Sport

Tripla vagy semmi: Vettel vs. Alonso

2012. 11. 23. • Szerző: Schomi7
Tripla vagy semmi: Vettel vs. Alonso

Az idei szezon kétségkívül az egyik legizgalmasabb a F1 történetében. Olyannyira felejthetetlen, hogy észre sem vettük, hogy elérkeztünk az utolsó futam színhelyéhez Brazíliához. Interlagosban a legfontosabb kérdés még nyitott: melyik pilóta lesz pályafutása során harmadszor is világbajnok? – Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso?

 

  Az idei évben nyújtott teljesítmény alapján mindkét pilóta megérdemelné. Sokan Alonso-nak adnák oda a bajnoki címet, hiszen fantasztikusan hajtott egész évben annak ellenére, hogy végig gyengébb autóval rendelkezett. A szezon elején, ha azt mondják neki, hogy az utolsó futamon a vb-címért harcolhatsz, valószínűleg kinevette volna az illetőt ugyanis az F2012-t nem úgy sikerült megalkotni, ahogyan azt Maranelloban szerették volna. Az autó már a téli teszteken se volt gyors hát még Melbourneben. Ausztráliában bő 1 mp-el volt lassabb az éllovasoktól, így ott a spanyol be se jutott a Q3-ba (bár hibázott is). A versenyen aztán kiderült a Ferrari versenytempója jobb, mint azt remélték, Alonso az 5. helyen ért célba. A szekér pedig egyre jobban belendült: Kínát és Bahreint leszámítva, ahol gyengélkedett a Scuderia, Alonso 1. lett Sepangban és Valenciában, 2. Spanyolhonban, 3. Monacoban, 5. Kanadában. Bár ehhez hozzátartozik, hogy mindkét győzelme során jó adag szerencséje is volt, zsenialitását még így sem lehet kétségbe vonni.

  Fernando jó szériája pedig tovább folytatódott, hiszen Angliában éppen csak elvesztette a győzelmet, 2. lett Webber mögött, Németországban azonban ismét győzött ráadásul pole-ból. Ám a Hungaroringen annak ellenére, hogy a futam után több mint biztonságos 40 pontos előnnyel várhatta a folytatást már nem remekelt a kocsi. Egyrészt a magyar pálya mindig is McLaren-pálya volt, másrészt a nagy meleg és a technikás részek nem kedveztek az autónak. Alonso nem is bizakodott el, a nagy előny ellenére sem. Mintha érezte volna, hogy egyszer majd ő neki nem lesz mázlija. Hogy mennyire igaza volt az Belgiumban bebizonyosodott, amikor Grosjeannak köszönhetően Hamilton vétlenül kigolyózta őt a pályáról. Az eddig gyengélkedő Vettelnek ennél pedig nem kellett több vérszemet kapva egészen a 2. pozícióig kapaszkodott fel. A ferraris előnye ez által 24 pontra olvadt és a címvédő vált legnagyobb riválisává. Vettel ez ideig mindössze Bahreinben tudott nyerni, és bár a Red Bull a nyár elején gyors volt, megbízhatósági problémái voltak (Valencia).

  Spa-tól kezdve azonban valóban szárnyakat kapott az ifjú német és Monzát leszámítva, ahol lassú volt és technikai problémái voltak 4 futamon át uralt mindent. Szingapúrban ugyan még szerencsével nyert, ám utána mintha más dimenzióban ment volna, a tavalyi formáját idézte. Emellett a szerencse is az ő oldalára állt, mert Japánban úgy győzött, hogy Alonsot megint kitessékelték a rajtnál. 4 pontos hátránya volt ekkor, ám egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy hamarosan őrségváltás fog bekövetkezni a tabella élén, ami aztán Koreában be is következett. Ezeken a futamokon a Ferrari pedig csak szenvedett de Alonso hősiesen szállította a dobogókat. A színfalak mögött azonban komoly feszültség gyűlt össze a hispán pilótában, mondván az olaszok a májusi Spanyol GP óta szinte semmit sem fejlesztettek. Vettel pedig megmutatta, hogyha gondja támad úgyis képes jó eredményt szállítani. Abu Dhabiban ugyebár megbüntették és a box utcából indulhatott csak, de annyira meggyőzően tört előre, hogy az embernek az volt az érzése, hogy a boxból indulva is elveri Alonsot. Végül nem így lett, de a sok biztonsági autós fázis az ő malmára hajtotta a vizet. Tegnap aztán simán eldőlhetett volna a bajnoki cím sorsa, hogy ez végül nem így lett arról Lewis Hamilton és maga Alonso gondoskodott. Hamilton nagyon agilisen vezetett, Alonsot pedig nem kell bemutatni, hozta azt, amit kellett és tudott.
 
  Jelen állás szerint Sebastian Vettel 13 pontos fórral várhatja a szezonzáró Brazil Nagydíjat. Ám nem lehet nyugodt, hiszen a brazil futamok sokszor kiszámíthatatlanok leginkább az eső miatt. Mondani sem kell ez az időjárási forma inkább a Ferrarinak kedvezne (Sepang, Silverstone, Hockenheim). Nem mintha Vettel ügyetlen lenne vízen, de a hűvösebb időt nem nagyon szereti az RB8. Továbbá Interlagosban a Ferrarinak azért van keresnivalója, mert talán az egyetlen pálya az utóbbiak közül, ahol nem lesz akkora hátrányuk, mint amekkora volt. Szóval vasárnap kiderül, hogy melyikük fog legendák nyomába (Senna, Piquet, Lauda, Stewart, Brabham) érni.

 

Ha érdekel a formula 1, és a sport világa, lájkold Facebook oldalunkat, ahol elsőként értesülhetsz híreinkről:
https://www.facebook.com/pages/Journality-Sportmánia

Szerző:
Schomi7
Schomi7
Romhány
Férfi
1991
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Botrány: csalás a sakk Bundesligában?Botrány: csalás a sakk Bundesligában?
Néhány napja a német sakkozóktól volt tele a média. A sakknagymester Falko Bindrich visszautasította, hogy a mérkőzését ...
Gyorsulás a belvárosban II.Gyorsulás a belvárosban II.
Érezted már úgy, hogy szétvet a feszültség? A napok csak telnek-múlnak és a munkán kívül nincs időd másra? A napi felgyülemlett ...

Legnépszerűbb cikkek »
Adrenalin Extrém Hétvége, KunmadárAdrenalin Extrém Hétvége, Kunmadár
Augusztus 16-18 között került megrendezésre a Kunmadarasi Extrém Hétvége, ami ezúttal is tartogatott meglepetéseket. ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: