Keresés: Úszás

Az úszás
Mindenki annyira vidám. Akármerre nézek, csak mosolygó arcokat látok. Várják, hogy a kellemesen hűvös víz a testükhöz érjen, és oldódni tudjanak benne. Miért nem mosolygok én is?


Olimpikonok a TF-en. (1) Risztov Éva
Szeptember 10.-étől kezdődően a Testnevelési Főiskolán hétfőnként tiszteletüket teszik a londoni olimpia magyar bajnokai, hogy a sport elméletével és gyakorlatával egyaránt foglalkozó hallgatóknak egy kötetlen beszélgetésen megosszák a tapasztalataikat, és meglátásaikat a sporttal kapcsolatban.


Valódi sportemberek
Michael Phepls a héten bebizonyította, hogy vesztesként is tud úgy viselkedni, hogy az egész világ ünnepelje. Mert bizony nem minden a győzelem, azokat az érmeket tudni kell tisztességgel és becsülettel viselni. És neki sikerült. Még akkor is, ha ez az érem most „csak” ezüstösen csillog.


Keszthelyi Maraton 2012 beszámoló
Eljött a nagy nap! Majdnem egy éves készülést követően, 59 (60?) futóedzéssel és számtalan versennyel (3 félmaraton, Kékes csúcsfutás, Velencei-tó körbefutás, margitszigeti 30-as váltó) a hátam mögött, összesen 603 megtett kilométerrel a lábamban, itt állok a budapesti maratoni rajtjánál életem első maratonversenyén! Ha szigorúan az utolsó három hónapos intenzív felkészülésemet nézzük, amikor már szinte csak és kizárólag a futásra épültek az edzéseim (a nagyatádi Ironman-váltóversenyt, a Balaton-átúszást, illetve a Velencei tóúszást leszámítva…), akkor a következő mennyiségek jöttek össze: júliusban 100 km-t, augusztusban 140 km-t, végül szeptemberben 124 km-t futottam össze.


29. BALATON-átúszás: 5,2 km - Megúsztuk!
Balaton-átúszás végre! Tavaly addig-addig halasztgatták a rossz időjárás miatt, amíg elmaradt, és sajnos ez a veszély fenyegetett idén is! Az eredeti időpont (július 2.) rögtön ugrott, ahogy a július 23-a majd a 30-a is. Végül negyedik próbálkozásra, augusztus 6-án sikerült megtartani a 29. Balaton-átúszást!