Sport

Sztárparádé és Sebastien Loeb hatalmas sikere a Slovakiaringen megrendezett FIA GT Series futamán

2013. 08. 21. • Szerző: Kasznár Gyula
Sztárparádé és Sebastien Loeb hatalmas sikere a Slovakiaringen megrendezett FIA GT Series futamán

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Dunaszerdahely mellett található mind a versenyzők, mind az autó és a motorsport kedvelők körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Slovakiaring versenypályán a FIA GT Series soron következő világbajnoki futama neves sztárok közreműködésével.

 

A legnagyobb érdeklődés központjában a rallye világbajnokságból nemrég visszavonult Sebastien Loeb kilencszeres világbajnok és újdonsült GT1-es csapatának szereplése állt. A Sebastien Loeb Racing McLaren versenyautója Loeb és Alvaro Parente irányításával már nyert ebben az évben futamot a szériában, így sikerre éhezve érkeztek a szlovák pályára. A bemelegítő edzések és az időmérő edzés nehézségeit követően a versenyre már megtalálták a megfelelő beállításokat, így simán nyerte meg Loeb és Parente az első úgynevezett kvalifikációs versenyt. Sajnos a második futamon defekt miatt feladni kényszerültek a futamot.
 
 
Loeb mellett számos neves versenyző indult a hétvégén megrendezett két versenyen, Ricardo Zonta egykori Formula 1-es versenyző aki szerepelt több F1-es csapat színeiben (Toyota, Jordan, BAR) a BMW brazil alakulatával érkezett Szlovákiába újabb értékes pontokat gyűjteni a világbajnokságban.
 
A hétvégén jelen volt a Seyffarth Motorsport csapat színeiben Karun Chandhok volt F1-es indiai pilóta (Lotus, HRT),aki ebben az évben a GT Seriesben indul pályaversenyeken.
A hétvégére nagyon várták Pamela Anderson amerikai színésznőt (Baywatch), aki csapatvezetőként új kihívások elé néz az autósport világában. Race Alliance by Pamela Andreson néven a GT Seriesben indít csapatot, melynek versenyzői Vitantonio Liuzzi volt F1-es pilóta (Force India, Toro Rosso, HRT) és az egykori háromszoros világbajnok Niki Lauda fia Mathias Lauda lesznek.
 
 
A több ezer kilátogatott szurkoló, érdeklődő, rajongó üres kézzel nem látogatott haza a rendezvényről, a csapatok baseball sapkákkal, kulcstartókkal, matricákkal ajándékozták meg őket, és a jelképes belépő jegy mellett a széria versenyzői autogram osztás keretein belül mindenki igényét kielégítették.
Érdekes, hogy amíg hazánkban a versenyeken biztonsági őrök „terelik” a rajongókat és viselkedésükkel megölik az autó-motorsport legszebb pillanatait, itt ennek hiányában is minden rendben lezajlik. Világhírűek vagyunk a pályabíróinkról, viszik ki őket külföldre az ottaniakat oktatni, lehet a biztonságért felelősöket is ki kellene vinni egy két szomszédos országba, lehet ott ők is tudnának mi tanulni.
Szurkolói és fotográfus szempontból is nem ez az első verseny, amelyet a felvidéki versenypályán színvonalasan megrendeznek. Tavalyi évben a GT1-es széria két alkalommal is ezt a pályát választotta versenyekre, a WTCC mezőnye ez évben már másodszor látogatott el ide, a Superstars Series is a Slovakiaringet választotta egyik futama helyszínéül. Idén még az ADAC GT Masters is megérkezik Szlovákiába.  
   
Szöveg és fényképek: Kasznár Gyula

 


Szerző:
Kasznár Gyula
Budapest
Férfi
1976
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...
Mérkőzést vezetett Gesztesi KárolyMérkőzést vezetett Gesztesi Károly
A hétvégén az újpesti vízibirodalomban együtt focizott Müller Attila, Dombi Rudi, Erdei Zsolt, Major Beni, Dopeman és az ...

Legnépszerűbb cikkek »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: