Komment

Marakodás szakmán belül és kívül

2013. 12. 31. • Szerző: Emma89
Marakodás szakmán belül és kívül

Az internet adta lehetőségnek köszönhetően egyre több csoport szakmai, zárt és nyitott kör alakul a mai közösségi oldalakon. Jó magam több ilyen csoportnak, tagja is vagyok. Véleményt nyilváníthatok, tanácsot adhatok, kérhetek, de éppenséggel a „legújabb etikai trendnek” megfelelően el is kaszálhatok, vagy meg is alázhatok bárkit. (Persze szigorúan a szakma és a minőség érdekében)

Az ideig-, óráig nyugalomban levő csoportokban valamilyen oknál fogva felütötte a fejét az irigység és a „majd én megmondom a tutit attitűd” baráti közösségekben egymásnak ugornak idegenek és ismerősök is egyaránt. Szakmai nagyok osztják az észt építő kritika nélkül, amiből a kezdők és a nebulók jó formán semmivel sem lesznek gazdagabbak, legfeljebb csak a motivációjukat csökkentik le azzal, ha egyenesen megmondják, hogy ne is álmodjon a kedvelt pályáról.
Vajon mi lehet ennek az oka? Nem költői kérdésnek szántam a témát, hiszen a jövő generációjának a feladata tovább vinni a szakmai javakat, hozzá építve saját egyéni megoldásaikat és terveiket.
A válaszba inkább bele sem merek gondolni, hiszen a jövő figyelmen kívül hagyása súlyos felelőtlenség és a szakma veszélyeztetése is egyben. A verseny érezhetően életre és halálra megy, ami miatt a konkurencia harc már a fair play játékon kívül zajlik eléggé mocskos eszközökkel.
És ha a teljesítményünkkel nem tudunk kitűnni folyamatos újítással fejlődéssel, iktassuk ki azokat, akik veszélyt jelentenek ránk a jövőben, hogy minél tovább uraljuk a pályát.
De nem csak ilyen intő előjelű történésekre bukkanhatunk.
Kritikát senki nem szeret kapni, de ha egy esetet leírunk, óhatatlanul kapunk rá nem a leghízelgőbb véleményt is, hiszen ahány ember annyi vélemény, nézőpont, ami önmagában még segítség is lehet. Viszont a nem teljesen részletes storykból elhallgatott részletek miatt óriási száz commentes vita falak alakulnak ki, aminek a vége már az egymás „leanyázásába” torkollik bele. Még nagyobb probléma, ha saját ügyfeleink „marhaságait, hisztizéseit” pakoljuk ki a csoportunkban. Néhol nyomdafestéket nem tűrően is akár a rasszizmust táplálva. Megdöbbentő, ha szembesülünk azzal, ha egy magát profinak kikiáltó szolgáltató még egy kocsist is túl tud káromkodni, szidni, ha nehéz esettel van dolga.
Való igaz hogy vannak problémák, amikről beszélni kell azért, hogy elismerjék egy szakma fontosságát és jelentőségét, de ha frusztrációnkat a jövendőbeli partnereinken töltjük ki nem fogunk hatalmas pályát befutni. Szervezőként szembesültem túlkapás próbálkozásokkal szolgáltatóknál, igen nem minden ügyfél tűnik könnyű esetnek, de soha nem eshetünk át a ló túl oldalára. Hogy lehetne bízni egy olyan munkatársban aki, nem tud uralkodni magán és fékezni a nyelvét, ami miatt a személyes szakmai tekintélyünk is csorbulhat egy éles helyzetben?
Onnantól kezdve hogy szerződést kötünk az ügyfelekkel, az ő szava szent és sérthetetlen és vállalod, hogy mindent úgy csinálsz, ahogy ők akarják. És ezért mindent megteszel, ha mégsem oldható meg a kérés, akkor több megoldással is szolgálsz feléjük melyek még az eredeti elgondolásnál is sokkal jobban hangozhatnak ez a szakma és a hivatás tudat.
Végezetül pedig a minőség-tehetség szint mérés probléma köre, melyet egy baráti körben fedeztem fel. A szakma ismét mérvadó többé- kevésbé jogosan, de az emberi ízlést aligha lehet behatárolni. Szubjektív, szabad és nem utolsó sorban változékony. Ami egyiknek az alja másnak az a csúcson van, egy baráti körnél pedig megengedhető, hogy mindenki olyan munkát –alkotást bemutató képet tegyen fel a csoportba, amilyet akar hiszen, az az ő műve senki másé az ő produktuma. Egyszerű fikázással nem tanul senki sem csak a kedvét szegik vele, megfosztják érdeklődési körétől, ami boldoggá teheti őt az amúgy sem fényes társadalmunkban. 
Ami a legmegdöbbentőbb számomra az a párhuzam, ami a közösségi oldalon tapasztalt viselkedés és a politikai életben uralkodik. Lenyomatai egymásnak. Egymás igazának a hangoztatása eredmény nélkül, az obstrukció eszköze, amit a mai napig képtelenek vagyunk kinőni vagy talán már nem is akarunk maga alá gyűrve az egész magyar nemzetet. Vagy csak egy genetikai betegség lenne?
Könnyű lenne azt mondani, hogy nincs megoldás. Mindenki úgy járathatja le önmagát, ahogy jól esik neki, de ideje lenne egy kicsit magunkba nézni és elgondolkodni persze nem csak az ünnepek tájékán. Mégis most jött el az idő hogy a vészcsengő megszólaljon, ha az orrom előtt van a téma, AMI talán igazán FONTOS kéne, hogy legyen.


Szerző:
Emma89



Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
BUÉKBUÉK
Trombiták, petárdák jelzik, hogy az év utolsó napja kicsit más, mint a többi. Van, aki azt mondja kötelező jókedvűnek lenni ...
Akikről nem beszélünkAkikről nem beszélünk
Alig pár nappal vagyunk túl a leghosszabb éjszakán, ám a téli napforduló csak a kezdete az igazán hideg évszaknak. A hajléktalanok ...

Legnépszerűbb cikkek »
Panaszlevél a hotelnekPanaszlevél a hotelnek
Köszönöm, hogy ellátogathattam Hotelükbe! Élményekkel teli éjszakámért cserébe fogadják szeretettel építő kritikámat: ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: