Keresés: Rajzfilm

Oscar-esélyesek 2016 - Agymanók
„Minden idők legelmésebb animációs filmje!”


A Tini Titánokról, őszintén
Magyarországon nem virágzik a képregénykultúra, és a története folyamán sosem szakított ki akkora részt a társadalom szórakoztatásából, mint a szülőhazájában, az Egyesült Államokban. Éppen ezért ha egy képregény franchise a haladás jegyében platformot ugrik (pld. mozifilmet kap) hozzánk csak ez végletekig lecsiszolt, mindenki által fogyaszthatóvá tett áruként érkezik meg, mindenfajta előismeret nélkül.


Képregény és rajzfilmvilág II.
Hogy a mitológiai szereplők és a szuperhősök között erős hasonlóság mutatkozik, nem szükséges részletesen kifejteni, szinte evidens, hogy az emberfeletti képességgel rendelkező egyének és az ilyen, olykor emberszerű lények kezében a világ sorsát markolják, történetük a jó és a rossz konfliktusának keretében zajlik.


Derekasság a filmiparban
A film sajátos történetét tekintve tisztán szórakoztatóipari termék, még annak ellenére is, ha a legfiatalabb művészeti ág termékeként saját, csakis rá jellemző, ún. filmszerű eszközökkel rendelkezik (pld. montázs, snittek, plánok, stb.). Valójában vegytiszta művészetként is létezhetne akár; de ha így is történt volna, se a technológiai fejlődése, se a megtekinthető alkotások száma nem érné el a mostani, rá oly jellemző szintet. De a valóság az, hogy a filmalkotások egyszerűen csak fogyasztói tömegtermékek, amelyek célja kizárólag abban áll, hogy a néző a pénzéért a legjobban szórakozzon a maga módján, a filmkészítők nagyvonalú életmódjukhoz szükséges anyagiakat előteremtse, és további tőkét hozzon hasonló szándékú filmek készítéséhez.


Rajzfilm logika


Mikulás mentőakció
2013 karácsonyán egy időutazó manó megmenti a Mikulást! A MIKULÁS MENTŐAKCIÓ a 2013-as karácsonyi moziszezon garantáltan erőszakmentes családi filmes szenzációja, mely A kis hableány valamint a Garfield alkotóinak produkciójában, az amerikai premiert megelőzve, a magyar szinkron legszebb hagyományait idéző hangokkal kerül a filmszínházak műsorára.


FIRKIN - 5 év Koncert - Jegyrendelés
Szeptember 27. Amikor a Firkin belecsap a húrokba, kipattan a kelta bulihangulat szikrája.


Green-Go Rövidfilm Verseny
Szeretnél David Attenborough nyomdokaiba lépni? Téged is zavar, hogy a Földön közel 1 milliárdan nem jutnak tiszta ivóvízhez? Van egy jó ötleted, ami akár a mozivászonra is felkerülhet? Ha igen, akkor FORGASS FILMET ÉS NYERJ VELE!


A dzsungel könyve – zenés vadkaland az állatok birodalmában, Pólus Színház
Ki ne ismerné ezt a méltán híres alkotást és páratlan szereplőit? Mauglit, aki fékezhetetlen farkaskölyökből kamaszfiú lett, Balút, aki hedonistából apává vált és Bagirát, aki szigorú tanítóból átváltozott egy igazi jó baráttá?


IV. Országos drogprevenciós kisfilm-készítőverseny
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet – Nemzeti Drogmegelőzési Iroda megbízásából és szakmai felügyeletével az Életrevaló Karitatív Egyesület, egészségfejlesztéssel kapcsolatos prevenciós programban meghirdeti 2013. március 29-vel A IV. Országos drogprevenciós kisfilm-készítőversenyt 35 éven aluli fiatalok részére.


Öt legenda – mínusz három
Két dolgot le kell szögeznünk az elején. Egyrészt, hogy életemben ilyen bugyuta mesét még nem láttam. Másrészt valaki elég nagy bakot lőtt a magyar forgalmazónál azzal, hogy hazai gyerekek számára ismeretlen mesehősökkel teli sztorit hozott be az országba. Jó-jó, vágom én, hogy Dreamworks, akinek a Shrek örökérvényű garanciát előlegezett meg a komputeranimációs gyerekszórakoztatás terén – méltán, ugyebár. De Dér Jankóra, Homokemberre és Fogtündérre apellálni a Dunától keletre...? Elég merész húzás...


A SÖTÉT LOVAG: FELEMELKEDÉS -kritika
Rendhagyó filmkritika az év legvártabb filmjéről filozófiai aspektusból.


Óriások Debrecenben
A jégkorszak ősállatai elevenedtek meg október 7-ig Debrecenben élethű nagyságú figurák által. A tárlat a Főnix csarnok mellett egy sátorban került bemutatásra "Óriások" címmel.


Batman: A sötét lovag visszatér, 1. rész - Batman: The Dark Knight Returns. Part 1) - 2012
Bruce Wayne már öreg és sokat szenvedett milliomosként él tíz éve, azonban Gotham minden eddiginél súlyosabb helyzete visszahozza alteregóját, hogy újra Batmanként küzdjön a bűn ellen.


Miért gagyik a verekedős videójáték-filmadaptációk
Hosszú, de legalább kimerítő értekezés a címben szereplő problémákról, filmeseknek, rajongóknak, és érdeklődőknek.


Rango - Depp a főgyík
"Onnét jöttem, ahol a baj is bajjal jár, és bolhát is balhénak mondják. Én vagyok az ördögfiók, amibe a pokol pakol. Nevem Rango."


Kung-fu panda 2. - A páva bosszúja
DVD-n megvásárolható Sárkányharcos Po, valamint hűséges csapata, az Őrjöngő Ötös legújabb kalandja. A kung-fu ádáz harcosai ezúttal a gonosz Shen nagyúrral néznek farkasszemet, akinek titkos, kivédhetetlen fegyvere a harcművészet végét is jelentheti.


Samuel Goldwyn
(1882-1974) Eredeti nevén Samuel Goldfisch. Lengyel származású amerikai producer, az első amerikai filmesek egyike.


Walt Disney
(1901-1966) Eredetileg Walter Elias. Amerikai filmproducer, a rajzfilm műfajának úttörője, olyan rajzfilmfigurák megteremtésével vált híressé, mint Miki egér, Donald kacsa és a két kutya, Goofy és Plútó.


Robert Altman
(1925-2006) „Hollywood fenegyerekének” nevezett amerikai filmrendező, producer.


Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation)
Amerikai szitkom sorozatokkal Dunát lehetne rekeszteni, így nem csoda, hogy a hollywoodi filmek után a televíziós műsorokkal furakodik be az amerikai életérzés és kultúra kicsiny országunkba.


Képregény és rajzfilmvilág: Batgirl vagy Supergirl?
Köztudomású tény, hogy a kellő reputációval rendelkező szuperhősöknek az idők folyamán szinte mindig kialakult a női megfelelője, ezzel is színesítve és tágítva a mítoszuk történeteit és cselekményrendszereit. Hogy miért nem a kínosan kevés, de legalább önálló, eredeti sajátosságokkal rendelkező szuperhősnőkből alakul ki az ellenkező nemű változat, azt megmagyarázni aligha szükséges, ugyanis a képregényt fogyasztók vitathatatlan többsége a férfiak társadalmából kerül ki. A címben szereplő két bájos, ámde kitalált szereplő léte pedig túlontúl összetett ahhoz, hogy ezt egyszerűen csak egy lányolvasó-csalogató ötletnek, vagy csupán a képregényfaló srácok képzeletét és figyelmét felkorbácsoló fogásnak tulajdonítsuk. Mivel kulturális hatásuk hatalmassá nőtt az első megjelenésük óta, éppen eljött az ideje, hogy egy kis gondolatébresztő cikk tárgyaként összevessük a két főszereplőt, hogy kiderüljön belőle, miért és milyen okoknál fogva tesszük le a garasunkat az egyik, vagy a másik mellett, és főleg, hogy miért nem éppen ellenük.


Sok blues diszkót győz! Avagy közmondások akkor és most
Biztosan nagyon sokan megismerkedtek életük korai szakaszában már a közmondásokkal, hiszen a szülők gyakran alkalmaztak efféle szófordulatokat. Például, amikor összevesztem a testvéremmel, gyakran hallottam az „egyik kutya, másik eb” kifejezést. Még csak nem is értettem őket akkoriban, de mégis tetszettek. Mára nagyon sok hasonló szólás-mondás van a tarsolyomban, hiszen édesanyámnak köszönhetően rengeteg ragadt rám és az iskolában is sikerült felszedni párat.


Playboy
Eredetileg Amerikában megjelenő férfimagazin, Hugh Heffner alapította Chicagoban, 1953-ban. Heffner kölcsönöket vett fel a lap indulásához, többek között saját édesanyjától is 1000 dollárt. A Playboy márka egyike a világ legismertebb márkáinak, egy igazi birodalommá nőtte ki magát, az összes földrészen megjelenik, a világ 40 országában.


Képzések: Novus Művészeti Iskola
1146 Budapest, Olof Palme sétány 3.


Képzések: Magyar Rajzfilm
1035 Budapest, Kerék utca 80.