Könyv

Takács Hajnal: Az asszony verve

2014. 07. 10. • Szerző: NSI16
Takács Hajnal: Az asszony verve

Takács Hajnal könyve, Az asszony verve címmel új megközelítésben mutatja be az olvasóknak a párkapcsolati erőszakot. A nagyközönségnek olyan szemszögből vázolja és fejti ki a vele történteket, amelyet csak nagyon kevesen vállalnak fel. Azért mert félnek, szégyellik magukat, holott nem a bántalmazott nőknek, gyerekeknek kellene szégyenkezniük, hanem az „alfahím”-eknek, akik arra lennének hivatottak, hogy az általuk szeretett személyeket óvják, megvédjék minden lehetséges rossztól mind lelkileg, mind fizikailag. Főként fizikailag. Ez viszont a könyvben szereplő történetekben nem állja meg a helyét. Ezek a férfiak „maguk az ördögök”, akik a párjuknak, gyerekeiknek, családjuknak érzelmi és fizikai fájdalmat okoznak. Nem is ritkán és nem is keveset…

 

Takács Hajnal erős és bátor nő. Képes volt arra, hogy felvállalja a vele történteket. Leírja életének legsötétebb történéseit, jó és rossz döntéseit. Saját és sorstársai történetein keresztül mutatja be azt, hogy milyen egy bántalmazott nő lelki világa. Azt, hogy mit gondolnak, miért vagy miért nem mernek kilépni egy kapcsolatból a bántalmazottak.
Hajnal részletesen leírja, hogy hogyan bánt vele Pali. Pali volt az a férfi, aki egy internetes társkeresőn levette Hajnalt a lábáról, majd egy pár lettek. Gyorsan és észrevétlenül. Viszont az idő előrehaladtával valami megváltozott. Pali másként kezdett viselkedni kapcsolatukban. Hajnal szeme előtt alakult át az ideális társból egy olyan társsá, akitől félni, tartani kell. Akitől nehéz megszabadulni. Olyan kaliberű változás volt ez, mint Franz Kafka Gregor Samsa-jánál, aki egy reggel álmából felébredve szörnyű féreggé változva találta magát saját ágyában. A két „eset” között csak az „átváltozás” időintervalluma különbözik.
Az író a történet mesélése közben ugrál az időben, de ez hozzájárul ahhoz, hogy megértsük folyamatában a dolgokat, egy-egy momentum közötti összefüggéseket, amelyek összerántják egy kerek egésszé a leírt kapcsolati stádiumokat.
A könyv nyelvezetében megfogott az, hogy az író tud a helyzethez illő hasonlatokkal élni, ott, ahol kell, hol szenzitíven, hol nyersen, ahogy a szöveg környezete megkívánja. Nem fél szókimondó lenni, néhol túlságosan is, hiszen a könyvben nem egyszer előfordul nem túl kulturált kifejezés is. Viszont ez teszi egyedivé és ténylegesen igazzá, „életszagúvá” a könyvet.
Nem csalódtam a könyvben, csak ajánlani tudom mindenkinek, akit érdekel vagy valaha is érdekelt ez a téma, amiről nagyon nehéz beszélni, írni. Pláne így. Valóságosan. Kíméletlenül, őszintén.
 
Sz.: G.E.

 


Szerző:
NSI16
Budapest
Férfi
1986
Követem
Árpa Attila: Holtomiglan kritika
Széles Sándor: A halálraítélt - könyvkritika
Takács Hajnal: Az asszony verve
Réti László: Vérvonal
Réti László: A Hasonmás kritika
A zuglói rendőrökkel folytatta világrekordját a sakkmesternő!
Mobil Rendőrörsöt avattak Zuglóban!
Beszámoló a POFOSZ központi 56-os ünnepségéről
Réti László: Az Elnök kritika
Vitézavatás 2013: Beszámoló
Emberközeli élmény, nyugodt környezetben- Pihenés a Hotel Ametystben
Ragyogott és mégsem korgott – Háromnapos örömünnep a Matyóföldi Folklórfesztiválon
Duncan Shelley: A félelem íze - Könyvkritika
Réti László: A parfümőr - könyvajánló
Michelisz Norbert harmadikként ért célba a Túraautó VB szlovákiai futamán. Interjú
Az örök hazafi - Arany Tibor
Murder: A Gyilkos Tárlat- Élménybeszámoló
Egy nehézségekkel teli életút: Forgács János, szabadságharcos
Duncan Shelley: A Pokol Kézikönyve I. - Könyvajánló
A világűr meghódítása: Három dimenziós előadás a TIT Planetáriumban
Réti László: Célpont Párizsban - könyvajánló
Kitaszítva-befogadva: Kiállítás 1956-ról
Duncan Shelley: Egy konspirátor feljegyzései - Könyvajánló
A fotózás szerelmese
Réti László: Kaméleon
Glenn Doman- Janet Doman: Hogyan sokszorozzuk meg gyermekünk intelligenciáját?
Hazánkba látogatott a Wing Tsun Kung-Fu Nagymestere
30 év a Kardok Bűvöletében
1956:56 - Dokumentumfilm készült a Szabadság Hőseiről
Sikerrel rendezték meg az I. Független Nemzeti Filmfesztivált
Sikermusical hódít a közönség soraiban: Pesti srácok
Jégbe fagyva -Megnyitotta kapuit Magyarország első jégbárja!
Egyenruhások a pályán: Filmet forgattak napjaink katonasportolóiról.
Folklór és a Funky találkozása: Bemutatkozik a FolkFunk Superstars.
Interjú egy 1956-os hős rendőr, hadtörténész unokájával
Film készült a világrekorder vitéz Sinka Brigitta magyar sakkmester életéről

« Előző cikk
Következő cikk »
Széles Sándor: A halálraítélt - könyvkritikaSzéles Sándor: A halálraítélt - könyvkritika
Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá Széles Sándor könyvének, A halálraítélt-nek az olvasásához. Nem tudtam, hogy hasonló botránykönyvet ...
Réti László: VérvonalRéti László: Vérvonal
Az elmúlt hetekben, hónapokban nemcsak Magyarország, de az Európai Unió valamennyi tagállama választási lázban égett. Nem ...

Legnépszerűbb cikkek »
Csók - egyperces novellaCsók - egyperces novella
Egymás szemébe néztek. Lezuhantak az esőcseppek, olyan lassan, mintha lassítva lenne az egész élet. És lassítva is volt ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: