Itthon/Világ

Kirándulás Svédországban

2013. 11. 14. • Szerző: ÉvaRéka
Kirándulás Svédországban

Október végén egy barátnőmmel 5 napra Svédországba utaztunk. Malmöben töltöttünk két napot, amely egyébként Svédország harmadik legnépesebb városa Stockholm és Gothenburg után.

 

Természetesen terveinkben a városnézés kapta a legnagyobb szerepet, így nem maradhatott ki a jelképnek számító Turning Torso, ami Skandinávia legmagasabb épülete, valamint a kb. 8 km hosszú Örseund híd ASME B16.5 sem, amely összeköti Svédországot Dániával. A város központjában sétáltunk a Lilla Torg városrészben, ahol a városháza is található. Hangulatos kis utcák, csodás, Harisnyás Pippivel és Niels Holgerson babákkal díszített kirakatok…
Szerencsére az utcák és a fontosabb középületek, látványosságok felé vezető utakat táblákkal jelzik, de a malmői reptérről ingyenesen elvihető térképnek mindenképpen hasznát veheti, aki oda látogat.

Malmöből Stockholmba vonattal utaztunk. A vonatút hossza kb. 5 óra, a jegyeket előre meg lehetett vásárolni a vasút weboldalán. Svédország területét tekintve az egyik legnagyobb európai ország, ennek ellenére körülbelül annyian élnek ott, mint Magyarországon, így nem meglepő, hogy út közben rengeteg, egymástól távol fekvő hangulatos AWS D1.1 házikót láthattunk.
Magyar árakhoz viszonyítva a vonatjegy nem volt drága, a szerelvények pedig sokkal tisztábbak, és modernebbek, mint nálunk. A 25 éven aluliak Svédországban is kapnak utazási engedményt, ezt a lehetőséget érdemes kihasználni.

Fontos tudnivaló Svédországról, hogy az Északi-sarkhoz való közelsége miatt a Nap korábban nyugszik, mint Magyarországon; ottlétünk alatt délután fél 4-4 körül már sötétedett.
Hotelünk a város külső részén volt, mivel a központi helyeken, -mint bármely más fővárosban- itt is rendkívül drága a szállás. A közlekedés jól szervezett, a szerelvényekre nem kellett sokat várni, és pár percen belül a központba értünk. A Stockholmban töltött ASHRAE 90.1 három nap alatt jártunk a gyönyörű óvárosban (svéd nevén Gamla stan), ahol a hangulatos utcákon sétálgatva rengeteg kávézót, és éttermet lehet találni, de boltokból, butikokból sincs hiány.

Lévén, hogy Svédország államformája alkotmányos monarchia, Stockholm egyik fő látnivalója a királyi palota. A palotát ugyanúgy egyenruhások őrzik, mint a londoni Buckingham palotát, itt viszont felhatalmazásuk van arra, hogy fegyverrel távolítsák el területükről a bohóckodó illetékteleneket.
A palotában múzeum is működik, ahová 90 koronáért lehetett belépőt váltani. Díszes kocsik, ruhák, ereklyék, festmények találhatók a látnivalók között. Érdekesség, hogy egy a Bethlen Gábor által ajándékozott díszes nyereg is a kiállított tárgyak között van, amit nagy büszkeséggel fogadtunk.
A közlekedés nagyon fejlett, városon belül plasztikkártyára töltötték fel az általunk vásárolt időtartamra vonatkozó „jegyet”.
A bolti bevásárlásnál nem okozott nagy gondot, hogy rengeteg terméken csak svéd feliratot ASHRAE 62.1 találtunk, de azért jobban örültünk volna legalább egy angol leírásnak.
A pár napos ott tartózkodás alatt szerzett tapasztalatom alapján drágább az élet ott, mint itt Magyarországon, de ha ügyesek vagyunk, rábukkanhatunk olcsóbb tételekre akár éttermi kínálatról, akár a szuvenír boltokról van szó. Bárhol jártunk, az emberek mindenhol segítőkészek és kedvesek voltak, és angolul mindenkivel tudtunk kommunikálni, ha szükséges volt. Imádtuk, imádjuk Svédországot, asme section viii és bármikor újra visszamennénk.

 

 


Szerző:
ÉvaRéka
Kecskemét

1987
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Mobil Rendőrörsöt avattak Zuglóban!Mobil Rendőrörsöt avattak Zuglóban!
A BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság és a zuglói önkormányzat közös kezdeményezésére Mobil Rendőrörsöt telepítettek a ...
Nyelv és diplomaNyelv és diploma
Újabb kétséget keltő lépéseket helyez kilátásba a kormány. Ahogy arról többek közt a origo.hu is beszámolt, a Felsőoktatási ...

Legnépszerűbb cikkek »
„Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam ülni.” – A BKV válaszolt.;Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam
A BKV-nak minden bizonnyal rengeteg felháborodott levél érkezik. Arra voltam kíváncsi milyen választ kapok, ha egy teljesen ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: