Zene

Mystery Gang koncert az Orfeumban

2013. 04. 30. • Szerző: Nagyfügedi Gergely
Mystery Gang koncert az Orfeumban

Most pénteken egy kisebb időutazásban vehetett részt, aki ellátogatott az Orfeum-ba. A Mystery Gang muzsikált ugyanis „Budapest egyetlen mulatójában”.

 

Mindenki önfeledten üldögélt a mulató kényelmes, légkondis körasztalainál, és kortyolta a hűs koktélokat, amikor is pontban kilenckor az egész helyiség rock pincévé változott, mert a húrok közé csapott a Mystery Gang. Már az első dallamok annyira jellegzetesek voltak, hogy mindenki pillanatok alatt az 1950-es években találta magát.
Aki esetleg nem ismeri a fiúkat, annak egy kis áttekintés: a banda már jó 13 éve tépi a húrokat és albumuk már a messzi Japánban is jelent meg. De nem csak itthon és a távol-keleten kedveltek. New York, London, Milánó és Párizs lakosságának is abban az örömben lehetett része, mint nekünk, pénteken az Orfeum-ban. Ott is megmutatták, hogy a magyar zenészek igenis hozzák a nemzetközi színvonalat. Az Egri Péter hangja alatt egyesülő, Tamás László dobritmusára lüktető rock banda, eddig több mint 1600 koncertet adott.
Ezúttal is kitettek magukért. Most hatan voltak a színpadon és rendkívüli átéléssel ontották magukból a lendületes rockot. A gitár, dob és bőgő mellett folyamatosan, táncparkettre csábítóan szólt a zongora, felcsendült a szájharmonika, a klarinét és a szaxofon is. A közönség először csak tapssal mutatta ki, hogy nem csak lelkükben, de már testükben is fel kívánják venni a hullámzást, majd mikor az egyik szám fináléjában Péterék hangszerestül leugráltak a táncparkettre, megtört a jég. A nézők felpattantak és önfeledt táncba kezdtek.
Itt aztán vegyes nézősereg volt. Összefutottunk Boór Bernadett néptáncossal és Schmidt Áron basszusgitárossal is. A Mystery Gang valami olyasmit ad, ami tényleg sokakat megszólít.
Ilyet egyébként még nem láttam. Véget ér az egyik legpörgősebb számuk, a táncparkett feszülten figyel, hogy melyik ritmusra folytathatják újra a rock N’ rollt, amikor is Péter ellép a mikrofontól és Kassai László színművész kerül reflektorfénybe. Méltóságteljesen megköszörüli torkát, majd elszavalja a banda egyik dalszövegét.
 
„Lenn egy sötét pinceklubban
A banda játszik a színpadon
Bűnös félhomályban ördögi izgalom
Elkenődik a rúzs az arcodon.”
 

 


Szerző:
Nagyfügedi Gergely
Budapest
Férfi
1983
Követem
Feketén Aztán Fehéren
Mentsük meg a süniket!
Momentán Társulat – Ketten
Momentán Társulat – Felnőtt mini. Ilyet még nem láttunk
Emlékszel a kaland, játék, kockázat könyvecskékre? Itt a vérben tocsogó, felnőtt verzió!
Tapi-nyuszit életveszély fenyegeti: én! Állítsatok meg!
Mystery Gang koncert az Orfeumban
Tűz Északról
Lánybúcsú (filmajánló) - Korlátolt és közepesen közönséges
Blackbird (Szkéné Színház) – Pedofil vagy áldozat?
Nyílt levél az örményeknek
Államérdekből - Hány politikus megy moziba, ha a korrupció a téma?
Még össze sem forrtak a csontok, máris újra törtek - HCW Megszállás
A Magyar Pankráció forradalma – itt igazi vér folyt
Kullancs eltávolítása - Veszélyes hazugság terjed a neten!
Senki sem tökéletes, avagy nincs, aki hűvösen szereti
Vállapos sportolók – Egy film az élsportoló katonáinkról
Új Robin Hood a színpadon. Még a gázárakat is simán lenyomja!
Rémisztetették már halálra? És tízszer egymás után? Horrorszínház Budapest
Versenyben a magyar artisták – Jön a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Új, titkos taktika a neten! Akár havi 10 000 eurót is kereshetünk?
Miért nem ufó-kutatókat rabolnak a földönkívüliek?
„Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam ülni.” – A BKV válaszolt.
Tegnap még állt
Nem válogattál be? – Nyílt levél Brad Pittnek
Fenmo – Többezer éves tradíció a Nagycirkuszban
Falatka - cápatámadás áldozat
Reklamációm akkora baromság volt, hogy azt már jutalmazták!
Panaszlevél a hotelnek

« Előző cikk
Következő cikk »
Tűzerő zenekar Tűzerő zenekar
Örömmel mutatjuk be nektek a Tűzerő zenekart. A legfontosabb tudnivaló velük kapcsolatban hogy a banda zenész katonákból ...
COPS - Ki nyírta ki a Popipart?COPS - Ki nyírta ki a Popipart?
Az innovatív Billboard és Citylight kampányból ismerős 5 zsaru már a várost beterítő óriásplakátokon feltette a költői kérdést: ...

Legnépszerűbb cikkek »
Az X-faktor mosolygós „cukisága” – Kováts Verával beszélgettünkAz X-faktor mosolygós ;cukisága; – Kováts Verával
Kováts Vera az X-Faktor tavalyi szériájában tűnt fel. A mindig mosolygós lány bejutott az X-faktor döntőjébe,és ott meg ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: