Zene

Sziget himnusz 2017: Love Solution

2017. 04. 15.
Sziget himnusz 2017: Love Solution

A Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza. A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani. Az eredmény itt lát/hallható:

 Ez már bevett szokás, hogy minden évben egy-egy ismert hazai csapat szerzeményét választják ki a szervezők az adott év Sziget himnuszának, ezzel segítve a zenekarok népszerűsítését is, hisz amellett, hogy Európa kétszer is a legjobbnak választott nagyfesztiválján felléphetnek, a Szigetet bemutató nemzetközi - és persze hazai - kampányban is ez a dal szerepel majd minden lehetséges csatornán.

Ezúttal tehát a kiváló Mary PopKidsre esett a választás, akik szerint ez nagy megtiszteltetés. “15 éves korunk óta minden évben járunk a fesztiválra és soha nem múlt el az az izgalom, amikor első nap átsétálunk a K-hídon” – meséli a csapat énekes-gitárosa, Kama. “A Szigeten voltunk már szerelmesek, vesztünk el bokrokban és sátrakban, mulattunk régi barátokkal és szereztünk újakat is, és rengeteget meghatározó koncertélményünk kötődik ide. Nekünk ez egy olyan hét, amikor ki lehet zárni a külvilágot és kicsit el tudjuk hinni, hogy szép a világ. Ezt próbáltuk egy dalba csomagolni” – mondja az énekes. “Magyar fiatalokként és zenészekként is nagyon büszkék vagyunk a Szigetre, és arra is, hogy most nekünk is lehet hozzá egy kis közünk” – tette hozzá.

2017 nem csak a Szigetnek, de a PopKidsnek is jubileum lesz: idén játszanak 5. alkalommal a Szigeten.

A Love Solution az első szám a júniusra tervezett kislemezükről és a decemberben megjelent "All You Ca Keep" c. nagylemezüket követi. A dalban Fodor Máriusz és Highlove működtek közre producerként és Deutsch Gábor masterelte.

További információ: sziget.hu


« Előző cikk
Következő cikk »
Jött újabb 10 szigetes névJött újabb 10 szigetes név
Több mint 150 fellépőt jelentettek be eddig a jubileumi, 25. Szigetre, benne műfajok széles tárháza, nagy visszatérők, kurrens ...
Wiz Khalifa, Rita Ora és sokan mások a SzigetenWiz Khalifa, Rita Ora és sokan mások a Szigeten
Szépen kerekedik az idei Sziget programja, ezúttal egy híján 10 név került a már eddig is színes csoportba. Rapper-nagyágyú, ...

Legnépszerűbb cikkek »
Az X-faktor mosolygós „cukisága” – Kováts Verával beszélgettünkAz X-faktor mosolygós ;cukisága; – Kováts Verával
Kováts Vera az X-Faktor tavalyi szériájában tűnt fel. A mindig mosolygós lány bejutott az X-faktor döntőjébe,és ott meg ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: