Kultúra/Kiállítás

Leonce és Léna – színház és lakoma két részben

2013. 02. 16. • Szerző: mira elina
Leonce és Léna – színház és lakoma két részben

Fantasztikus Valentin napi színház és vacsora egyben, egy fergeteges alternatív társulattal, a 'commedia dell'arte' jegyében. Kultúra és kulinária pompás elegye, igazi és vérbő színházcsinálás. Prezentálói a legnehezebb műfajt művelik, beavatásokkal és kiszólásokkal, elidegenítéssel és beleéléssel szórakoztatnak, miközben a közönséget isteni háromfogásos vacsorával kényeztetik. Georg Büchner: Leonce és Léna darabját játssza a Radikális Szabadidő Színház és a Trambulin Színház figyelemreméltó kompániája, a Malomudvarban.

 

A darabválasztás frappáns és alkalomhoz illő. Büchner már a romantikából kiábrándult realista írónemzedékhez tartozott. Leonce és Léna meséjét azonban nem elsősorban szerelmi történetnek szánta, hanem jóval inkább paródiának vagy filozófiai mélységű szatírának. Mondhatnám, hogy a társulat a mostanában újra divatba kerülő orfeumok hangulatát hivatott biztosítani, amikor is nívós színpadi szórakoztatás mellett a gyomornak is kedvezhettek azok, akik a letűnt békebeli mulatók előadásaira asztalt foglaltak. A mostani performansz azonban jóval több ennél, és leginkább a középkori vándorszínházak idillikusan vidám hangulatát idézi. Nem érződik a kényszer a nagyszerű, többfunkciósan karakán színészeken, akik nem csak a művészi élményt tolmácsolják, hanem szervírozzák a fenséges vacsorát is számunkra. És amíg az ínycsiklandozó csirkeragu levest és sertéspörköltet kanalazzuk - desszertként pedig a speciális, csillagszórós Léna tortát -, közben jókat szórakozunk a darab kikerülhetetlen, kacagtatóan vitriolos aktualitásán, majd nem mellesleg arra is rádöbbenünk, hogy itt bizony vegytiszta színházcsinálás folyik. A szó legnemesebb, legklasszikusabb, legkreatívabb és legméltánylandóbb értelmében. Hatalmas a civil kurázsi ezekben az amatőr és képzett művészekben, a kreativitás pedig szemet szúr a kis kamara színpad minden szegletében. Valóban különleges élmény, mondhatni főúri jellegű mulatság, ha az ember úgy szórakozhat, hogy tálalva van minden, mi szem s szájnak ingere, és ráadásul a szellem is pallérozódik a nemes komédiások előadása közben.
A korunk hatalmon lévő kultúrpolitikai pusztításának nagy túlélői (és küzdői) az olyan független, legtöbbször nonprofit kis színicsoportok, mint a Radikális Szabadidő Színház és a Trambulin társulat. A Malomudvar Színházi Műhely pedig helyet ad ezeknek a kreatív művészi jellegű alkotóköröknek, mintegy sajátságos játszó – és befogadó helyet biztosítva számukra. Nagy szó és lehetőség ez a fedél nélküli és feloszlott társulatok, meg a sorra bezáró és megszűnő színházak korában. Igazi aktív kulturális élet – workshop-ok, fesztiválok és kortárs táncelőadások, kurzusok és happeningek -, egyszóval színesen nyüzsgő kreatív programsorozat van minden hónapban a Malomudvarban, a megszokottól eltérő, szellemi vérfrissítéssel létrehozott művészi munka során megálmodott darabokkal. Kell egy hely és kell egy csapat. Mindkettő adott ahhoz, hogy az estén résztvevő lelkes kis színházak tovább folytassák áldásos tevékenységüket, és sok ilyen és ehhez hasonló kuriózum előadásban részesítsék a nagyérdeműt. Legközelebb például március 8-án, Nőnapon, ugyanitt, ugyanekkor, ugyanebben a formában.
 
/Georg Büchner: Leonce és Léna – színház és lakoma két részben, a Radikális Szabadidő Színház és a Trambulin Színház koprodukciója a Malomudvar Színházi Műhelyben – 2013. március 08. 19 óra/
A Radikális Szabadidő Színház új játszó- és befogadóhelye. --- IX. Soroksári út 48. (A Nemzeti Színházzal szemben)

 


Szerző:
mira elina


0
Követem
Nem a víz az úr
80 nap alatt, körültáncolva a földet - Nemzeti Táncszínház
Mozgás, színház, erőszak - Bozsik Yvette: Minden ötödik órában
Valóra vált Szép remények - filmajánló
Leonce és Léna – színház és lakoma két részben
Holdújév Ázsiában – 2013: a Kígyó éve
A Gutenberg galaxis élt, él és élni fog – Szőke mocsár, kortárs kisregény és antológia
Meanwhile in Kansas, avagy pszichedelikus mélyrepülés Dorka tudatalattijába
Dredd 3D – a legmenőbb disztópikus szuperhős
Kortárskodások Günther Uecker-rel
A tökéletes mű – A nyomorultak - filmajánló
Az alkotás szentélyei – avagy Világmodellek a négy fal között
A Nagyszakállú havában; Kiállítás és csokoládé
Sinister a zsigerekben
Öt legenda – mínusz három
56 évvel 56 után
Demokrácia, vagy amit akartok...
Szavak, sztorik, szerepek - Lopott szavak
Cézanne, a retrográd rebellis
Cézanne másként

« Előző cikk
Következő cikk »
Hajmeresztő – avagy a talányos borzongás két felvonásban - JegyrendelésHajmeresztő – avagy a talányos borzongás két
Paul Pörtner Hajmeresztő című drámája a Turay Ida Színház előadásában.Bűnügyi játék két részben ...
Szóval, én uralkodnék a vágyaim felett? KoMoD Színház ajánló, JegyrendelésSzóval, én uralkodnék a vágyaim felett? KoMoD Színház
A vágy: gyenge szándék, tettek nélkül; kellemetlen belső érzés olyan cél elérésének igénye miatt, amiért az illető nem tesz ...

Legnépszerűbb cikkek »
Rémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?
Horrorszínház BudapestRémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?Horrorszínház
Hölgyeim és Uraim! Minden kedves vendégét túláradó borzongással várja Európa legsokkolóbb rémületgyára, a budapesti horrorszínház! ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: