Sport

King of Europe a Hungaroringen

2012. 08. 07. • Szerző: bgfoto
King of Europe a Hungaroringen

A F1-es Magyar Nagydíjat követő hétvégén sem volt csendes a Hungaroring. Augusztus 4-én, szombaton immáron második alkalommal került megrendezésre a Drag&Drift a mogyoródi versenypályán.
A rendezvényre kilátogatók több program közül is választhattak. Volt itt minden, ami szem szájnak ingere, gyorsulás, szlalom, JapCar Fest, és persze a King of Europe 5. futama. A verseny előtti nevezési listából kiderült, hogy fölényben lesznek a lengyel drifterek és az is hogy a hazai versenyzőknek nem lesz egyszerű dolguk. Sajnos a verseny során látszott a nagy technikai fölény, amivel a nemzetközi mezőny rendelkezett. A kvalifikációból kiderült, hogy nem sok esélye van a magyar versenyzőknek, de ennek ellenére keményen harcoltak a fiúk és a mezőny egyetlen női pilótája Szántó Niki. A gyakorló körökből kiderült, hogy a hazai drifterek tudásával nem volt probléma, amit a nemzetközi versenyzők egy egy elismerő fejbólintással tudattak is velük, inkább a technika volt kevés a King of Europe mezőnyéhez képest. A kvalifikáció legjobbja a román Calin Ciortian lett, míg a legjobb magyar drifternek Kerényi Ádám bizonyult, aki a technikai problémák ellenére a nyolcadik helyről várta a folytatást. Sajnos a TOP32-ben eléggé rendesen megritkult a magyar mezőny. Például Szántó Niki a mezőny egyik legerősebb autója ellen versenyzett. A hősies küzdelem ellenére sajnos alulmaradt és ezzel az eredményével búcsúzott a versenytől.
 
 
A TOP 16-ba már csak négy magyar drifter jutott be: Grózinger Zsolt, György Szilveszter, Tóth Géza, és Kerényi Ádám. Itt is látványos csatáknak lehettünk szemtanúi, a magyar versenyzők mindent beleadtak, de a TOP8-ba már csak Kerényi Ádám jutott tovább. A hatalmas lengyel fölénnyel egyedül az olasz drifter, Francesco Conti tudta felvenni a versenyt. A döntő futam nagyon szorosra sikeredett, de ennek ellenére lengyel győzelmet hozott. A King of Europe 5. futamát a lengyel Maciej Bochenek nyerte, második helyezett az olasz Francesco Conti lett, a dobogó harmadik fokára pedig a szintén lengyel Dawid Karkosik állhatott fel. A verseny legjobb magyarja Kerényi Ádám lett, aki a hősies küzdelmével megszerezte a negyedik helyet. Mindent összegezve nagyszerű és látványos drift versenynek lehettek szemtanúi a rendezvényre kilátogató nézők. Reméljük, hogy a jövőben is visszatér Magyarországra a King of Europe mezőnye, és visszavághatnak nekik a magyar drifterek.
 
Ha érdekel a drift, és a sport világa, lájkold Facebook oldalunkat, ahol elsőként értesülhetsz híreinkről:
https://www.facebook.com/pages/Journality-Sportmánia

 


Szerző:
bgfoto
bgfoto
Salgótarján
Férfi
1985
Követem
Adrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Adrenalin Extrém Hétvége
Újra motorzúgástól volt hangos a kunmadarasi reptér
Salgó Midex Rally 2013 képgaléria
Ha nyár, akkor Kunmadár!
Salgó MIDEX Rallye 2013 Beszámoló
Midex Salgó Rally 2013
Midex Majális
Autó Motor Tuning Show 2013
Ken Block az AMTS-en! Autó Motor Tuning Show beszámoló
Készülj az év legnagyobb autós, motoros eseményére!
Autóélesztő Party
Salgótarján - évad záró autós buli
Drift Bajnokokat avattak a tököli reptéren
I. BMW találkozó Salgótarján
Toyota Kupa 2012
Toyota Kupa, díjugrató magyar kupa
King of Europe Hungaroring videós összeállítás
King of Europe a Hungaroringen
King of Europe a Hungaroringen
Sprintelés Cereden
Salgótarján I. Reklám Press - Quasimodo Nemzetközi Erősember Szuperkupa
Salgótarján: Erős ember verseny, HE-DO Kupa


« Előző cikk
Következő cikk »
Valódi sportemberekValódi sportemberek
Michael Phepls a héten bebizonyította, hogy vesztesként is tud úgy viselkedni, hogy az egész világ ünnepelje. Mert bizony ...
A dopping egyidős az olimpiával? - A kokalevelektől az EPO-igA dopping egyidős az olimpiával? - A kokalevelektől
Akkoriban még szó sem volt tablettában könnyen lenyelhető anabolikus szteroidokról, sem a tiszta fecskendőbe felszívott, ...

Legnépszerűbb cikkek »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: