Itthon/Világ

Szegeden borfesztiválon jártunk

2013. 05. 31. • Szerző: Magdaleine
Szegeden borfesztiválon jártunk

Ez év májusában, barátommal elhatároztuk, hogy útra kelünk, s ellátogatunk hazánk egyik legszebb városába Szegedre, ahol még nem jártunk. A kiválasztott időpont a XIX. Szeged napja ünnepségsorozatra esett.

Interneten szállást foglaltam a Palma Panzióban két fő részére, május 21-24-ig. Azért választottam ezt a szállás lehetőséget, mert a szállodai árakhoz képest olcsó volt, maga a panzió a képek alapján szimpatikus tűnt. Egy kis tervezetet készítettem, melyben szerepelt a városnézés, borfesztivál, barátok látogatása, fürdőzés az Anna gyógy- és termálvizes fürdő, valamint hazafelé Ópusztaszert jelöltem meg.

Május 21-én autóba ültünk, s elindultunk a kitűzött célpontunk felé. Verőfényes napsütésben utaztunk. Amikor megérkeztünk a panzióba, kedves útbaigazítás után elfoglalhattuk szálláshelyünket, mely minden igényt kielégített.
 Nappal a belvárosban sétáltunk, megcsodálva az épületeket, szobrokat, a szökőkutakkal díszített tereket. Hihetetlen tisztaság volt mindenütt. Az emberek mosolyogtak, a sofőrök udvariasak voltak.
 
Az esti órákban ellátogattunk a borfesztiválra, ahol 120 borász képviselte magát. Többek között Badacsony, Tokaj, Eger, Villány. Kóstoltunk jégbort, különböző fehér borkülönlegességeket is. Négy különböző színpadon előadó művészek, zenészek szórakoztatták a közönséget, igen nagy sikerrel. Részesei lehettünk Tátrai Tibor és Pély Barnabás gitárpárbajának, valamint Wolf Kati előadásának is.  Bármelyik színpadnál voltunk, elragadtatott bennünket is a zene, amit a fiatal művészek valami fantasztikus átéléssel adtak elő. A fesztivál hangulatán érződött a jókedv. A nézőközönség énekelt, táncolt, melyből mi is kivettük a részünket. Itt aztán lehetett enni, inni! Lángos, sült kolbász, hurka, ételkülönlegességek illata töltötte meg a levegőt. Vidám egyetemisták, különböző korosztályú emberek népesítették be a tereket. Egy-egy helyen utcazenészek muzsikáltak. Hazafelé Ópusztaszerre látogattunk el, ahol a Nemzeti Park , valamint a Feszty-körkép maradandó emlékképet hagyott bennünk.

fotó: http://www.tiszacornerhotel.hu


Szerző:
Magdaleine
Aszód

1956
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Nem a víz az úrNem a víz az úr
Példátlan összefogást emleget a miniszterelnök, pedig nincs igaza. Nem csak a legutóbbi katasztrófa helyzetben (kritikus ...
Fapados Tavasz – Brugge, a belga VelenceFapados Tavasz – Brugge, a belga Velence
Belgiumot sokan Brüsszellel azonosítják, az Európai Unió központjával, ahol öltönyös férfiak rohannak tablettel a hónuk ...

Legnépszerűbb cikkek »
„Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam ülni.” – A BKV válaszolt.;Felháborító! Felfértem a buszra, sőt le is tudtam
A BKV-nak minden bizonnyal rengeteg felháborodott levél érkezik. Arra voltam kíváncsi milyen választ kapok, ha egy teljesen ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: