Sport

Magyarok az F1 viharában, a box utca kulisszatitkai

2011. 08. 13. • Szerző: Adams
Magyarok az F1 viharában, a box utca kulisszatitkai

Immár 26 alkalommal került megrendezésre a Formula-1 magyar nagydíj a Hungaroringen, és habár a versenyzők között magyar résztvevő 7 éve nincs, a verseny lebonyolításában és működtetésében rengeteg magyar szakember részt vállalt. Interjúalanyunk, Kőszegi István műszaki ellenőrként idén immár a negyedik szezonját töltötte a száguldó cirkusz magyar manézsában, de szerencsére nem kellett bohócnak öltözni, hogy komolyan vegyen minket.

 

Mi az ön hivatalos megnevezése, vagy titulusa egy versenyhétvége alatt?
 
Az   M.N.A.SZ. (Magyar Nemzeti Autósport Szövetség)hivatalos technikai ellenőre vagyok, vagyis nemzetközi megnevezéssel: scrutineer.
Akik nézik a közvetítést vagy jelen vannak az eseményen, azok látják, hogy a kék- és fehéringes, valamint megkülönböztetett mellényt viselő emberek - fejükön a mai kor kommunikációs technikáival felszelve - dolgoznak azon, hogy a verseny az legyen, amiért létrehozták. Az izgalmat, örömöt és a jókedvet a nézőknek hagyjuk, hiszen a verseny időszaka alatt mi dolgozunk, de ez nem jelenti azt, hogy mi nem élvezzük a helyzeteket.
Ez a feladatkör az autó- és motorversenyzésben résztvevő versenyzők, valamint versenygépek mindenkori műszaki ellenőrzésére jogosít fel a megadott időszakban. A szövetségnek van Autós Technikai Bizottsága, melyben többen látjuk el az előbbi feladatköröket.
Dolgunk még a versenyen részt vevő gépek technikai ellenőrzése, és az összes hozzá kapcsolódó részletek, - mint például a ruházat méretek, biztonsági kellékek - szabálybetartása. Fő irányító és átfogó szervezet az F.I.A. (Federation Internationale de l’Automobile). Hazai szinten az M.N.A.SZ. ezen belül az A.T.B.
 
Vagyis nagyon komoly szakmai és tapasztalati előéletet kíván ez a munka.
Ön hogyan jutott el ideáig? Meséljen egy keveset magáról!
 
Én civilben autószerelő mester és járműtechnikus, főállású autójavító iparos vagyok. És mára több, mint 40 éve ezt művelem. A Bánki Donát emeltszintű szakközépiskolájában kezdtem tanulmányaimat, majd a Rippl Rónai közlekedéstechnikumban jármű technikusként végeztem. A mesterfokot 1976-ban Cegléden tettem le. Gyakorlatot a munkahelyeimen, valamint a főállású iparomban szereztem meg.
Az autó és motorversenyzés ellenőri feladatellátásához legalább ennyi, vagy magasabb szintű végzetség mindenképpen szükséges. Fiatalkoromban gyakran indultam különböző rally és szlalom versenyeken – hol csapatszerelő voltam, hol pedig versenyző -, és néhány díjam is van ez utóbbi korszakomból, így az autóversenyt kívül-belül ismerem már rég óta.
Fontos azt is megemlíteni, hogy mindez meghívásos alapon működik, az utcáról nem lehet bekopogni az ajtón, hogy ’jöttem scrutineer-nek’.
 
Milyen érzés részt venni egy versenyhétvége lebonyolításában? Néhány néző bizonyára szívesen cserélne Önökkel akár csak egy napra, legyen versenyző vagy lebonyolító.
 
Többen kifejezték már azt a szándékukat, hogy szívesen cserélnének velünk, illetve folyton kérdezik, hogyan jutottunk el eddig. Az igazság az, hogy az utcáról nehéz bárhova is bekerülni, nemhogy egy ilyen komoly szervezésbe. Nem csak szakmai felkészültséget és múltat igényelnek a technikai sportok, hanem kivételes emberi tulajdonságokat. Vegyünk például egy F1-es versenyzőt! Több órán át vezet és versenyez életveszélyes tempóban, több G-s terheléssel beszorítva egy nem kényelmesnek mondható ülésbe. A verseny végén pedig azonnal, frissen és fiatalosan kiverekszi magát az ülésből, szalad és integet, majd rögtön kész az azonnali interjúra! Ide nem csak a tanulmányi papír szükséges. Mi például kapunyitástól kapuzárásig dolgozunk, holott egy verseny alig tart tovább pár óránál, de mivel egy nap több verseny is indul, ezért csak a műszakiak azonosak a pályán.
 
Csupán csak az évenkénti Formula-1 Hungaroringen megrendezett versenyhétvégéjén tevékenykednek, vagy ez csak egy esemény a sok közül?
 
Több szakági verseny van, ezek mindegyike érint minket, mint felügyelőket, vagyis a Formula-1 is ’csak’ egy stáció a sok közül. Az autó vagy motorversenyek változó helyeken zajlanak, mivel lehet sár, murva, üres földterület, erdei vagy közúti lezárt útszakasz is. Ilyen helyszíneken kell ellátni teendőinket függetlenül az időjárás körülményeitől.
Mindegyikben azonos szerepekben vagyunk megtalálhatók. Egy verseny a műszaki gépátvétellel kezdődik, s a végellenőrzéssel fejeződik be, ami befolyásolhatja az eredményt is.
Az a versenyző vagy csapat, aki a szabályokat /F.I.A./ nem vagy csak kétesen tartják be, nagy kellemetlenséggel számolhatnak! Természetesen minket is ellenőriznek, hiszen feszült munka folyik, és csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.
 
A munkája során személyes kontaktusba kerül a pilótákkal és az istállók meghatározó embereivel. Megosztana nekünk néhány élvezetes anekdotát az ilyen alkalmakról?
 
Természetesen minden versenyzővel és gépeikkel, csapataikkal kapcsolatunk van, hiszen egymásra vagyunk utalva. A szabályokat ők is tudják, de azt is, hogy azt mi ellenőrizzük!
A kapcsolattartás folyamatos, mint a szabályok napi ismerete. Sajnos ezutóbbi gyakran változó, legfőképpen a Formula-1 háza táján!
Nekünk van saját szakmai- és illemkódexünk, amiket betartunk, és amikkel dolgozunk, ezért például nem terheljük a versenyzőket személyes kérdésekkel és autogram vadászattal. De munkatársak vagyunk, így sűrűn keresztezzük egymás útját.
Egy anekdotát azért mindenképp megosztanék:
Amikor 2008-ban először vettem részt az F1 magyar nagydíjon, akkor a szakmai maximalizmusomból kifolyólag próbáltam a boxutca minden egyes csavarját megismerni, és ezért mindenkivel váltottam pár szót, akivel találkoztam. Mivel az idegen nyelvismeretem akkor csak a németre vonatkozott, ezért főleg német résztvevőkkel tudtam beszélgetni. Volt a Red Bull Racing boxában egy fiatal német, szőke ifjú pilóta, aki szinte ismeretlennek számított akkoriban. Váltottunk pár szót, majd kezet fogtunk, és folytattuk tovább a munkánkat. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy majd a sportág történetének legfiatalabb világbajnokához volt szerencsém.
 
Budaörs
2011 Augusztus 8.
 
Ha érdekel a sport világa, lájkold Facebook oldalunkat, ahol elsőként értesülhetsz híreinkről:
https://www.facebook.com/pages/Journality-Sportmánia

Szerző:
Adams
Vicus Teuto
Férfi
1984
Követem
A Tini Titánokról, őszintén
Képregény és rajzfilmvilág II.
Derekasság a filmiparban
Ötöslottó – A bolondok adója
Mosolykát államfőnek!
Süllyesztés - Hogyan járul hozzá a mai videojáték az eltömegesedéshez
Carole Landis születésnapjára
Gondolatok a fészbúkról
A SÖTÉT LOVAG: FELEMELKEDÉS -kritika
Vámos Miklós: Marilyn Monroe csodálatos halála
Olimpikonok a TF-en. (2) Pars Krisztián
Olimpikonok a TF-en. (1) Risztov Éva
Miért gagyik a verekedős videójáték-filmadaptációk
Spanyolasz Eb-döntő
Ismeri a Szandi-mandit?
Beépített főnök - Magyarország!
Homo Politicus Hungaricus
100 éve született Sonja Henie, ’A jég királynője’
LFL, vagyis Fehérneműs Fehérszemélyek Ligája
Összefogás: bukott koncert = bukott előadók?
Magyar fiatalok külföldi munkavállalása
Angyalok és démonok Hollywoodban: Mihály arkangyal és Azazel démon
Green-Go Fest beszámoló
Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation)
A netes pornó diszkrét (hi)bája
Világsiker magyar popzenészként
Képregény és rajzfilmvilág: Batgirl vagy Supergirl?
Magyarok az F1 viharában
Magyarok az F1 viharában, a box utca kulisszatitkai
Svindlerek (tv-sorozat) kritika
A posztmodern ember jellemrajzai III. rész
Volpone, avagy a pénz komédiája (2003)
A posztmodern ember jellemrajzai II. rész
MAN vs FOOD - Fald fel Amerikát!
A posztmodern ember jellemrajzai
Könyvajánló: Ladislav Klíma - Abszolút akarat vagyok
When Nietzsche Wept
MUSIK IST ZERFALL


« Előző cikk
Következő cikk »
29. BALATON-átúszás: 5,2 km - Megúsztuk!29. BALATON-átúszás: 5,2 km - Megúsztuk!
Balaton-átúszás végre! Tavaly addig-addig halasztgatták a rossz időjárás miatt, amíg elmaradt, és sajnos ez a veszély fenyegetett ...

Legnépszerűbb cikkek »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: