Sport

Moto Gp - Csehország 2013

2013. 08. 29. • Szerző: Kasznár Gyula
Moto Gp - Csehország 2013

Marc Marquez zsinórban negyedszerre tudott győzni a motoros világbajnokság királykategóriájának számító Moto Gp Brnoban megrendezett hétvégi futamán. A 20 éves tehetség sorra dönti meg a rekordokat, Valentino Rosssi szerint a jövő nagy reménysége a fiatal spanyol.

Hűvös, kellemes időjárás fogadta a csehországi Brnoba látogató Moto Gp mezőnyét, akik már csütörtökön korán megérkeztek a motorversenyek legendás versenypályára, ahol már 1965 óta rendeznek világbajnoki futamokat.  
A versenyzők számára felépített luxus lakókocsi parkok és a pazar mobilhotelek már teljes készültségben álltak. A cseh szervezők a jeggyel rendelkező szurkolóknak a csütörtöki napon nyílt napot tartottak, melynek keretein belül mindenhová bemehettek a nézők, kora délután bokszutca látogatáson figyelhették a csapatok munkáját, majd a motorhome területén személyesen is összefuthattak a versenyzőkkel, csapatvezetőkkel. Gondoltak azokra is, akik nem jutnak ki a pályára, Brno központjában található bevásárló központban a pilóták közül minden kategória versenyzői közül többen nyilvános dedikálást tartottak. Ugyanitt megcsodálhatták a látogatók a kiállított versenymotorokat is.
Pénteken megkezdődtek a szabadedzések, a pilóták ismerkedtek a pályával, majd szombaton az időmérésre is sor került. Meglepetésre nem a világbajnoki címért versengők közül került ki a pole pozíciót megszerző, hanem a Yamaha Tech3 csapatával egyre jobb formát mutató Cal Crutchlow indulhatott az első helyről, mögötte a Gresini Hondával versenyző Alvaro Bautista, és Jorge Lorenzo rajtolhatott.
A versenyen már a valódi erőviszonyok uralkodtak, a cseh légierő színvonalas bemutatóját követően a rajtnál négy rajtpozíciót javítva a Yamaha gyári csapatával versenyző Jorge Lorenzo jött el a legjobban, mögötte a két Repsol Hondással Marc Marquezzel és Dani Pedrosával. Lorenzo egy ideig tudta tartani a Hondákat, de az ez évi erőviszonyok most is igazolták a papírformát, a verseny végére mindkét Honda elment Lorenzo mellett, aki harmadikként érkezett célba. A még mindig a Moto GP legnagyobb sztárjának számító Valentino Rossi végül a negyedik helyen zárta a versenyt. Marc Marquez brnoi győzelmével már negyedszer állhatott fel a dobogó legtetejére egymás után, mellyel megdöntötte Rossi rekordját. A fiatal spanyol 20 évesen sorra dönti meg a korábbi rekordokat a királykategóriában, a világbajnokság pontversenyében magasan az élen áll.
Ismerős arcokkal is találkozhattunk a paddockban, Talmácsi Gábor hazánk egyetlen Moto GP világbajnoka is a verseny vendége volt, Loris Capirossi Moto Gp legenda immáron a versenysorozatot szervező Dorna munkatársaként felügyelte a csapatok munkáját és a spanyol televízió kommentátoraként Ángel Nieto tizenháromszoros világbajnok is a verseny részese volt.


Szerző:
Kasznár Gyula
Budapest
Férfi
1976
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Suzuka a bajnokok otthonaSuzuka a bajnokok otthona
Ezen a hétvégén Japánban a suzukai pályán folytatódik az idei F1-es világbajnokság, ahol akár már az is megtörténhet, hogy ...
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Legnépszerűbb cikkek »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: