Keresés: Szakképzés

SZAKMA-KÉP fotópályázat
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal fotópályázatot hirdet SZAKMA-KÉP iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli szakképzésben közreműködők (tanulók/résztvevők, tanárok/oktatók) számára. Járj nyitott szemmel és fotózz! Fotózd osztályodat, iskoládat, műhelyedet! Fotózd le, ha valamit alkottatok, létrehoztatok! Fotózz, amikor azt látod, hogy valaki örömét leli munkájában! Fotózz gépeket, szerszámokat, eszközöket, anyagokat! Fotózd érdekes szakmák mestereit munka közben!


Ha a fagyi visszanyalna - Álláskeresés Magyarországon
Ma már szinte senki számára nem ismeretlen Magyarországon az a szó, hogy álláskeresés. Ha nem is mi, de valamelyik családtagunk, rokonunk, ismerősünk között biztosan találni olyan embert, aki épp állást keres.


CSI: Helyszínelők az ELTE-n
Ez év szeptemberében hirdetik meg először bűnüldözési szaktanácsadók képzését az ELTE-n. Elsősorban jogi vagy természettudományi alapokkal bíró személyek jelentkezhetnek, de a kurzus hasznos lehet akár vezető cégek alkalmazottainak is. A vadonatúj tanfolyamról Dr. Záray Gyula főszervezővel beszélgettünk.


Dinex Nemzetközi Filmoktató Bázis
Általános információk Iskola neve: DINEX Nemzetközi Filmoktató Bázis Felnőttképzést folytató intézmény nyilvántartási száma: 00856-2010 A képzésre való jelentkezés feltétele: érettségi, pályalkalmassági elbeszélgetés. A képzések időtartama: 1-2 év A képzés végén államilag elismert felsőszintű diplomát kapnak. A sikeres vizsga letétele után (közben) lehetőséget biztosítunk hazai ill. külföldi filmgyártásban történő közreműködésre, elhelyezkedésre. A képzés önköltséges, 120.000 HUF - 160.000 HUF/félév (szakképzéstől függően).


Képzések: Astoria Stúdió
1052. Budapest, Semmelweis utca 1-3.


Képzések: Ingyenes Online fotósuli


Képzések: Fotóvonal online fotóoktató weboldal


Képzések: Korda Sándor Filmakadémia
1021 Budapest, Budakeszi út 51. Magyar Filmlabor Logisztika Épület


Képzések: Magyar Film és Média Intézet


Képzések: Magyar Film és Média Intézet
1122 Budapest, Krisztina krt 2-4.


Képzések: KépPont Fotóiskola
1082 Budapest, Horánszky u. 25.


Képzések: Glossartmedia Fotósiskola
1137 Budapest, Hegedűs Gyula utca 14. G3 stúdió


Képzések: Fotó Tanoda


Képzések: POLIFILM Film és Média iskola


Képzések: Fotózz Klub


Képzések: Ágens Kft.
Ágens Fotóstúdió Budapest XVI. Cziráki u. 26-32.


Képzések: Leonardo Média Akadémia
4400 Nyíregyháza,Mártírok tere 9.


Képzések: Kontakt Fotóművészeti Kurzusok
Budapest, VI. Paulay 56.


Képzések: Stábiskola - Magyar Operatőrök Társasága
1145 Budapest, Róna u. 174.


Képzések: Statisztaiskola
1145. Budapest, Róna u. 174. (MAFILM)


Képzések: Modelltanoda
1145. Budapest, Róna u. 174.


Képzések: Raindance


Képzések: Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF)
1077 Budapest Rózsa utca 4-6.


Képzések: Werk Film, Stílus és Írás Akadémia
Budapest, V. Arany János u. 10.


Képzések: Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
1077 Budapest Rózsa utca 4-6.


Képzések: Novus Művészeti Iskola
1146 Budapest, Olof Palme sétány 3.


Képzések: Magyar Rajzfilm
1035 Budapest, Kerék utca 80.


Képzések: Hálózat Médiaiskola
Budapest, XII. Kiss János altb. utca 40


Képzések: Théba Művészeti Akadémia
1074 Budapest, Vörösmarty utca 12/b


Képzések: Analog Artists
1122 Budapest, Gaál József út 15/a


Képzések: Budapest Média Centrum
1052 Budapest, Semmelweis utca 1-3. (Magyarok Háza)


Képzések: Zsigmond Király Főiskola
Budapest, 1039 Kelta u. 2.


Képzések: Objektív Stúdió
1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 43


Képzések: Színház- és Filmművészeti Egyetem
1088 Budapest, Vas u. 2/c


Képzések: Budapest Film Academy


Képzések: Oktáv Szolnok


Képzések: Oktáv Miskolc


Képzések: Oktáv Győr


Képzések: Oktáv Esztergom


Képzések: Oktáv Budapest


Képzések: Teleschola Televíziós Iskola
Budapest, VIII., Rigó utca 16.


Képzések: PegazusTv Média és Oktató Kft.
4400. Nyíregyháza, Szabadság tér 11 és 4400 Nyíregyháza, Városmajor utca 5-7.


Képzések: A Fotósképző
1052 Budapest, Gerlóczy u. 11.


Képzések: Fotóoktatás.hu
Budapest, XIII. ker. Reitter Ferenc utca 39-49,


Képzések: Fotó Art Fotóiskola
Cím: 1163 Budapest, Margit u. 18.


Képzések: Artfoto Stúdió
Cím: Szombathely, Deák Ferenc utca


Képzések: FotóSarok Oktatóközpont
Cím: 1061 Budapest, Révay utca 3.


Képzések: Belvárosi Képzőműhely
Cím: 1062 Budapest, Eötvös utca 31.


Képzések: Diamond/Art Media
Cím: 1055 Budapest, Szent István Krt. 15


Képzések: Ring Képző Központ
Cím: 1114 Budapest, Vásárhelyi utca 4-6.


Képzések: Digitális Fotótanfolyam
Cím: Budapest VIII. Orczy út 1.


Képzések: Fotósuli Szabadiskola
Cím: Budapest IV. István út 17-19.


Képzések: ELO
Országos


Képzések: Foto Style
Cím: 2800 Tatabánya Kós K. utca 17/A