Kultúra/Kiállítás

Teljes sötétség a Duna Palotában „Fényünnep” néven

2012. 12. 08. • Szerző: Piros
Teljes sötétség a Duna Palotában „Fényünnep” néven

A Fényünnep teljes sötétség a Duna Palotában. A bennem lévő szikrát fellobbantotta – szenvedélyes tiltakozással. Ez nem, ez a begyöpösödött morális vakság érzelmi inkompetenciájával nem fér bele az életembe! Kedves Simon Károly (Ferenczy Noémi-díjas formatervező iparművész, akadémikus a szerk.), megértem, hogy más szavakat nem ismer a sajátján és az ahhoz hasonlókon kívül, de ez sem menti fel átlátszó, badar, degradáló megnyitója alól.

 

Először is a Szó, az Ige nélkül maga sem létezne! Tehát van a Szó. Kezdetben, megkérdőjelezhetetlenül – akkor, amikor maga még egy porszem sem volt az univerzumban. Nem, nem olyan betonos mis-másolós, mint a magáé, hanem az áldott Szó… a megismételhetetlen… az örök szeretet Szava. Azután kilométerekkel hátrébb, olyan parányian, hogy szinte az már észre sem vehető van az ember, aki hangot csinál és tárgyakat. A Szó nem hogy nem akarja leírni a zenét vagy az iparművészetet, hanem semmi szüksége sincs rá, hiszen mint minden igaz művészet a transzcendens által lesz – egyszerivé és utánozhatatlanná.
Kedves Simon Károly! A szó nem akarja visszaadni a zenét, a képet, vagy a tárgyat – a szó önmagából fakad és önmagáért lesz! Ugyan miért törekedne arra, hogy elmondja a zenét vagy a tárgyat? A világ közepén nem a zene, vagy az iparművészeti alkotás áll, hanem Isten, az örök forrás. Ugyan mi szüksége lenne a Szónak a zenére, vagy a képre ahhoz, hogy megszülessen? Azt is megértem, hogy maga például a szimbolizmust sem ismeri – de akkor itt és most elárulom, hogy a Szó betűképén tovább mutat megismételhetetlen örök szimbólummá.
Ha olyan nevetséges szeretnék lenni, mint a maga beszédének a tartalma, akkor azt mondanám, hogy egyetlen verset, novellát, regényt, drámát, cikket, vagy interjút sem tud visszaadni egy zenei, képző-, vagy iparművészeti alkotás sem. De miért is gondolnám azt, hogy a zene, a kép, vagy a tárgy az én írásomat akarja másolni? Miért is fitogtatnám egy művészeti ág létfontosságát, ha annak semmi szüksége sincs egy másik elnyomására ahhoz, hogy viruljon?
Az hogy lehet, hogy a jobb agyféltekének titulálja az írást, miközben én balkezes vagyok például? Maga nem érzi a nyelv zenéjét? Nem látja a képet, amit egy vers fest? Nem érzi a ritmusának lüktetését? Hány jobb kezes zenész, képző-, ipar-, és formaművész van?
Miközben Medgyesi Zsolt (Junior Príma díjas zongorista – a szerk.) zongora játékát hallgattam, természetesen láttam magam előtt a képeket és folytak a történet sorai… mivel ez a három érzékelés és kifejezésmód elválaszthatatlan egymástól. Roppant mód unnám önmagában a bemagolt hangjegyek egymásutániságát, ha önmagam története és képei nem kerekednének bennem. Nem tudom kiélni a képzeletem egy hangszer fölötti prüntyögésben, egy síkfelületen, vagy a tárgyak eszköz mivoltában. Érti? Az egész része nem beteljesedés.
Az író és a költő nem Simon Károlyt és társait írja, hanem önmagát. Tudom, nehéz elfogadni, hogy nem maga a világ közepe és nem maga az ihlető illetve hogy másnak vannak magán kívül is gondolatai és önkifejezése – de sajnos ez a tény! Az emberek nem feltétlenül azt érzik, amit maga, vagy amit maga akar, hogy érezzenek. Az emberek szabadon éreznek Öntől függetlenül. Én önmagamat írom önmagamért az összes íróval és költővel egyetemben!
Nincs olyan zenei darab, képző- vagy iparművészeti alkotás, ami mögött ne lenne ott a történet, a mese. Emberek élettörténete nélkül nem születtek volna meg. Maga minek beszél a Szóról, ha az nem kifejező? A maga szavait ugyan milyen egyéb alkotás tudta volna visszaadni (attól eltekintve, hogy nulla ihletéssel születtek, ezért zéró szinten is inspirálnak)?
Szóval a zene földel, a képző-, ipar- formaművészet színez és formáz, a szerző képzelet szárnyal és hisz az Igével. Kedves Simon Károly, ne feledje, hogy maga is csak egy parányi ici-pici része a teljes egésznek.
Amikor beléptem és megláttam az első kiállított tárgyat (Csovelák Edit: A három égi és négy földi kívánság sora – a szerk.) – egy fali szőnyeg a Miatyánk szavaival – hirtelen az jutott eszembe, hogy a megnyitó beszédet tényleg viccnek szánták. Ugyan az ima szavai nélkül mit jelentene ez az alkotás? Mennyivel más érzéseket váltana ki a nézőből? Milyen zenei hang, vagy festék, esetleg forma tudná pótolni az Ige szavait? Mi tudná úgy átadni az Igét, mint a Szó?
Szekeres Károly megfarigcsált farönkje „Áramlás tanulmány” címen fut. Kérem tisztelettel, olvasson el egy „Stream of Consciousness” technikával írt prózai darabot – az utóbbi valóban áramlik és progresszív. Tóth Magdolna Sára kelyhe pedig egy üres beton pohár, amiben a nedű lenne a mese. A tárgy önmagában nem „Mese a szőlőről”, a cím csupán koppintása a tartalmas, lédús Szónak.
Kedves Duna Palota! A kunyhót választom – a kunyhót, ahol a Fényünnep valóban fény és nem sötétség.

 


Szerző:
Piros


0
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Tangó a színházban – Örkény István SzínházTangó a színházban – Örkény István Színház
Slawomir Mrożek, Tangó című darabját, december 3.-án, az Örkény István Színházban nyílt próbán tekinthette meg a nagyközönség. ...
Area 51 Project - Ufo Titok - Jegyvásárlás
Area 51 Project - Ufo Titok - Jegyvásárlás
Az Area 51 Project egy Magyarországon újnak számító műfaj, az interaktív élményszínház típusa alá sorolható attrakció. Becsapós ...

Legnépszerűbb cikkek »
Rémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?
Horrorszínház BudapestRémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?Horrorszínház
Hölgyeim és Uraim! Minden kedves vendégét túláradó borzongással várja Európa legsokkolóbb rémületgyára, a budapesti horrorszínház! ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: