezésében a Mindent Éváról című darabját a szombathelyi ...
ArtZone - Művészeti játszó- és alkotó tér a SzigetenArtZone - Művészeti játszó- és alkotó tér a Szigeten
2015. augusztus 10-17. között ismert hazai művészeti iskolák, művészeti csoportosulások, galériák, elismert magyar művészek ...

Legnépszerűbb cikkek »
Rémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?
Horrorszínház BudapestRémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?Horrorszínház
Hölgyeim és Uraim! Minden kedves vendégét túláradó borzongással várja Európa legsokkolóbb rémületgyára, a budapesti horrorszínház! ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: