Kultúra/Kiállítás

Óriások Debrecenben

2012. 10. 17. • Szerző: sanyi
Óriások Debrecenben

A jégkorszak ősállatai elevenedtek meg október 7-ig Debrecenben élethű nagyságú figurák által. A tárlat a Főnix csarnok mellett egy sátorban került bemutatásra "Óriások" címmel.

 

Ki ne kapná fel a fejét egy olyan plakátra, melyen olyan őskori állatok megtekintésére invitálnak, melyek eredeti méretükben láthatók? A jégkorszaki élőlények sok gyereket is vonzanak, köszönhetően az ilyen témájú rajzfilmeknek, de a felnőtt korosztály érdeklődését is felkeltik.
A kiállítás helyszíne szokatlan volt, hiszen nem egy épületben vagy egy szabadtéri parkban helyezték el az ősállatokat, hanem egy cirkuszra emlékeztető sátorban, mely méretéből adódóan erősen korlátozta a kiállítási tárgyak számát. Amiatt viszont előnyös volt a helyszínválasztás, hogy eső esetén is megázás nélkül látogatható, továbbá a sátor közelebb áll az őskorhoz, mint egy épület.
A pénztárral szemben kedvcsinálóként egy kardfogú tigris fogadta a vendégeket, mely megadta az alaphangulatot az ide érkezőknek és még a belépőjegy megvétele előtt mindenki láthatta, hogy mire számíthat a kiállításon. Ez egy korrekt lépés volt a szervezőktől, hogy nem árultak zsákbamacskát, pontosabban zsákbaősállatot.
A sátorba lépve megvilágított ősállatok tűntek fel a sötétben. A látogatók figyelmét rögtön magához vonzotta a terem közepén elhelyezett mamut. Az állat nagysága tekintélyt parancsoló volt, nem véletlenül szerepelt a kiállítást hirdető plakátokon is. A jégkorszaki ősemberek is megelevenedtek, akik éppen a mamutra vadásztak. A megsebzett állat fájdalmas jajdulása szinte hallható volt az ábrázolása alapján. Az élethű emberek ruházata és fegyverzete olyan volt, mintha egy időgéppel az őskorba érkeztünk volna és magunk is részt vennénk a mamutvadászaton. Már csak a jégkorszaki hideg és az úszó jégtáblák hiányoztak.
Egy másik jelenetben őskori sakálok támadtak rá egy rénszarvasra, volt, ahol a kardfogú tigris kapott el egy lovat, illetve egy medvetámadást is meg lehetett nézni. Ezek a jelenetek jól ábrázolták, hogy nehéz volt életben maradnia a gyengébbeknek. A gyapjas orrszarvú és az őslajhár mérete is jelentős volt. A lajhár két lábon állva olyan magas volt, mint egy jeti. Az orrszarvúról pedig azt tudhatta meg a látogató, hogy a mamut hűséges útitársa volt, mely maradványainak megtalálása helyén szinte mindig találtak orrszarvú leletet is.
Voltak olyan állatok is, melyek csak annyiban különböztek a mai változatuktól, hogy nagyobbak voltak (pl. gorilla, strucc, hód). A jégkorszaki ősállatokról nem éppen ezek jutnának az eszünkbe. Persze a tudományosság igényével ezek mellett is volt egy kis tájékoztató tábla az adott állatról szóló leírással. Kevesen olvasták el ezeket, úgy tűnt a tudományos ismeretek helyett a látványra koncentráltak a kiállítás látogatói.
A sötétség ellenére az ősállatok között vidáman szaladgáltak a legfiatalabb gyerekek is, nem féltek a zord hangeffektektől és az állatok óriási méreteitől sem. Persze a szülők is élvezettel kísérték el a gyermekeiket a kiállításra. Volt olyan apuka, akit jobban lekötöttek az ősállatok, mint a gyermekeit és nem győzte elkészíteni az x. fotót is ugyanarról az állatról. Miután gondosan dokumentált képileg mindent, akkor vette észre, hogy a gyermekei már a terem másik végében járnak.
Ahogyan a jégkorszak is elmúlt egyszer, úgy Debrecenben is véget ért ez az őskori bemutató, az állatok továbbálltak a következő kiállítási helyükre, hogy ott is elvarázsolják az érdeklődőket. Remélhetőleg a látogatók emlékeiben megmaradnak és eszükbe fog jutni, hogy milyen kicsi volt már akkor is az ember.

 

 


Szerző:
sanyi


0
Követem


« Előző cikk
Következő cikk »
Vári Éva - Edith Piaf estjeVári Éva - Edith Piaf estje
A Belvárosi színház új darabbal köszönti a nézőket, egy zenés monodrámában idézi fel Vári Éva közreműködésével Szegvári ...
A Koreai Kulturális KözpontA Koreai Kulturális Központ
2012 februárjában nyitotta meg kapuit a MOM parkhoz közel a Koreai Kulturális Központ. ...

Legnépszerűbb cikkek »
Rémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?
Horrorszínház BudapestRémisztetették már halálra? És tízszer egymás után?Horrorszínház
Hölgyeim és Uraim! Minden kedves vendégét túláradó borzongással várja Európa legsokkolóbb rémületgyára, a budapesti horrorszínház! ...

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése: