Kultúra/Kiállítás

Szubjektív statisztikai kórkép - Szociális érzékenység és emberi jogi témák

2012. 12. 16. • Szerző: littledevil
Szubjektív statisztikai kórkép - Szociális érzékenység és emberi jogi témák

A világ különböző pontjain és országunkban is a társadalom perifériáján élőkről előszeretettel készítenek egyoldalú statisztikákat, hogy ezeket később felhasználva aktuális politikai nézőpontokat elfogadtassanak velünk, elég csak a most készülő hajléktalan törvénymódosítás tervezetére gondolni.

 

A művészet gyakorta igyekszik rejtett és elhanyagolt társadalmi problémákra rávilágítani és emberi sorsokat megmutatva új aspektusba helyezni a hajléktalanság, öregség, bevándorlás, prostitúció, családon belüli erőszak és faji megkülönböztetés kényes témáit.
            A Mai Manó Ház égisze alatt működő Fotóművészeti Szabadegyetem második, Szociális érzékenység és emberi jogi témák című előadásán Somogyi Zsófia
művészettörténész osztotta meg gondolatait a korábban említett témákról az érdeklőkkel, mindezt ismert és kevésbé ismert fotóművészek alkotásainak segítségével.
(Csendesen említem meg, az 1000 Ft-os felnőtt belépőjegy a szabadegyetem előadásaira nagyon barátságos ár a felsőoktatás jelenleg viharos korszakában)
            Az előadóval egyetértve én is azt gondolom, fontos, hogy az emberek gondolkozásmódja megváltozzon és felismerjék, az egyéni tragikus sorsok tekintetében is létezik kollektív felelősség társadalmi szinten, túlmutatva a családi közösségek hatókörén.
            Az előadás során bemutatott sorozatok bár technikai megvalósításban és műfajilag is eltérőek voltak, közös metszéspontjuk volt az a látásmód, mely segít feltárni a szerep mögött rejtőző embert és megkérdőjelezi a belénk ivódott sztereotip (és gyakorta téves) képeket.
Az este folyamán megismert fotóművészek alkotásai mind arra törekedtek, hogy egy újfajta attitűd átadásával szolidaritásra és cselekvésre ösztönözzék mindazokat, akik műveikkel „szembenéznek”. Azt hiszem, egy olyan áldozathibáztatásra hajlamos társadalomban, mint a miénk, különösen szükség van a nézőpontok megújítására és a „szembenézésre”.
            A kamera szemszögéből az áldozati pozíció átlényegülhet és a képeken feltárt sorsok gondolkozásra és – reményeim szerint – alázatra kényszerítik a nézőt, a pillanatfelvétel képes megörökíteni az emberi élet törékenységét, sebezhetőségét és elkerülhetetlen múlandóságát.
 
           Szandelszky Béla fotóriporter – akinek referenciái között szerepel az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet), National Geographic Magyarország, Associated Press (AP) egyaránt – Menekültek címmel készített sorozatot, melyből az Apa kisgyermekkel című fekete fehér fotót választotta Somogyi Zsófia. A kép remekül illusztrálja az apa örömét, az ég felé emelt kisfiú  új kilátásokkal indulhat tovább - szerencsés esetben itt nálunk – az ő szemei az ablakon keresztül már kitekinthetnek a reményt adó fény felé.
 
      Kovalovszky Dániel 2003-2007 között készült Öregek otthona című válogatása az öregedés természetes és méltóságteljes folyamatára világít rá, portréiban tisztelettel fordul az idős emberek hétköznapi problémái felé.
 
            Dezső Tamás Románia néven futó projektje a Kelet-Európai térségben tárja fel a szegénység, természet és ember közötti harmóniákat.
           
Hossala Tamás 2005-2007 között készített Szupervizió I-II. portrésorozata egy leányotthon életébe nyújt betekintést. A szerző hosszabb ideig együtt élt az otthon lakóival, részt vett hétköznapjaikban, így az itt látható képek mögött a művész sorsába is beleszőtt kimondatlan drámák rejtőznek a drog, prostitúció és erőszak poklából. A minimalista eszközökkel készült fotók, elmosódott arcok és árnyékok arról mesélnek, ezek a nők láthatatlanok a társadalom számára, a fotóművész ezt a láthatatlanságot szeretné megérinteni és megváltoztatni képein keresztül.
Az alábbi fotó érdekessége például, az üres asztal jelzi, az otthon mindegyik lakója épp szökésben van abban a pillanatban, mikor a blende bezárult az objektívben…
 
             Erik Heinitz Kitaszítottság című 2008-as felvétele önmagáért beszél. Még számomra is meglepő, bizonyos témákat milyen egyszerű megoldásokkal lehet érzékeltetni, ez a kép éppannyira beszél a rasszizmusról, mint a kitaszítottságról és a közönyről, pedig hétköznapi esetben a gumimacik azt hiszem, szimpla desszertként szerepelnek sokak étrendjében.
 
            Szász Lilla 2009-2010 között készült Zsolti mama mennybe megy sorozata ítélkezés nélkül tárja elénk a prostitúció megrázó útvesztőit, egy fiatal, homoszexuális cigány fiú tragédiáját követhetjük nyomon. Vajon minek kellett volna történnie, hogy elkerülje a később elkövetett öngyilkosságot?
 
               Seba Kurtis argentín fotográfus 5 évig élt illegális bevándorlóként Spanyolországban.
A Bevándorló akták című válogatás gyakran roncsolással előhívott képein új atmoszférát teremt, hogy kézzel foghatóvá tegye azt a kiszolgáltatottság felett érzett dühöt, melyet a létbizonytalanságra ítélt helyzet kivált az emigránsokból.
A kiégett felvételeken  megjelenik az a reménytelenség, üresség, amit a világ eltérő pontjain élnek át mexikóiak Amerikában, egyiptomiak Olaszországban, afrikaiak a Kanári-szigeteken. Sivatagon keresztül, autók csomagtartójában rejtőzve, kisebb nagyobb lélekvesztő hajók rakterében összezsúfolódva teszik meg a hosszú és kockázatos utat ismeretlen földre, hogy aztán az új otthonnak hitt vagy remélt országban beleütközzenek a társadalmi konvenciók által felépített, számunkra kényelmes és biztonságos üvegfalakkal. Látjuk egymást, mégis a kirekesztettség érinthetetlenné változtatja őket. Seba Kurtis fotóin megszakadt élettörténetek, elfelejtett sorsok néznek vissza ránk.
 
            Terri Potoczna Magyarországon élő, lengyel származású brit fotós „Cigány vagyok” sorozata a társadalmunkban élő cigányságot érintő sztereotípiákat kérdőjelezi meg.
A tizenkét híres európai festmény alapján készült fotóreprodukciók mindegyikén egy-egy cigány fiatal tekint vissza ránk, s kiderül talán csak ruha, smink és beállítás kérdése, kinek látszunk. Mindenkiben él identitástudat, fontos, hogy honnan jöttünk, ez kétségtelen. Mégis azt gondolom, az hogy hová igyekszünk és kivé szeretnénk változni, legalább olyan fontos. Az pedig, hogy milyen karaktert játszhatunk el az élet színpadán, nem csak rajtunk múlik, hanem a minket körülvevő és befogadó társadalmon is, amely a szereplők pozícióját jelentős mértékben meghatározza a történetben.
 Szerencsés esetben bölcsen megválasztott törvényeink alakítják a mozgáshoz szükséges teret és az egyéni szabadságot a szociális hierarchiában. Mindez mennyire reális és elérhető Magyarországon az itt élő cigány kisebbség számára? Itt valóban bármi lehetséges számukra is.
 
            Azt gondolnánk,  filmbe illő, abszurd helyzet, ha valaki egy repülőgép futóművébe kapaszkodva igyekszik feljutni egy járatra potyautasként. Mások számára az egyetlen menekülési útvonal.
Graeme Miller 2008-ban készített Potyautasok sorozata olyan európai helyszínekről tudósít, ahol a talpalatnyi föld egy leszállásra készülő repülőgépből kihullott menekült megfagyott testével találkozott. A különleges felvételek születési körülményeihez hozzátartozik, hogy a művész lefeküdt a földre mindazokon a helyszíneken, ahol megtalálták a halott potyautasokat és feltekintett az égre a kamerával, emlékezni arra az emberre, aki ma már nem lehet itt közöttünk.
A reménytelenség és kétségbeesés melyik pillanatában dönt úgy valaki, hogy a fagyhalál kockázatát is bevállalva így induljon útnak?
Mindezen fotóművészek munkáit végignézve elgondolkoztam azon, mennyire fontos időt szánni arra, hogy megálljunk és felülvizsgáljuk a magunkkal hozott előítéleteinket, azokat félretéve új szempontokat keresve megoldásokat keressünk. Együtt.
            Túllépni azon, hogy a villamoson mellénk telepedő hajléktalan jelenléte kellemetlen, hogy a bevándorlási téma kényes és a családon belüli erőszak vagy a gyermekprostitúció sajnálatos.
A mi világunkban az idő pénz. Szerinted hány pillanatba kerül egy idegenre tekintve felismerni az egyszeri és megismételhetetlen ember arcát?

 

 


Szerző:
littledevil
Budapest

1974
Követem
Sellőlány és a Prémium Családi Fesztivál harmadik napja
Sellőlány kalandjai a Vizibirodalomban – második nap
Sellőlány kalandjai a Vízi birodalomban – Aquaworld második családi Sunshine fesztivál
Szellemek a fák között – A háború sámánja
Drive – Deluxe Arkangyal Los Angelesben
A Hang az Orfeumban - Whitney Houston Tribute
Farkas a vízen - A vitorlázó - Filmajánló
Úton a fehér lepedő felé - Átutazók - Vígszínház programajánló
Fogyassz zenét kicsit másképp - Hólyagcirkusz társulat/ Zenekatasztrófa
I was so excited, Señor Almodovar - Szeretők, utazók
A test színháza – Book of the Dead
Régi színház, új mosdók, Mozart és Don Juan halhatatlan - Erkel Színház ma
2013 – Új üstökösök a horizonton
Szubjektív statisztikai kórkép - Szociális érzékenység és emberi jogi témák
A kisfiú meg az oroszlánok
A demokrácia diszkrét bája - Karinthy Színház: Egyenlőség
LAPD – a zsarunak élnie kell
XY – Emberi méltóság és a MOME generáció
Vári Éva - Edith Piaf estje
A Koreai Kulturális Központ
Az igazgató úr irodatitkai
Savages - gyönyörű barbárok és a WARgasm, filmajánló
Magic Mike – Felül valami (történik)
Francia szubjektív – Budapest 90 Philippe Gras
Tegnap éjjel - Moziajánló
Csak a szél - kritika


« Előző cikk
Következő cikk »
Ünnepi „operacsemege” ínyenceknekÜnnepi ;operacsemege; ínyenceknek
Varázslatos dallamok. Magával ragadó lüktetés. Hangok színes kavalkádja. Egy érzelmi hullámvasút hívogató szava, mely minden ...
Az alkotás szentélyei – avagy Világmodellek a négy fal közöttAz alkotás szentélyei – avagy Világmodellek
Képzeljük el a 60-70-es évek legendásan fantasztikus művészi közegét Magyarországon. Kassák Lajos, az itthoni avantgarde ...

Legnépszerűbb cikkek »
Rémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?
Horrorszínház BudapestRémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?Horrorszínház
Hölgyeim és Uraim! Minden kedves vendégét túláradó borzongással várja Európa legsokkolóbb rémületgyára, a budapesti horrorszínház! ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: