Keresés: Zenekar

Circus Maximus a Sportarénában!
Október 28-án a Magyar Nemzeti Cirkusz Richter a eddigi legnagyobb volumenű produkcióját láthatjuk a Papp László Budapest Sportcsarnokban. A cirkuszi szuper show közel 100 egzotikus állattal és több mint 100 fős stábbal várja a nagyérdeműt!


Somló Cirqsz a Szigeten
Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve, egy nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak a tavaly elhunyt Somló Tamásról, aki most töltené be 70. életévét. A „Somló Cirqsz” a Sziget mínusz 1. napján, augusztus 9-én várja a nagyérdeműt, a Magic Mirror sátorban.


Jött újabb 10 szigetes név
Több mint 150 fellépőt jelentettek be eddig a jubileumi, 25. Szigetre, benne műfajok széles tárháza, nagy visszatérők, kurrens nevek, feltörekvő csemegék, mindenkinek kedve szerint. Most már tíz névvel többől válogathatunk. Íme, a friss bejelentés:


Sziget himnusz 2017: Love Solution
A Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza. A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani. Az eredmény itt lát/hallható:


„Best of” világzene a 25. Szigeten
A 25. Sziget alkalmából egy olyan „best of” programmal ünnepel a Világzenei Nagyszínpad, amely felvonultatja a színpad eddigi legnagyobb sikereit, de annak az elvárásnak is megfelel, hogy bemutassa a világzene legfrissebb produkcióit. A Nulladik napon beindul egy magyar hullám, majd a világzene legnagyobbjai érkeznek a múltból és a jövőből. Teljes a Sziget világzenei helyszínének programja.


PJ Harvey végre Magyarországon
Huszonkét újabb nevet raktak a Sziget szervezői a mostani pakkba, köztük a 25. Szigeten lesz először látható Magyarországon az “elmúlt huszonöt év talán legfontosabb brit dalszerző-előadója”, PJ Harvey és - visszatérőként - remélhetően már készülő lemezéről is ad elő számokat az Alt-J. A frissen bejelentett csomag is meglehetősen sokszínűre sikeredett. Lehet bátran szemezgetni!


Újabb nevekkel jött elő a Sziget
Újabb fellépők jelentkeztek be a jubileumi Szigetre: vannak köztük eddig még itthon nem látott fellépők és vannak visszatérő csapatok, lesz rock, akár garázs, akár pszichedelikus vagy punkos beütéssel, jön ezúttal elektropop, hip-hop, indie, ska-punk és egy pár elektronikus zenei előadó is a Sziget különböző színpadaira. Kasabian, Flume, Interpol, Billy Talent és sokan mások, a “sztárok által is kedvencnek választott” fesztiválunkon.


Fantasztikus siker: A Sziget a nemzetközi sztárok kedvenc fesztiválja
Január 11-én, a késő esti órákban osztották ki a 2016-os évadot értékelő, a nemzetközi fesztiválszakma legnívósabb díjának számító European Festival Awardot. A Sziget Szervezőiroda ismét több kategóriában, a legjobbak közt várta a végeredményt. A szerda esti gálán, a hollandiai Gröningenben ismét hatalmas magyar siker született: a Sziget lett a “Fellépők Kedvenc Fesztiválja”. Ezzel – a korábbi elismerésekkel együtt – a Sziget már minden kategóriát megnyert, amit csak lehetett.


Sziget 2017: 25. hét együttlét
Egy színes kis zenebokrétát kötöttek a Sziget szervezői az első bejelentésben, ami jelzi, hogy 2017-ben ugyanolyan változatos stílus-cunami sodor minket színpadtól-színpadig, mint ahogy megszokhattuk. A most napvilágra került fellépők közt van például az utóbbi idők több megaslágerét is jegyző - várhatóan az év elején - új lemezt piacra dobó Major Lazer, a 25. Sziget End Show-ját celebráló világklasszis DJ páros, Dimitri Vegas & Like Mike vagy a szintén jövőre friss hanganyaggal jelentkező punknroll banda, a Bad Religion.


REKORDOT DÖNTÖTT AZ EFOTT PÉNTEKEN
A Velencei-tó partján rendezett fesztivál hivatalos 2. napján (szám szerint a 4.-en) több mint 30 ezer ember fordult meg. Ezzel minden idők leglátogatottabb napját könyvelhette el az EFOTT. Legtöbben a jamaicai Sean Paul showjára voltak kíváncsiak, köztük Palvin Barbi és Dzsudzsák Balázs is.


Programínyencségek az EFOTT palettájáról
Ki ne örülne annak, ha az idei fesztiválozása egy komoly ösztöndíjjal zárulna? Az EFOTT-on még ez is megtörténhet, hiszen ott keresik majd a jövő új műsorvezetőit. Ezenkívül megnézhetjük közelről, amint kedvenc énekeseink hagymát aprítanak, de azt is, hogy a csodagyereknek számító Wesser Patrik miként pergeti a dobverőt együtt a nagyokkal. Július 11-17. között az EFOTT-on a zenei, sport, turisztikai és gasztroprogramokon túl további lehetőségekből szemezgethetnek a fesztiválozók.


Az Anima Musicae Kamarazenekar és a New Jersey-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekar koncertje
2017. július 6. csütörtök, 19:30 — 22:00 Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem


Az EFOTT sajtótájékoztatóján mérkőztek meg a 80-as, 90-es évek sztárjai
Apu vedd meg, Valami van a levegőben, Belehalok – csupa olyan dal, amelyet vagy legalábbis a refrénjét mindenki álmából felébresztve is fújja. Az idei EFOTT-on óriási szülinapi showt adó Dévényi Tibi bácsi és vendégei, Vincze Lilla, Takács Tamás, Betty Love és Náksi Attila éppen ebben bizonyított, megmutatva, mennyire ismerik a fiatalabb pályatársaik munkásságát. Emellett az EFOTT sajtótájékoztatóján kiderült, milyen lesz a meghosszabbított fesztivál mínusz egyedik napja.


A barokk kifejezetten érték: Messiás.ma először Budapesten
2017. április 25-én látható először Várkonyi Mátyás rendezésében a Messiás.ma című rockoratorikus passió. Az alkotók Händel Messiás című oratóriumát gondolták újra, amely a szokványos oratorikus előadás helyett, a szcenírozott előadáson keresztül, és ráadásul magyar nyelven, olyan új dimenziót hozhat létre, amellyel szélesebb rétegekhez juthat el a passió üzenete. Olyan előadókkal találkozhatnak a Müpába látogatók, mint Csuha Lajos, Horváth Charlie, Malek Andrea, Karácsony János James, Rácz Rita, Makrai Pál vagy Csengeri Attila.


Világsztárok érkeznek az EFOTT-ra
A Hurts mellett Sean Paul is fellép a tóparton


Az EFOTT Fesztivál első külföldi sztárfellépője: a HURTS!
A brit duó tagjai Theo és Adam egy manchesteri szórakozóhelyen találkoztak 2005-ben, ahol elhatározták, hogy létrehoznak egy zenekart. Évekig csak interneten tartották a kapcsolatot, Adam zenei alapokat küldött, Theo pedig vokált.


Ismét meghódítja Velencét az EFOTT!
A 2017-es EFOTT-ot a szervezők a 650 éves Pécsi Tudományegyetem hallgatóival karöltve készítik elő. A fesztivál a vizsgaidőszakok után, július 11-17. között lesz, a helyszín pedig ismét a Velencei-tó partja. Ám a buli idén egy nappal hosszabb lesz, mert a vasárnapi napon és éjszakán is teljes programmal várják a látogatókat. Akik idén is előre gondoskodnak hetijegyükről, egyben az EFOTT és kapcsolódó zenésztársak jótékonysági akciójában is részt vesznek.


Hajrá magyarok!
A Sziget Fesztiválköztársaságban a világsztárokon túl is van élet: idén több mint 200 magyar előadó lép fel az egy hét alatt. A fesztivál szinte összes színpadán lehet majd hazai ritmusokra bulizni, a Nagyszínpadtól kezdve egészen a kisebb, tematikus helyszínekig, míg a Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál színpad kizárólag a magyar zenekarok rajongóinak fellegvára lesz.


A szervezők teltházra készülnek
Idén – a régi időket idézve – újra szerdától szerdáig tart a Sziget, azonban ugyanúgy Mínusz egy és Nulladik nappal felvezetve az öt teljes fesztiválnapot, mint az előző pár évben. Bár tavaly csúcsra járatták a hangulatot, idén a szervezők megpróbálják még magasabbra tenni a lécet. A nagy érdeklődésre számító eseményen még nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezettudatosságra, a higiéniára, a látványra és a szolgáltatások minőségére. Magyarország első számú turisztikai attrakcióján megerősített intézkedésekkel készülnek, hogy garantálhassák a világ minden tájáról idesereglő látogatók biztonságát. Kezdés augusztus 10-én.


Legendák, nagy visszatérők és friss produkciók
A Sziget legfrissebb bejelentésének sorában ott a friss lemezével érkező Skunk Anansie, a nagy fesztiválkedvenc a Die Antwoord vagy a Grammy-díjas elektronikus zenész, Afrojack is. A fesztivált a legendás Ramones egykori dobosának bandája nyitja, aki Marky Ramone 40 Years of Punk Rock címmel ünnepli a műfaj évfordulóját és fergeteges bulival állít majd emléket egykori társainak. Természetesen a friss, izgalmas produkciókból sem lesz hiány idén, ezt a vonalat képviseli DVBBS, Zedd, Carnage és Troyboi is, azaz a legkülönbözőbb műfajokban most bejelentett előadók. Miután lassanként összeáll a fesztivál teljes programja, már biztosan állíthatjuk, hogy mindenki talál majd magának kedvenc fellépőt az idei Szigeten.


Tóparti házibulival nyit az EFOTT fesztivál
Milyen egy retro-mulatós-techno-disco házibuli? Ezt így egyben kapjuk meg július 12-én, Velence Északi Strandján! Az EFOTT fesztivál nyitónapjára ugyanis a szervezők egy tóparti házibuli hangulatot álmodtak meg, ahol a 90-es évek UFO-Kozmix-Groovehouse együttesei mellett, a mulatós király Kis Grófo és barátai is mikrofont ragadnak. A buli zárásaként pedig indulhat a csapatás Deadcode & Friends vezényletével.


Élményprogramokkal erősít az EFOTT
Hét fesztiválozó lesz alkalmas repülésirányításra


A Queen 75ös Hammersmith Odeon koncertje az Urániában
Június 3-án pénteken a Queen legendássá vált, több mint negyven évvel ezelőtti koncertjét láthatják a nézők az Uránia Nemzeti Filmszínházban, digitálisan restaurált képpel és újrakevert, térhatású hanggal. A koncertfilm előtt egy különleges dokumentumfilmet is vetítenek a zenekar korai éveiről, eddig sosem látott archív interjúkkal.


Muzsika-sziget épül az EFOTT-on
Jóllehet, a fiatalok elősorban nem hagyományőrző programokat keresnek, mégis nem várt tömegek nótáznak és néptáncolnak, ha házhoz viszik nekik erre a lehetőségeket. Az EFOTT minden eddiginél komolyabb kulturális programmal és egy külön helyszínnel rukkol elő július 12-17. között, Velencén a magyar hagyományok kedvelőinek.


Rudimental jön az EFOTT-ra
Zomboy után jön a következő külföldi név az EFOTT 2016-os palettájáról! A Rudimental érkezik a Velencei-tó partjára, így jóvoltából olyan slágerekre tombolhat a közönség, mint a Waiting All Night és a Feel The Love. A brit kollektíva a legnagyobb hazai kedvencek mellett lép majd az egyetemisták fesztiváljának nagyszínpadára.


Müller Péter Sziámi AndFriends Szeretni még klip és Szigetzáró koncert
Tegnap debütált a Müller Péter Sziámi által vezetett Andfirends zenekar klipje, este pedig Szigetzáró koncertet adnak a Nobilissima énekegyüttessel kiegészülve a VOLT-Petőfi Színpadon.


Alekszandrov - az Orosz Hadsereg hivatalos ének- és táncegyüttese
Az Alekszandrov együttes a 2. világháború végének 70. évfordulója alkalmából, 2015. szeptember 5-én nagyszabású előadást ad a Syma Csarnokban. Az Orosz Hadsereg világhírű ének- és táncegyüttese egy nemzetközi turné első állomásaként érkezik hazánkba, Budapest után fellépnek Belgrádban, Szófiában, Bécsben, Pozsonyban, Prágában, Berlinben és Varsóban is.


Újabb Sziget nevek: Avicii, Limp Bizkit, Hollywood Undead és mások
A Sziget legújabb nevei közt ott az electro house legmenőbb előadója, Avicii, minden idők egyik legsikeresebb újhullámos metál zenekara, a Limp Bizkit és a pár hete megjelent új lemezével érkező Hollywood Undead is. A jegyek még április végéig olcsóbbak, érdemes igyekezni…


ArtZone - Művészeti játszó- és alkotó tér a Szigeten
2015. augusztus 10-17. között ismert hazai művészeti iskolák, művészeti csoportosulások, galériák, elismert magyar művészek mellett francia és olasz alkotók ösztönözik az ArtZone-ba érkezőket egyedi gondolkodásra, újrahasznosításra és alkotásra.


Breaking: Kings Of Leon a Szigeten
Most csak egy bejelentés érkezett a Szigetről, de az odacsap: a Kings Of Leon a Sziget Nagyszínpadán lép fel augusztusban. Wow!


Alakul a Sziget programja
Szigetes hírözön érkezett: a Telekom 2015-től a fesztivál egyik támogatója, ennek köszönhetően Telekom Aréna néven visszatér a Szigetre az elektronikus tánczene megasátra. Másrészt kiderült, hogy a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-je, Martin Garrix prezentálja a Fesztiválköztársaság eddigi leglátványosabbnak ígérkező End Show-ját. És számos műfajban, mintegy harminc újabb előadó/zenekar neve is napvilágot látott.


Sound, a legjobb vízparti buli
Világsztárok sokaságával, megújult külcsínnel, extra látványosságokkal, bővült vízparti party- és chill helyszínekkel indul az idei Sound július 8-tól, s tart 5 napon át. A jegyek június 23-ig még olcsóbbak, érdemes sietni!


Gengszterrap indítja be az idei EFOTT-ot
Igazán ütős bulit tervez, így profi segítséggel erősíthette állóképességét Ganxsta Zolee és a Karteles fiúk. A 20 éves banda nyitja meg július 14-én az év legnagyobb hallgatói buliját, az EFOTT-ot. A híresen hoki rajongó zenészeknek a magyar jégkorong-válogatott tagjai tartottak erőnléti edzést – tartottak volna, ha gengszterék nem veszik poénra a dolgot.


Puskás Petiék Velencén önkénteskedtek
Puskás Peti most először áll át a túloldalra: az EFOTT-ozó közönség sorai helyett a színpadra. A fesztiválrajongó öccsével, Danival és az Óbudai Egyetem önkénteseivel nemrégiben Velencére látogatott, hogy a július 14-19. közötti időszakra már biztosan virágba boruljon a város. Mint kiderült, az énekes szívesen szakít időt egy kis kertészkedésre kedvesével közös lakásában is.


Négy órás szuperkoncert az EFOTTon!
16 formáció, 8 meghatározó dal és 240 perc zene – így foglalja csokorba az elmúlt negyven évet az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, amely idén július 14-19. között Velencét veszi be. AZ EFOTT 40! szombati nagy bulira a szervezők minden eddiginél ütősebb látványvilággal készülnek, a színpadon pedig ikonikus dalok zendülnek, menő zenekarok tálalásában.


Buborék teríti be a Szigetet
Óriás buborék fedi be majd a közönséget, az égből emberek szállnak alá és beindul egy soha nem látott show. A Sziget minden eddiginél látványosabb Nagy Utcaszínházzal készül: jön a Fuerza Bruta társulat. Közben érkeztek újabb nevek is: Asaf Avidan, The Script, Major Lazer, C2C és Arty.


Sztárok, stégek, teraszok és koktélbárok
Az idén kilencedik alkalommal jelentkező vízparti prémiumfesztivál, a MasterCard Balaton Sound minden eddiginél gazdagabb programmal várja a Balaton partjára az elektronika rajongóit. Jön – megannyi más mellett – Tiësto, Hardwell, a Faithless. Ez utóbbi csapat jubileumi előadást ígér, a szervezők pedig – a sztárok mellett – minden eddiginél több vízparti teraszt, stéget, lounge-ot, koktélbárt és partihelyszínt.


Akvárium 1. & Random Trip 6. születésnapi koncert & Dorfmeister dj set
Fellép: Zalon (ex-Amy Winehouse Band), Tátrai Tibor, Sena, Eckü, Mc Kemon, Sárik Péter.


A világ legjobb gitárvirtuózai a Margitszigeten
Az elmúlt években a Buena Vista Social Club hozta meg az igazi mediterrán hangulatot a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, idén ezt az életérzést a Gipsy Kings alapítójának együttese, a Chico & The Gypsies garantálja augusztus 22-én.


MVM Siker-nap 2015.02.22.
Korábban már felvezettük az Arnold Schwarzeneggerrel fémjelzett Siker-napot, most pedig részletes beszámolónkat olvashatjátok a 2015. február 22-i Siker-napról!


Siker-nap február 22-én Arnold Schwarzeneggerrel
Pontosan egy hónap múlva, február 22-én vasárnap kerül megrendezésre a Siker-nap elnevezésű konferencia és fesztivál a Papp László Budapest Sportarénában. A rendezvény nem titkolt célja, hogy minden résztvevő megkaphassa a sikerhez vezető út követendő receptjét.


Közel Fél Évszázada Abba
Na jó, csak 40 éve…1974-et írtunk abban az évben, amikor a totális névtelenségből egyszer csak berobbant a köztudatba ez az addig szinte teljesen ismeretlen svéd zenekar. Megnyerték ugyanis az Eurovíziós Dalfesztivált az angliai Brighton-ban azzal a Waterloo című számmal ami azóta valóságos kulthimnusszá vált sok országban, annak ellenére, hogy a két zeneszerző egyáltalán nem is akarta nyilvánosságra hozni a dalfesztivál alkalmából. (Sőt, ahogy Björn Ulveaus egy interjúban elmondta, a vesztesek nyugalmával indultak, így hihetetlen meglepetés volt számukra a győzelem).


MOSAIKorea- Sanjo, szertelen dallamok
Aki szereti az improvizatív jazz műfajokat, a keleti filozófia harmóniáját, a popzene változatos dallamvilágát és a művészek érzelmeinek széles skáláját megjelenítő tradicionális koreai szerzeményeket, feltétlenül jöjjön el a Millenáris Teátrumba november 28-án 19 órakor a Magyarországon először debütáló MOSAIKorea előadására.


Nagy zeneszerzők nyomában – újra az Uránia mozivásznán
Október 12-től újra mozivásznon látható Phil Grabsky kiemelkedő zeneszerzők életéről készített, négyrészes sorozata.A szakértői interjúk és klasszikus zeneművek koncertfelvételeinek dinamikus ötvözésével létrejött „koncert-dokumentumfilmek” Beethoven, Mozart, Haydn és Chopin életművét mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.


Sziget 2014 Korn pogó vágatlanul - Sony HDR-AS100
Milyen is a zúzás a Szigeten? Pogó és fantasztikus hangulat, "belülről"


BALATON SOUND 2014 július 12. Beszámoló
2014-ben immárom a 8. Balaton Sound került megrendezésre, amit természetesen a Journality.hu csapata sem hagyhatott ki.


Magyarok a nagyszínpadon!
A Sziget Fesztiválköztársaság a világ talán legsokszínűbb „országa”, ahol egy hét alatt több mint 60 nemzet előadói fordulnak meg. A legnagyobb számban – több mint kétszázan - azonban a magyar fellépők képviseltetik magukat, egyrészt egy nekik dedikált és újra szabadtéri színpadon, de több más, műfaji helyszínen is, ahol az adott szcéna legjobb hazai csapatai lépnek fel. Sőt, idén újra lesznek magyar bandák a Nagyszínpadon is.


RockPart '14 Fesztivál
A tavalyi sikeres indulás után idéntől új néven, RockPart ‘14 fesztiválként fut tovább az ország legfiatalabb rock- és metal rendezvénye.


Sziget Fesztiválköztársaság: Together
Az Ivan & The Parazol Together című száma lesz az idei Sziget Fesztiválköztársaság “himnusza”. A Sziget fontosnak tartja, hogy a hazai zenekarok bekerüljenek a nemzetközi körforgásba.


Újabb nevek a Szigeten: Madness, Kelis, Bloody Beetroots, Leningrád!
Tucatnyi újabb névvel jelentkezett a Sziget, köztük nagy visszatérők és aktuális sztárok, ahogy ez a Szigeten már lenni szokott. Jön például a ska egyik ékköve-ként titulált Madness, Sir Bob Cornelius Rifo, DJ elektronikus zenei projektje, a The Bloody Beetroots, az amerikai popcsillag, Kelis, a ska-punk vonalon orosz népzenei elemekkel mozgó Leningrád és sokan mások.


Mi az a Journality Projekt?
Te is legyél véleményvezér! A journality.hu olyan tartalomszolgáltató site, ahol bárki küldhet be írásokat, fotósorozatokat, zenéket, videókat, ám a megjelenést szerkesztőség felügyeli.


Regisztráció után... GYIK
Miért jó Neked a Journality? Mert nem csak megjelenési lehetőséget biztosítunk számodra, hanem különleges lehetőségeket is. 800x600 Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE