Keresés: Robert Capa

Capa-nagydíj ösztöndíjak nyertesei és a finalisták 2016-ban
A Capa-nagydíj 2016 zsűrije Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél, Ficsór Zsolt: Soroksár, valamint Timár Sára Erzsébet: Kultúrház című pályaműveikért ítélte oda az idén másodszor kiosztásra kerülő, fejenként 500 ezer forintos támogatással járó ösztöndíjakat. Emellett kiemeltek további három finalistát, akik pályaműveikkel a zsűrizés utolsó fordulójába kerültek.


Egy fotográfus dada, különös élete (Vivian Maier nyomában)
Vivian Maier múlt századunk egyik legnagyobb fotóművésze volt, százezernél is több felvételt készített, de műveit soha nem mutatta be nyilvánosan a publikum előtt, csakis a legszűkebb környezete láthatta. A Vivian Maier nyomában című dokumentumfilmet Európán belül Magyarországon mutatták be elsőként.


Robert Capa
Magyar származású világhírű fényképész, haditudósító. Világfi, Ingrid Bergman egykori szeretője. Normandiai partraszálláskor egyedüli fényképészként vett részt, azonban a felvételek hanyag kezelés miatt megsemmisültek.


Henri Cartier-Bresson
1908. augusztus 22.-én született a franciaországi Chantelaupban. Világhírű fényképész, a Magnum fotóügynökség egyik alapítója.



Robert Capa, magyar származású haditudósító volt az egyetlen fényképész, aki jelen volt a normandiai partraszállás első napján.


Kissé elmosódva
Robert Capa Emlékeim a háborúról Park Kiadó 2009