Kultúra/Kiállítás

XY – Emberi méltóság és a MOME generáció

2012. 11. 04. • Szerző: littledevil
XY – Emberi méltóság és a MOME generáció

"Mindenkiben van valami, ami érinthetetlen. Ez független országoktól, rendszerektől, még az embertől is. Az életből fakad. Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen megnyilvánulásából. Ez az, amit csak önmagunkon érthetünk meg. Csak egyszer és örökre. Az életből létezés lesz, az egyszeriből egyetemes, az esetlegesből megkerülhetetlen. Mindannyiunkból a legtöbb. Az elérhetetlen. Megkíséreljük a másikban megérinteni. Mindenkiben." (Kopek Gábor, rektor)

Ez az idézet fogadja mindazokat, akik ellátogatnak az  XY- Emberi Méltóság és a Mome Generáció  kiállításra a Ludwig Múzeumban.

            A MOME fotográfia tanszék közel negyven növendékének fényképeivel, térbeli alkotásaival és videóinstallációjával ismerkedhetünk meg végigsétálva a tárlaton.

A termek között járva felfedezhetjük, mit gondol a mai generáció világunkról. Kétségtelen, sokuk műveiben egyértelműen visszatükröződik, ki honnan érkezett, milyen tradíciók vették körbe őket gyermekként és milyen szellemi közösségben élnek, tanulnak jelenleg.  E kettős hatás segítségével válhatott kezükben az objektív, elemző mégis szubjektív megfigyelővé.

Hol van az emberi méltóság határa? Léteznek-e ilyen határok? Lehetséges, hogy csak azt kell eldönteni, milyen szempontok alapján vizsgáljuk  az élet különböző jelenségeit? Megtehetjük-e, hogy mi is – a hétköznap emberei -  átalakulunk művésszé és megújított tekintettel nézünk a társadalomra, családunkra, nemzeti múltunkra, felgyorsult életünkre, technológiai fejlődésünkre, a minket körülvevő vallási és politikai szimbólumokra?

Mit jelent fiatalnak lenni ma 2012-ben, „lógni” a facebook hálóján, szegényként létezni, vidékiként beilleszkedni a nagyvárosok életébe, kívülállóként szemlélni saját családunk sorsát, boszorkánnyá válni, vagy kifesteni bőrünket, magunkra aggatni fogyasztói jelmezünk és elhitetni a világgal, olyanok vagyunk, amilyennek mások látni akarnak?

            Tetovált  férfiak és nők portréja szólhat belső tartásról, elszántságról és élni akarásról, a bőrükre rajzolt szimbólumok egyben azt is jelenthetik, a testem, a bőröm az én birodalmam, azt teszek vele, amit én akarok és mindezt vállalom szégyenkezés nélkül.

            Jasmine Shah képei erdőszéli hajléktalanok viskóiról vajon a szegénységről vagy a harmóniáról mesélnek? Azt hiszem, az utóbbiról.

A fiatalok zajos partivilága valóban lázadás vagy csak félreértett útkeresés?

Egyik kedvencem, Fátyol Viola sorozata anya és lánya közötti kapcsolatról szól, az intimitásról, amit oly sokan keresünk manapság. Bizonyíték arra,  a bensőséges pillanatok vizualitása megörökíthető, függetleníthető a kitárulkozástól, pedig úgy gondolom, a valóságshow-k és bulvárújságok túlkínálatában manapság nehéz megőrizni az egyensúlyt.

            A képek között járva a figyelmes látogató ráeszmél, a művész objektívjén keresztül emberségünk és méltóságunk újabb és újabb jelentéseket nyer.

            A digitális technológiába vetett – talán túlzó hitünk – éppúgy elválaszthat minket egymástól, elég csak a nagyteremben a családi együttlétről(?) kiállított két fotót megnézni, ahol a gyerekek az szülinapi asztalnál és a karácsonyfánál pózolnak egyfajta kiállítási tárgyként, miközben a család tagjai elszántan fényképeznek.

            A gyász és a hallgatás elválaszthatja az egy fedél alatt élőket, hiába a közös tér, az „együtt” élménye valahol máshol keresendő. Erről árulkodnak Kékesi Donát felkavaró felvételei.

            Szent-Iványi Réka Emlék perspektívák sorozata saját gyerekkorom idézték fel, szögletes, beszűkülő terek, felém nehezedő arcok, beszélő, magányos hátak, rejtőzködő, meztelen igazságok valahol az ágy alatt.

Számomra is megdöbbentő volt, vajon mégiscsak van bennünk valami közös? Csak rosszul látjuk egymást? Van bátorságunk megkeresni azt az egyedi fókuszt, amely által a minket körülvevő világ szereplői és eseményei értelmet nyerhetnek bárki számára?

Az előbbi kérdésre találhatunk tradicionális, meghökkentő, abszurd, elgondolkoztató, gyönyörű és új technológiai megoldásokat is az XY tárlatán kiállított képek között.

A MOME hallgatóinak fotói számomra megnyugtatóak voltak. Legyen szó bármilyen generációról, törekvéseink mindig ugyanarról szólnak. Emberi méltóságunk szerves része, arra keressük a kimondhatatlan választ, milyen kreatív megoldásokkal hangolhatjuk (avagy tekintettel a vizuális művészetre) „fényesíthetjük” a körülöttünk látható világot egységes harmóniává saját, személyes élményeink tükrén keresztül.

Bevallom, picit el is szomorodtam. Az objektív azt mutatja, a modern (?) magyar társadalom inkább elfogadható, elviselhető, mint örömteli. Vajon képesek vagyunk átlépve a racionalitás korlátait ítélkezés nélkül feltárni a múlt sötét sarkait, homályos árnyait és engedni, hogy a megismert tartalom birtokában „szubjektív” mozduljunk a tisztább fény felé? Mintha kissé  nyirkos, fagyos lenne itt az „idő” Kárpát-medencében. Ránk férne egy kis napsütés. Abban fényképezni is egyszerűbb.

 

 

 


Szerző:
littledevil
Budapest

1974
Követem
Sellőlány és a Prémium Családi Fesztivál harmadik napja
Sellőlány kalandjai a Vizibirodalomban – második nap
Sellőlány kalandjai a Vízi birodalomban – Aquaworld második családi Sunshine fesztivál
Szellemek a fák között – A háború sámánja
Drive – Deluxe Arkangyal Los Angelesben
A Hang az Orfeumban - Whitney Houston Tribute
Farkas a vízen - A vitorlázó - Filmajánló
Úton a fehér lepedő felé - Átutazók - Vígszínház programajánló
Fogyassz zenét kicsit másképp - Hólyagcirkusz társulat/ Zenekatasztrófa
I was so excited, Señor Almodovar - Szeretők, utazók
A test színháza – Book of the Dead
Régi színház, új mosdók, Mozart és Don Juan halhatatlan - Erkel Színház ma
2013 – Új üstökösök a horizonton
Szubjektív statisztikai kórkép - Szociális érzékenység és emberi jogi témák
A kisfiú meg az oroszlánok
A demokrácia diszkrét bája - Karinthy Színház: Egyenlőség
LAPD – a zsarunak élnie kell
XY – Emberi méltóság és a MOME generáció
Vári Éva - Edith Piaf estje
A Koreai Kulturális Központ
Az igazgató úr irodatitkai
Savages - gyönyörű barbárok és a WARgasm, filmajánló
Magic Mike – Felül valami (történik)
Francia szubjektív – Budapest 90 Philippe Gras
Tegnap éjjel - Moziajánló
Csak a szél - kritika

« Előző cikk
Következő cikk »
Demokrácia, vagy amit akartok...Demokrácia, vagy amit akartok
A Bárka jól bevált alkotói duója - Vidovszky György – Tasnádi István (író-rendező) - harmadik alkalommal fut bele ...
Cézanne, a retrográd rebellis  Cézanne, a retrográd rebellis
A 2003-as Monet és barátai, valamint a 2006-os Van Gogh Budapesten grandiózus kiállítások után egyedülálló, teljesen újszerű ...

Legnépszerűbb cikkek »
Rémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?
Horrorszínház BudapestRémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?Horrorszínház
Hölgyeim és Uraim! Minden kedves vendégét túláradó borzongással várja Európa legsokkolóbb rémületgyára, a budapesti horrorszínház! ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: