Halott Pénz. Egy rapper a Soundon? Igen! Igaz volt már rá példa, nem is egy (2011-ben Snoop Dogg tette itt a tiszteletét, majd az azt követő évben a Wu-Tang Clan Soundolt egyet), de az elején ki gondolta volna ezt? Annyira elektronikus fesztiválnak indult a Sound 2007-ben. A Minden szobába kell álom című nóta hallatszódott ki, miközben befelé sétáltunk. Aztán a Hétfő, szerda, szombat, kedd,majd a Feneked a gyengém következett. „Vissza-vissza!” – skandálta a tömeg. „Játsszunk még? Azt kérdeztem, játsszunk még?” – tette fel a frontember a kötelező kérdést. Még szép! Jött is az Ugyanúgy hallasz, ami talán a legjobb számuk. Füstgép. Majd az utolsó ráadás szám: „Vannak itt lányok? Hello lányok!” Kitűnő választás volt ez is! Minden volt, ami ide illett. Jó repertoárral készült a banda. Amit sajnálhatunk, az az, hogy csak kb. egy órát zenéltek. Talán több is belefért volna ebbe a délutáni műsorsávba, ettől függetlenül szépszámú közönség gyűlt össze.

Szemlátomást a gumicsizma volt a kötelező viselet. Mondjuk a tegnapi felhőszakadást és a kisebb sártengereket látva ez nem is tűnt rossz választásnak. Szegény fehér vászoncipőm meg is sínylette a dolgot… A műanyag járólapok mondjuk jó szolgálatot tettek. Azért a csajokon picit jobban mutatott a csizma, mint a csávókon. Ne már srácok, tök gáz, hagyjátok inkább a lányoknak!  Mindenesetre a tegnapi és a tegnapelőtti heves esőzések után szombaton hétágra sütött a nap, azaz sikerült a legjobb napot kiválasztanunk.

Irányba vesszük a Nagyszínpadot, ahol az Irie Maffia fellépése következik. A színpad előtt a basszus keményen megüti az ember mellkasát, mi lesz itt pár órával később? A napsütésben konszolidált tömeg gyűlik össze. A zenekar egy új szerzeménnyel is előrukkolt, amit persze nagy üdvrivalgás kísért. „Kezeket fel Balaton Sound!” Nincs playback az énekes-rapes részeknél, nem úgy, mint a labdarúgó vb nyitóünnepségén, ugyebár! Az Irie Maffia kellőképp megalapozta az esti hangulatot. „Vissza-vissza!” Még egy számot nyomtak, így összesen egy óra 20 percet kaptunk az Irie Maffiából, aminek egy percéért sem volt kár!

Hét óra van, ideje valami vacsit nézni magunknak. Az árak idén is durván elszálltak. A sör még rendben is lenne, de a többi alkoholtartalmú nedűt horroráron kínálják, a piavödörről meg talán ne is beszéljünk… Sajnos a kaják esetében is hasonló volt a helyzet. Pizzaszeletet, majd lángost és palacsintát választottam magamnak, mindezért 1500 Ft-ot fizettem, ami nem is volt annyira vészes a többi árat figyelembe véve. Átpillantok a Tihanyi Apátságra, ahol már totál be van borulva az égbolt, és mintha esőfüggöny ereszkedne a dombokra.

No de vissza a Nagyszínpadra, mert a buli folytatódik, ill. sokaknak csak most kezdődik. Ennek elsőszámú felelőse pedig a svéd Sebastian Ingrosso! Még nagyobb basszus, még nagyobb tömeg, a hangulat egyre csak fokozódik. It’s party time! Pedig még csak le sem bukott a nap. Osztrák zászló, nagy számban képviseltetik magukat nálunk a sógorok. Mellette cseh, spanyol, szerb, francia lobogók villannak a tömegben. Igazi multi-kulti van itt, amit a dj is megjegyez, így köszönti az egybegyűlt nemzeteket. Mexikóiak, kanadaiak, szlovákok, svájciak, amerikaiak, ausztrálok, írek, lengyelek, és belgák. Azért egy magyar zászló is előkerül. Mindenki együtt. A zene összeköt. Ez a lényeg, nemde? Az már csak a ráadás, hogy közben meg igencsak az ínyünkre való zenét kever a lemezlovas. Holland és brazil zászló emelkedik a magasba. Ki nyer ma a vb bronzmeccsen? És a holnapi döntőben? Természetesen a német zászló sem hiányozhat. No de vissza a szetthez, ami fergetegesre sikerült. És a látványra sem lehet panaszunk, mikor pl. lángnyelvek nyaldossák a színpadot. Don’t you worry child, a pár évvel ezelőtti nagy sláger került a dj másfél órás szettjének végére.

Korábban szóba került a rap. Ha már rapper, akkor az amerikai Wiz Khalifa volt a mai nap egyik nagy húzóneve, akire hatalmas tömeg volt kíváncsi. Talán ostorozni fogtok érte, de én inkább a vb bronzmeccset választottam a megannyi holland és maroknyi brazil szimpatizáns mellett. Ott is nagy hangulat volt, főleg a narancsos táborban (az oranje 3-0-val simán elintézte a hazaiakat). A mérkőzés 90 perce alatt picit elvert bennünket az eső, de azért nem annyira, amennyire a selecaót a Robben vezette hollandusok. Tűzijáték! Vége a mai napnak? Á, dehogy! Diplo és Richie Hawtin még vár ránk az éjjel!

Plüssmaci, péniszt formáló lufi, gumibomba (nem igazi!), vasvilla, lufimajom, csakhogy a tömeg kezében feltűnő legviccesebb partikellékeket soroljam. Egy egész sor fotós nyomul be a színpad elé, hogy minél jobb képet csináljon a dj-ről. Ehhez képest Diplo produkciója elég felejthetőre sikerült, sajnos. Túl sok ütemtelen számmal és szeleteléssel készült, ami nekünk nem jött be, így kisvártatva otthagytuk az amcsit, és idő előtt át is ruccantunk a mellettünk lévő partiarénába. Itt pont az ír Matador zenélt, ami már sokkal hallgathatóbb volt, de sokan már Richie Hawtint várták. A fesztivál mai napján már korábban kitették a telt ház táblát, ez pedig így éjfél után vált igazán szembetűnővé. Iszonyat emberfolyam hömpölygött mindenütt. Nehéz volt A-ból B-be jutni, Ilyenkor veszi hasznát az ember a sajtóbelépőjének. Az aréna főbejáratát és az azzal járó heringezést tehát kihagytuk, és egy oldalsó bejáraton keresztül simán besétálhattunk a hatalmas sátorba, hogy a majd tízórás Soundolásunk levezetéseképp lazuljunk még egy kicsit a többi bulizóval.

Legyen tiszta a kedvenc fesztiválod! kampányt hirdettek már az idei VOLT-fesztiválon is, így a Balaton Soundról sem hiányozhatott eme kezdeményezés. Enne lényege, hogy 500 Ft szemétdíjat kell fizetnie minden vendégnek, amit akkor kap csak vissza, ha a kapott műanyag zsákot teleszedi szeméttel és azt leadja a gyűjtőponton. Cserébe visszakapja a pénzt… Mivel mi is a környezettudatosság hívei vagyunk jónak találtuk az ötletet, de sajnos ebben a formában nem sokan tettek a környezetük védelméért. Mert gondoljunk csak bele, milyen az, hogy az ember hullafáradtan hajnali háromkor elkezd egy méretes hulladékzsákkal szemét után kajtatni? Minimum vicces. Sokaknak meg egyenesen ciki. Vagy az elejétől a végéig kellett volna a szatyorral caplatnom egyik színpadról a másikra? Illetve az sem volt világos, hogy kinek a szemetét kell összeszednem, és hogy mennyit? Nekem összesen egy doboz szemetem volt, amit én magam termeltem, mert közben mindent a szelektív szemétgyűjtőbe dobtam, szóval esetemben teljesen felesleges volt a zsák kiosztása… Ennek ellenére majdnem teleszedtük azt a mások által elhullajtott hulladékkal. Ráadásul sietni is kell, mert a takarítók elég gyorsan dolgoznak, szóval ha nem vagy résen, nincs mit összeszedni! Jövőre talán már két zsákot kapunk. Egyet a műanyagnak, egyet meg a fémnek…

Ha ez még nem is lesz, Balaton Sound biztosan, és ha így lesz, akkor mi újra itt leszünk!

Videó