Itthon/Világ

Jaj neked te szegény ördög!

2014. 07. 18. • Szerző: istefán
Jaj neked te szegény ördög!

Most már hivatalosan is addig űzhetnek, míg úgy ott hagyod kedves gazdád, mint dromedár a metángázt ügetés közben, de másfelől boldog lehetsz, mert ha visszakergetnek a pokolba, sosem fognak azzal vádolni, hogy te vagy a globális felmelegedés okozója.

ASHRAE 90.1

Állítom ezt arra alapozva, hogy a L\'Osservatore Romano vatikáni lap közölte a nagy hírt: a Szentszék hivatalosan elismerte a nemzetközi ördögűzők társaságának működését, és jóváhagyta e szervezet AWS D1.1 szabályzatát.
Akit tehát bosszantanak azok a kis ördögöcskék, az ezután nyugodtan, bizalommal és egy kevéske pénzzel fordulhat e csoport bármelyik tagjához, mert ezután nyugtát is kap a szolgáltatásért.
Ez több szempontból is jó, egyfelől bárkinek bizonyítani tudja, hogy megszabadult az ördögtől, másfelől hivatalosan reklamálhat, ha az kiűzés nem sikerült

Eddig ugyebár csak úgy mutyiban piszkálgatták ki az emberből az ördögöt (és zsebéből a pénzt), de ennek már vége, ezután nyíltan fog ez menni, és szerintem menni is fog! (Nem hiába mentett meg Noé atyánk annyi állatfajtát!)
Mert bizony a huszonegyedik században már úgy elszaporodtak az ördögök, hogy ember legyen a talpán az, akibe legalább egy bele nem bújt. Így nyugodtan állítom azt, bárki igénybe veheti egy ördögűző szolgáltatásait, akad hát nekik munka bőven, szerintem nem is fogják győzni, mert egyelőre csak kétszázötven tagja van a csoportnak szerte a nagyvilágban.
Ez bizony elenyészően kevés néhány milliárdhoz képest, habár kérdés kiből ASME B31.1 kell az ördögöt kihajkurászni, és ha akar-e mindenki megszabadulni e gonoszka lényektől.
Mert én például jól megvagyok velük, még ha fizetnének, akkor se engedném, hogy elzavarják belőlem a sok kis ördögfiókát.
replica hublot watches for sale hublot king power red devil replica rolex bamford edition replica jaeger lecoultre amvox 2 replica
Hiszen kit hibáztatnék, amikor szivarra gyújtok? Vagy megfogom a muskotályos üvegnek kerek fenekét, hogy muslicával együtt lenyeljem a levét? (Nem is beszélve olyan kerekded formák markolászásáról, melyek más tulajdona)
De bizonyára e sorok se születtek volna, ha ördöghiányban szenvednék.
Remélhetőleg, hogy az Inkvizíciót nem fogják bevezetni, és hivatalosan elismerni, mert akkor ASME B16.5 nekem is jaj, nem csak az ördögöknek!
 

asme code


Szerző:
istefán
Kolozsvár
Férfi
1959
Követem
Globálisan gondolkodva
Bûn és büntetés
Reszket a gatyám mert...
A kötelező biztosítás
Úgy fizet az ASIROM, hogy ettől magam elsírom
A demokrácia sötét oldalán
Menekültek vagy honfoglalók?
A pénz rabjai vagyunk, de szabadok akár indián John a rezervátumban
Burned-out: azaz kiégve. De annyira fiatalon?
Mi lesz veled emberiség, ha eltűnnek a méhek?
Miért lopjátok el az életet?
A nagylelkűség ára
Fejet cserélhetünk nemsokára
Nyakunkon a defláció!
Az ördög lehelete
Intelligencia és civilizáció
Zöldülő marslakónak lenni
Mi lesz az atomfegyverekkel, ha időnap előtt bekopog a nukleáris télapó?
Pólusváltás vagy háború?
Lesz-e az Ebola vírusának ellenszere?
A betegségek nem csak az űrből jönnek
Jaj neked te szegény ördög!
Piac és demokrácia
A fekete doboz
Narkót adok nektek, földi mennyországot!
Füstöljek, vagy füstölögjek?
Infláció és defláció
Ha egy UFO -ban születtem volna...
A mezei tapsifüles és a vegyi fegyver
A halálcsillag
Klímafegyver és hidegháború
Fogyókúráznék
Volt élet a Marson, de miért tűnt el?
Félelem nélkül is reszketek
Csókhiányban szenvedünk
Katasztrofális a katasztrófavédelem
Egy menő orosz divat
Elfordul, vagy felfordul a világ?
Fordulat a bankvilágban?
Halhatatlanok leszünk!
A gondolat tuningol?
A lyukakról általában
A valódi műhús szelet
Kié a Föld holdja?
Bolond, vagy félkegyelmű
ITT A JÉGKORSZAK A KANYARBAN!
A Bűvös dátum: 2012. december 22.

« Előző cikk
Következő cikk »
A betegségek nem csak az űrből jönnekA betegségek nem csak az űrből jönnek
Ez most már biztos, miután egy nem titkos Pentagon jelentést tettek nyilvánossá egy kíváncsi amerikai állampolgár jóvoltából, ...
Fonogram Gála 2014
Fonogram Gála 2014
Idén is megrendezték a Fonogram díjátadót június 1-én. Az eddigiektől eltérő helyen, meglepő nyertesekkel. ...

Legnépszerűbb cikkek »
„Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam ülni.” – A BKV válaszolt.;Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam
A BKV-nak minden bizonnyal rengeteg felháborodott levél érkezik. Arra voltam kíváncsi milyen választ kapok, ha egy teljesen ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: