Keresés: Forgatókönyv

Vad Kunság – A Puszta rejtett élete
Mosonyi Szabolcs rendező-operatőr és Bagladi Erika forgatókönyvíró-producer a Vad Szigetköz után egy újabb világszínvonalú természetfilmet készített, ezúttal Vad Kunság – A Puszta rejtett élete címmel.


Oscar 2015 - Legjobb adaptált forgatókönyv: Kódjátszma – The imitation game (2014.)
A II. világháború hadműveletei során hatalmas hangsúlyt kaptak a különféle katonai kódok, illetve az azok megfejtésére irányuló törekvés. A szövetségesek ennek (is) köszönhették Hitler ellen aratott elsöprő győzelmüket. A britek a megfejthetetlennek hitt Enigma-kódrendszer feltörésének okán összetrombitálták a legnagyobb koponyákat (nyelvészeket, matematikusokat, mérnököket, stb.), akiket a dél-angliai Bletchley Parkba vittek, ahol a legnagyobb titokban dolgozhattak. Ők voltak a háború megnyerésének legfontosabb láncszemei. A zsenik közül is kiemelkedett a brit matematikus Alan Turning (Benedict Cumberbatch). Róla szól a Kódjátszma című film.


Pályázat forgatókönyvírásra és/vagy filmelőkészítésre
A FILMJUS Alapítvány pályázatot hirdet műfaji megkötöttség nélkül forgatókönyvírásra vagy fejlesztésre, filmelőkészítésre.


BUDAPEST FILM – FORGATÓKÖNYVÍRÓ PÁLYÁZAT
Idén ismét elindítjuk forgatókönyvíró pályázatunkat, amellyel nem titkolt célunk a tehetségkutatás. Olyan fiatal írók és forgatókönyvírói ambíciókat dédelgető amatőrök jelentkezését várjuk, akik készek megrengetni a hazai filmgyártást egy-egy ütős és eredeti filmötlettel. A pályázattal nemcsak script-írói segítséget nyújtunk a mentoraink közreműködésével, hanem lehetőséget kívánunk adni a szakmai kapcsolatok kiépítésére is – legyen szó akár producerekről vagy rendezőkről, akár profi forgatókönyvírókról.


LAPD – a zsarunak élnie kell
Az utolsó műszak címe nem hagy kétséget afelől, hogy a film végén valakinek meg kell halnia. Ettől független, aki szán egy kis időt David Ayer legújabb filmjére, nagy eséllyel nem fog csalódni, a rendező, aki a film forgatókönyvírója is egyben, fordulatokban és feszültségben gazdag alkotással ajándékozott meg minket, bőven van benne látnivaló, ami ébren tartja kíváncsiságunkat. A 2001-ben forgatott Oscar díjas Kiképzés forgatókönyve óta nem kérdés, ez a férfi ért a rendőrökhöz.


Ingyenes forgatókönyv író program a neten
Könnyen kezelhető forgatókönyv író program a Celtx-től.


Mosoly rövidfilm
Szereplők: Ágoston Péter, Temesávri Adrienn Forgatókönyv: Kovács Gábor, Czura Bence Rendező: Kovács Gábor


A hatalom árnyékában – Legjobb adaptált forgatókönyv-jelölt
R.: George Clooney Fsz.: Ryan Gosling, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Evan Rachel Wood, Marisa Tomei, Paul Giamatti, Max Mnghella, Jeffrey Wright. 101 p.


2012 Oscar-jelöltek és győztesek, filmajánlókkal
A némafilmes a legjobb film, A leleményes Hugó 5 technikai díjat vihetett haza.


Tímár Péter
(1950-) Jellegzetes filmnyelvet használó magyar filmrendező, forgatókönyvíró.


Sofia Coppola
(1971-) Amerikai filmrendező, színésznő, producer, forgatókönyvíró.


Luc Besson
(1959-) Francia filmrendező, forgatókönyvíró és producer.


Szabó István
(1938-) Magyar rendező és forgatókönyvíró, aki Mephisto (1981) című játékfilmjével Oscar-díjat nyert.


Oliver Stone
(1946-) Amerikai rendező, forgatókönyvíró.


Martin Scorsese
(1942-) Amerikai rendező, forgatókönyvíró, producer, színész.


Radványi Géza
(1907-1987) Eredeti nevén Grosschmid Géza. Filmrendező, újságíró, forgatókönyvíró; Márai Sándor testvére.


Pier P. Pasolini
(1922-1975) Olasz író, költő, kritikus, forgatókönyvíró és rendező.


David Lynch
(1946-) Amerikai rendező, forgatókönyvíró, producer, színész.


John Huston
(1906-1987) Sokoldalú, színes egyéniségű amerikai rendező, forgatókönyvíró és színész.


Rainer Werner Fassbinder
(1945-82) Német rendező, forgatókönyvíró és színész, a II. világháború után jelentkező német új hullám három legnagyobb egyéniségének egyike.


Francis Ford Coppola
(1939-) Amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Eleinte forgatókönyveket írt és kisebb horrorfilmeket készített.


James Cameron
(1954-) Amerikai rendező, forgatókönyvíró, producer.


Woody Allen
(1935-) Eredeti nevén Allen Stewart Konigsberg, brooklyni születésű vígjátékszínész és forgatókönyvíró, az 1960-as évek végétől maga írja, rendezi filmjeit, sőt gyakran ő azok főszereplője is.


Quentin Tarantino: Becstelen Brigantyk könyvajánló
A kortárs filmművészet egyik legőrültebb alakja, az amerikai Quentin Tarantino legutóbbi munkája 2009-ben került bemutatásra világszerte. A történelmi hitelességre ügyet sem vető második világháborús mozi tökéletesen illeszkedik a rendező életművébe; a hangsúly a bravúrosan megírt dialógusokon van, ezek határozzák meg a film dramaturgiai ívét és lendítik előre az eseményeket. Így fontos szerepet kap a szintén Tarantino által kreált, precízen megírt forgatókönyv, melyet a Cartaphilus könyvkiadó gondozásában immár a nézők is kézbe vehetnek.


Hogyan készítsünk amatőr filmet? I.
Első rész, melyben hősünk ihletet kap, elhatározza, hogy filmet csinál, szinopszist és forgatókönyvet ír, castingot szervez.


Werk Akadémia/ Kreatív (forgatókönyv) írás szakirány
A Werk Film Akadémia elsősorban nem művészeket, hanem szakembereket képez. A filmkészítés technikáit elméleti és gyakorlati feladaton keresztül ismerheti meg minden film iránt érdeklődő, kreatív ember. A WFA ezért korosztálytól függetlenül az érettségizőket, a filmszakma iránt érdeklődő idősebb generációt, és a már filmes tapasztalattal rendelkezőket is várja.



Ha interjút készítesz, mindig legyen egy forgatókönyved: legyen egy logika, amit követsz a kérdésekkel, kezd el valahol és haladj valamerre, de merj ettől elszakadni, ha az alany más gondolatmenetet követ, kezeld rugalmasan. Lehetőleg minden fellelhető információt gyűjts össze, hogy ne érhessen meglepetés.


Képzések: Magyar Film és Média Intézet
1122 Budapest, Krisztina krt 2-4.


Képzések: Raindance


Képzések: Werk Film, Stílus és Írás Akadémia
Budapest, V. Arany János u. 10.


Képzések: Théba Művészeti Akadémia
1074 Budapest, Vörösmarty utca 12/b


Képzések: Analog Artists
1122 Budapest, Gaál József út 15/a


Képzések: Budapest Média Centrum
1052 Budapest, Semmelweis utca 1-3. (Magyarok Háza)


Képzések: Budapest Film Academy