Sport

Veszélyben a Német Nagydíj?

2012. 11. 16. • Szerző: zsherczeg
Veszélyben a Német Nagydíj?

Az idei Hockenheim-i futam után 2013-ban a Nürburgring lenne a soros a Német Nagydíj megrendezésében, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a versenyhelyszín nem tudja megúszni a csődöt. Mindeközben Bernie Eccleston-nal a tárgyalások már megszakadtak, a Hockenheim-i pályával pedig még nincs megállapodás.

 

A gazdasági válság hatására döntöttek korábban úgy a szervezők, hogy a Német Nagydíj a Hockenheim-i és a Nürburgring-i pályák évenkénti váltakozásával kerül megrendezésre, amely az idei évig rendben meg is történt. Ám a válság a Forma-1 világát sem kímélte, a Nürburgring fizetésképtelenné vált, csődközeli helyzetbe jutott.
 
A pálya szóvívője a DPA hírügynökségnek megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek a Bernie Eccleston-nal folytatott tárgyalások megszakadásáról szóltak, és hivatalosan is bejelentették, hogy a pálya kiszáll a száguldó cirkuszból.
 
Pietro Nuvolini a pálya pénzügyi szakértője elmondta, hogy készek visszaülni a tárgyalóasztalhoz a megegyezés reményében. Ecclestone azonban úgy tűnik, sokkal inkább Amerikára és Ázsiára koncentrál. Egyelőre azonban a jövő évi nürburgringi futam megcsillagozva várja a versenynaptárban a sorsát.
 

 


Szerző:
zsherczeg
Veresegyház

1988
Követem

« Előző cikk
Következő cikk »
Michelisz és Huff a bajnokok – WTCC, MacauMichelisz és Huff a bajnokok – WTCC, Macau
Mindkét kategóriában az utolsó futamokra maradt a döntés a WTCC-ben, a macau-i szűk városi pálya pedig igazán csavaros végkifejletet ...
Hazánkba látogatott a Wing Tsun Kung-Fu NagymestereHazánkba látogatott a Wing Tsun Kung-Fu Nagymestere
Októberben nagy megtiszteltetés és öröm érte a hazai Wing Tsun Kung-fu közösséget, Magyarországra látogatott ugyanis a harcművészet ...

Legnépszerűbb cikkek »

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: