Film

Michael Haneke: A rejtély (2005)

2010. 12. 27. • Szerző: Colos
Michael Haneke: A rejtély (2005)

A Rejtély 2005.-ben Haneke elhozta Haneke számára Cannes-ban a legjobb rendezés díját. Francia, oszták, német, olasz és amerikai koprodukcióban készült, mintegy 8 millió eurós költségvetésből. A film elsősorban a bűntudat, a múlttal való szembenézés és a felelősség témáját dolgozza fel. Az eredeti francia cím (Caché) inkább valami rejtett, eltitkolt dologra utal, ezért nem egészen pontos a Rejtély elnevezés. Haneke megint gondolkozásra készteti a nézőit, ennél a filmnél se hagyja, hogy passzív befogadók legyünk csak.

 Ez Haneke első filmje amit nagy felbontású kamerával forgatott. De nem csak a történetet rögzítette ilyen módon, hanem az elküldött videokazetták képeit is. Ez azért jelentős a film szempontjából, mert nem hagyja, hogy tudjuk mikor éppen mit látunk a képen. A „valóságot” a kényelmes külső szemlélő szerepéből, amit biztonságot jelent számunkra, vagy azt a képet, amit a film szereplői is TV-n néznek, erőszakosan és váratlanul állítva be a nappalinkba, hiszen átkerültünk az ő dimenziójukba. Pontosan ilyen a kezdés is: hosszú ideig egy szépen fényképezett utcaképet látunk, az utca két oldala lekeretezi a képet és vezeti tekintetünket a szemben álló házra. A ház előtt szépen nyírt sövény, több autó, ránézésre egy jómódú családi ház. A kép mélységében, a ház fölé kevésbé előkelő panelházak magasodnak. Már egy perc is eltellik mire az első alak keresztül halad a képen, és még egy perc mire meglátunk valakit kijönni a házból. Megint hosszabb szünet és amikor végre megszólal valaki még nem értjük mi történik, a képen kívülről jön a hang. A kép előretekerésével vesszük csak észre hogy végig azt a képet láttuk amit a Laurent család is néz a nappaliban. Ezek a felvételek, és a hozzájuk tartozó képek fogják szembesíteni Georgest azzal, amit 40 évvel ezelőtt tett. A témát megint a gazdag középosztály értékrendszere, és burokban élése adja, ám ez a burok sosem stabil, feltörhető, mégpedig egy tragédiával. Ez a tragédia szép lassan bontakozik ki a szemünk előtt.

 A film látszólag legnagyobb rejtélye hogy ki, és miért küldözgeti ezeket a videókat. Georges egyenesen a kamera mellett ment el kétszer is, mégsem látta: mivel később se vállalja senki a felvételek készítését, joggal feltételezhetjük, hogy egyfajta láthatatlan külső megfigyelőről van szó. Egy rendezőről, aki úgy alakítja az eseményeket hogy Georges kénytelen legyen szembenézni a múlttal. Ez a rendező nem más, mint maga Haneke.
Egy erősen tipizált képet kapunk a középosztálybeliség életéről: Nem titkoltan egy értelmiségi, jólművelt családról van szó. Generációk óta a zongorázni tudás hagyománya öröklődik a családban. A konyha berendezése mintha egy Ikea katalógus lenne, a nappali fala végig tele van könyvekkel. Pont mint a díszlet Georges beszélgetős TV műsorában, a Laurent család is ilyen díszletek között éli mindennapjait. Otthonuk berendezése megegyezik a tévéadás díszletével. A házasságuk is nem több mint egy színjáték, teljességgel hiányzik a bizalom, sok a hazugság, Anne nagy valószínűséggel meg is csalja férjét, ráadásul azzal akit Georges jó barátjának tart. Szépen kibontakozik elöttünk hogy az idilli felszín alatt milyen folyamatok is mennek végbe, hazugságban élik életüket. Pierrot, a gyerekük kamaszodik, most kezd el önállósodni szüleitől: nem tudják már merre jár, és főleg az anyának kell vele szembesülnie hogy már nem teljesen naív kisgyerek. Tudja hogy anyja házasságtörő, bár ezt is csak sejteti velünk Haneke; nagyon finom mozdulatok vannak Anne és főnöke között, látszólag több ez mint barátság. Ez a fajta sejtetés, és kihagyások amik jellemzik a filmet, és a nézőkre bízza hogy saját értékrendjük szerint tegyék helyükre a részleteket, több kérdésre egyáltalán nem szeretne kész válasszal szolgálni. Sok részletet homályban hagy, és a kamerával is eszerint bánik, sok a képen kívüli hang, amikor nem látjuk ki beszél éppen.
 A kamerabeállítások statikusak, és csak nagyon indokolt esetben követik le a szereplőt, az „eseménytelenebb” pillanatok lehetőséget adnak, és egyben rá is kényszerítik a nézőt hogy elkezdjen gondolkozni. Több visszatérő motívum, képrészlet van, amik nagyon precízen következnek egymásból, a keretes szerkezet is jellemző: a film elején és végén ugyanazt az utcafronti képet láthatjuk. Ez mind tudatos szerkesztés eredménye, és úgy érezzük semmi sem történik véletlenül, mind a nagy egész része. Ez a forma és tartalom összhangja. Elbizonytalanít amikor már másodszor látjuk az utcaképet, csak már éjszaka, vajon most „élő” képet nézünk, vagy megint csak egy felvételről van szó? Ez feszültséget teremt, és alig várjuk hogy megtörjön a kép: egy külső hanggal, vagy egy beletekeréssel. Ez már-már Haneke védjegyévé vált: a Benny videójában és a Furcsa játékokban is a medializált világ mint a rossz forrása jelenik meg. A video itt szintén egy médium, egy tükör, ami nem csak Georgesnak mutatja meg, dörgöli az orra alá hogy milyen életet él, hanem maguknak a franciáknak is. Így ez a történet jóval többről szól mint aminek első pillantásra látszik, Haneke a lelkiismeret kérdését egy emberen keresztül alkalmazza egy egész nemzetre, politikai síkra emelve a filmet. Ez az esemény nem más mint az 1961 október 17.-én történt franciaországi események, melyet „párizsi csata” néven emlegetnek. Algériaiak tüntettek az országuk függetlensége mellett, amit véresen vertek le. A halottak számát 300 felettire teszik, számtalan ember megsérült.
Ehhez kapcsolódó rövid, de fontos jelenet a filmben amikor Georges beleütközik egy biciklisbe. Ez a rasszizmust, a feketék és fehérek ellentétét jeleníti meg, ami Franciaországban egy mai napig fel nem oldott társadalmi probléma. Mi a helyes hozzáállás a volt gyarmatokon élőkkel, akik Franciaország jólétét biztosították, teljes kizsákmányolásuk mellett. Békebíró szerepében itt Anne lép közbe, aki megmondja hogy egyiküknek sincs igaza, és lépjenek túl a dolgon. Ugyanakkor Georgesról is jó jellemrajzot kapunk: fenyegetésből nagyon jó, ám amint cselekedni kellene csak elakad a szava. A karakterek ettől igazán emberiek, látjuk hogy tele vannak hibákkal de igazán ellenszenvesnek egyik szereplőt sem mondanánk. Az incidens után bezárkóznak az autójukba, Haneke középosztálybeliség ábrázolásának egyik jelképébe, ami a már előbb említett burkot is manifesztálja.
A távirányító mint szimbólum itt is többször megjelenik, ám a Furcsa játékokkal ellentétben itt nem lehet változtatni semmin vele. Sokáig kitartott kép, amikor az első videokazettához csatolt, átvágott torkú embert ábrázoló gyerekrajz látható a távirányító mellett az asztalon. Édesanyjának saját bevallása szerint egyetlen barátja a TV, és ha már unja tudja hogy csak a távirányítóhoz kell nyúlnia. Ha a nappalit mutatja a kamera, a TV általában a kép közepén helyezkedik el. Többször a műsort is láthatjuk, „kép a képben” amit Haneke előszeretettel használ, háborús hírek jelennek meg, mint a Hetvenegy töredékben.
 Haneke cinkosokat csinál belőlünk, de úgy, hogy számunkra is rejtély hogy mi történik, mert hiába leszünk megfigyelők a készítő szempontjából, semmivel sem tudhatunk többet mint a „zaklatott” család. Ugyanúgy, mint amikor a műsorokat vagy a híreket nézzük a Tvben, sosem lehetünk benne biztosak hogy mennyire felel meg a valóságnak a leadott anyag. Ennek a manipulálásnak egyébként Georges a tudója, hiszen részt vesz a műsora vágásában is, amivel akár teljesen más értelmet lehet adni egy ember nyilatkozatának, ez a média hatalma.
A képeket már a gyerek iskolájába is kiküldik, rejtélyes telefonhívások, éjszakai becsöngetés nem hagyja hogy a család nyugodtan élhessen. A múlttal való szembenézés kényszere lesz idővel a legnagyobb teher. Úgy vélem Haneke olvasatában a zaklatás folyamata csak szimbólum, a való életben ez úgy tűnhetne mint a „véletlenek összjátéka”, hiszen minden amit eddig tettünk életünkben a saját felelősségünk , amivel elöbb-utóbb kénytelenek leszünk szembenézni.
 Ami először támpontot jelent Georges számára, az a gyerekkori ház feltűnése az egyik videón. A felvétel ezúttal nem egy statikus szögből készült kép, hanem autóból készítették, tehát valamire egyértelműen rá akarják vezetni. Amikor beszélnek, Georges anyja végig tudja hogy valami nincs rendben. Itt választ kapunk arra is, miért éppen most elevenedik fel a múlt: ahogy öregszünk, úgy válnak egyre fontosabbá az emlékek. A ház hatalmas, antik bútorokkal van berendezve, cseléd készíti el a reggelit, egész életükben jómódban éltek.
Majid életvitele szerény, de nem tűnik boldogtalannak, Georges megjelenése tépte fel benne a sebeket, órákon keresztül keservesen zokog, amiről Georges szintén kap egy felvételt. Úgy látszik még mindig nincs hatással rá, az a fontos csak hogy a saját kényelme biztosítva legyen. Az nem elfogadható mentség, hogy gyerekként nem tehetett arról amit tett, mert felnőttként sem lett jobb ember belőle. Meglenne rá a lehetősége, hogy segítsen talpraállni az embernek akinek tönkretette az életét, ehelyett azonban megint maradnak az üres fenyegetőzések. Nagyon éles a kontraszt a két férfi életvitele közt, Majidnál a berendezés rendkívül szegényes, még TV sincs (amiről tudjuk hogy minden rossz forrása) míg ez a Laurent család nappalijában központi helyet folgal el. Amikor Majidot és fiát beviszik az örsre, ártatlanul, arról csak Georges beszámolója alapján értesülünk, ezt sem láthatjuk.
Hanekét a legtöbb támadás filmjeinek erőszakos jellege miatt éri. Az erőszak legtöbbször nála közvetett módon jelenik meg, de nem ebben az esetben.
Georges visszatér a múltjához, fizikailag is hiszen meglátogatta a régi birtokot, és mentálisan is egy álomjelenetben újra átéli az eseményeket. A filmben két erőszakos eset történik, és Haneke mindkettőt megmutatja teljes valójában. A kakas lefejezését közeliben látjuk, ahogy a fiú arcára fröccsenő vért is. A lefejezett állat rángásait is hosszan mutatja a kamera, még mindig halljuk a szárnyas vergődését a képen kívül  amikor az álombeli Majid közeledik a baltával. Hirtelen váltás az események eddigi folyásához képest. Az öngyilkosság jelenete is hasonlóan drasztikus és váratlan. Most nem csak sejteti a halált, homályban hagyva és fantáziánkra bízva a részleteket, hanem megmutatja teljes valójában, úgy, hogy még percekig látjuk a testet, látjuk ahogy a vértócsa szétterül a padlón, ahogy folyik a falon. Mint a film egészében, ehhez a látványhoz sem kapcsolódik semmilyen zene, teljes naturális valóságában ragadja meg a halál pillanatát. A zenével nagyon sokat hozzá lehet adni egy film érzelmi töltöttségéhez, de itt valóban nincs erre szükség. Zene, de minimális hanghatások sincsenek jelen, ezzel nem akarja manipulálni a nézőt, és fokozza a realitás élményét is. Ahogyan a természetesen bevilágított helyszínek, mindig pont annyi fény van, amennyi a valóságban is. Sőt, a haláleset után Georges kifejezetten sötétségre vágyik, és minket is megzavar a hirtelen túl sok fény.
Haneke olyan feszültséget hoz létre a hirtelen öngyilkossággal, amit később egyáltalán nem is szeretne feloldani. Sem bosszú, sem számonkérés, sem katarzis nem következik be. Amikor Majid fia beszélni szeretne Georgessal, kiderül mennyire szánalomra méltó ez az ember. A tragédia ellenére is tartja magát a rögeszméihez, bár látszik hogy belül örlődik. Altatóval tud elaludni, és akkor is átéli a múltbeli bűnét újra és újra.
Több kérdés is felmerül, például a család hogyan folytatja eddigi életét? Vajon mi lehetne a folytatása a történetnek? Nincsenek kész válaszok, mindenki maga eldöntheti. Az egyetlen támpont a következő generáció jobbá válásának a lehetősége. Az utolsó jelenetben, látjuk ahogy Pierrot és Majid fia hosszasan beszélgetnek az iskola előtt, és látszólag haragmentes, sőt jókedélyű ez a beszélgetés. Megvan az esély rá hogy feloldódnak egyszer az ellentétek, de ez már az új generáción múlik.
 
Ha imádod a filmeket, és elsőként szeretnél további filmajánlóinkról értesülni, lájkold Facebook oldalunkat:

Szerző:
Colos
Budapest
Férfi
1986
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Dvd ajánló: Robin Hood (2010.)Dvd ajánló: Robin Hood (2010.)
R.: Ridley Scott.Fsz.: Russell Crowe, Cate Blanchett, Mark Strong, Matthew MacFadyen, Kevin Durand, Danny Huston, William ...
Tim Burton: Alice csodaországban (2010)Tim Burton: Alice csodaországban (2010)
Tim Burton, Hollywood nagy mesemondója ezúttal egy remake-el rukkolt elő, bár saját állítása szerint nem tekinti filmjét ...

Legnépszerűbb cikkek »
Vámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelezőVámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelező
Mi is lehetne hálásabb feladat annál, mint amikor egy kasszasiker filmből paródiát készíthet valaki. Az Alkonyat filmek ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: