Film

Szavak nélkül mindent - A némafilmes

2012. 03. 05. • Szerző: rorygilmore
Szavak nélkül mindent  - A némafilmes

Hogyan fogok én így 2012-ben 96 percen keresztül feszült érdeklődéssel figyelni egy némafilmet? ÉS aztán elkezdődik, és nem tudni, hogy mi az oka, de nem bírod levenni a szemed a képernyőről. A némafilmes a legjobb film Oscar-díját kapta.

 

Annyi minden kavarog bennem a film kapcsán, hogy nem is biztos, hogy képes vagyok összeszedett véleményt formálni róla. Miközben néztem csupa jó érzés kerített hatalmába. Tényleg olyan volt, mint kilépni a valóságból, valahogy kicsit úgy, ahogy az Éjfélkor Párizsban főhőse tette. A George Valentin-t alakító Jean Dujardin-ról nagyon nehéz elképzelnem, hogy ő is köztünk él a jelenben méghozzá ugyanannyi idősen, mint a filmben. A színész, aki rossz korba született. Tökéletes! Játékát, egész arcberendezését, rezdüléseit figyelve, úgy érezzük, mintha egy 70 évvel ezelőtti mozgóképet szemlélnénk. Lenyűgöző!
A film másik csodálatraméltó vonása, hogy a történet úgy tud egyszerre autentikus maradni, hogy telítődik valamiféle modern szemlélettel mégis. Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy pontosan miben is nyilvánul ez meg. Azt hiszem érződik benne a külső szemlélő keze, aki már, mint néző, és filmművész tekint vissza a némafilmes korszakra a jelen kor modernségének, felgyorsult, zajos tempójának ismeretében, és ezen keresztül szűri meg a vásznon megjelenített eseményeket.
 Az elején talán kételkedik az ember: Hogyan fogok én így 2012-ben 96 percen keresztül feszült érdeklődéssel figyelni egy némafilmet? ÉS aztán elkezdődik, és nem tudni, hogy mi az oka, de nem bírod levenni a szemed a képernyőről. Ehhez azonban kellett egy olyan rendező ( Michel Hazanavicius), egy olyan profi csapat, aki képes felmérni a jelen emberének igényeit, vagyis azt, hogy mi az, amikben mindenképp alakítani kell a hagyományokon. Hogy konkrétan mik ezek? A színészi játék sokkal profibb, lekerekítettebb, kevéssé ripacskodó, mint a némafilmes színészeké, vagy akár csak menjünk vissza a 50-es 60-as évekbeli nagy, klasszikus művekig. Nem tudok nem párhuzamot húzni az Ének az esőben-nel. Tudom, a történet elég hamar eltér a klasszikus musical-film sztorijától, de a hangulat, a zene, meg a karakterek ( a két főhős mindenképp, de a mellékszereplők között is találunk párhuzamokat) valahogy sokszor eszembe juttatják Gene Kelly-Debbie Reynolds párosát. Játékuk mégis sokkal szögletesebb és sokszor természetellenesbe hajló, mondhatni túlontúl színpadias , de hát ugye abban az időben még ezt követelték meg, ez volt a színészet. A realista játék csak az utóbbi 30-35 évben került monopol helyzetbe a filmvásznon. Persze ennek megvalósulásához a technika fejlődése is jócskán hozzájárult. A realista játék, a technikai fejlettség megléte tehát tetten érhető a filmben.
A színészi játékról és megvalósításról szóló ömlengés után említenem kell a fantasztikus zenét Ludovic Bource komponálásában, ami gyönyörűen erősíti a cselekményelemeket, valamint kifejezi a szereplők érzelmi állapotát, gondolatait. Én úgy gondolom, ezzel a zenével, a beépített kis szövegek nélkül is tökéletes lett volna a végeredmény.
 Végezetül tehát annyit, hogy gondoltam, hogy jó a film, de nem hittem, hogy ilyen hatással lesz rám. Nem hittem, hogy lehet még egy ennyire kiismerhető, sokszor látott, igazából teljesen snassz, klasszikusan romantikus történetet ennyire élvezni. Hogy ennyire fogok izgulni két olyan szereplőért, akik tudom, hogy a végén úgyis egymásra találnak. Azt sem hittem, hogy olyan jeleneteken fogok sírva nevetni (táncoló lábak, a férfi kabátjában magát ölelgető Peppy) amik valóban banálisak, és semmilyen más filmes környezetben nem állnák meg a helyüket, csak egy ilyenben. Nem gondoltam, hogy így fogok reagálni, de így történt, és gondolom, nem vagyok az érzéssel egyedül. Még így 2012-ben is fogékonyak vagyunk egy őszinte, kedves, tiszta produkciókra! Köszönjük Hazanavicius-nak, hogy adott nekünk egy némafilmest 2011-ben!
 
Ha imádod a filmeket, és elsőként szeretnél további filmajánlóinkról értesülni, lájkold Facebook oldalunkat:

 


Szerző:
rorygilmore
Budapest

1984
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Halál a hídon - Blow outHalál a hídon - Blow out
Most tekintettem meg, és muszáj, hogy pár gondolatot megosszak erről a baromi jó Brian de Palma- John Travolta koprodukcióról. ...
Hadak útján (War Horse)Hadak útján (War Horse)
amerikai-indiai háborús filmdráma, 146 perc, 2011rendező: Steven Spielberg ...

Legnépszerűbb cikkek »
Vámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelezőVámpíros film – Alkonyat fanoknak kötelező
Mi is lehetne hálásabb feladat annál, mint amikor egy kasszasiker filmből paródiát készíthet valaki. Az Alkonyat filmek ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: