Újságíró pályázat

Média a Tehetségekért Díj Lejárt.

A Média a Tehetségekért Díj célja arra ösztönözni az újságírókat és a média munkatársait, hogy többet foglalkozzanak a fiatal tehetségekkel, a sikeres fiatalokkal (sportolók, művészek, tudósok), képzési és felkészülési hátterükkel, pályaválasztásukkal, lehetőségeikkel és eredményességükkel. Ezek a fiatalok kiemelkedő értékeket képviselnek a tehetségüket, de ugyanakkor a küzdeni tudásukat, a kitartásukat és a céltudatosságukat tekintve is. Ilyen értelemben igazi példaképek lehetnek kortársaik számára.

Tovább »


Dr. Szegő Tamás-díj Lejárt.

A Dr. Szegő Tamás-díj Alapítvány ösztöndíjban részesít évente egy 30 év alatti újságírót (aki 2013. december 31-ig tölti be 30. életévét) az írott vagy az elektronikus média bármely területén, aki publikációiban kiállt az elesettekért, az érdekeik érvényesítésére képtelenekért.

Tovább »


Partitúra író pályázat Lejárt.

A III. Partitúra Kurzus pályázatot hirdet 13-25 év közötti fiatalok részére, ÍRÓI alkotás elkészítésére.

Tovább »


Pályázat újságíróknak az elektromos cigarettáról Lejárt.

A Villanypára Egyesület pénzdíjas sajtópályázatot hirdet, melynek célja az elektromos cigaretta hazai megítélésének megváltoztatása, az észérvek felsorakoztatása a gazdasági érdekekkel szemben, a valós tények közlése az olvasókkal.

Tovább »


Pályázat íróknak: Etikus vállalati magatartás a közösségi médiában Lejárt.

A Joint Venture Szövetség, a hazai és külföldi befektetők szövetsége országos pályázattal, az „ETIKUS VÁLLALATI MAGATARTÁS A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN” téma körbejárásával kívánja felmérni a közösségi médiában érvényesíthető üzleti viselkedési magatartást, az etikus működést, illetőleg az ezzel kapcsolatban megfogalmazandó elvárásokat, az etikus magatartást támogató ötleteket, lehetőségeket, valamint az írott és íratlan szabályokat.

Tovább »


Zsigmond Márta Médiadíj 2013 - Pályázz velünk! Lejárt.

A Zsigmond Márta Médiadíj alapításának célja, a 2010-ben elhunyt Zsigmond Márta szakmai örökségének megőrzése, emlékének az ápolása, az igényes és közérthető közéleti újságírás, a nők érdeklődésére is számottartó színvonalas médiamunkák születésének ösztökélése, a fiatal tehetségek elismerése, megbecsülése.

Tovább »


„Az úgy volt…” X. Janikovszky Éva meseíró pályázat Lejárt.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2013. március 25. és április 25. között 10. alkalommal hirdeti meg a Janikovszky Éva meseíró pályázatot „Az úgy volt…” címmel. A felhívás célja kettős: részben a mai iskolás nemzedék önálló alkotótevékenységének ösztönzése, részben pedig tisztelgés a tíz éve elhunyt írónő, Janikovszky Éva előtt.

Tovább »


HÜPATIA média díj Lejárt.

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, az Európai Női Lobbi (EWL) magyar tagja 2013. március 8.-a, a nemzetközi nőnap alkalmából létrehozza a HÜPATIA média díjat a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért a magyar sajtóban. A Hüpatia díj elnyerésére pályázatot hirdet újságíróknak valamint civil blog-szerzőknek

Tovább »


Pályázat tényfeltáró cikkek készítésére Lejárt.

A Göbölyös József “Soma” Alapítvány pályázatot hirdet szakmai tapasztalattal rendelkező újságíróknak tényfeltáró cikkek készítésére. A határidő: 2013. március 25

Tovább »


Visegrad Local Press Awards Lejárt.

Idén először kerül odaítélésre az újságíróknak szóló Visegrad Local Press Awards nevű díj, amely azokat a publicistákat tünteti ki, akik a legteljesebb módon válaszolnak a társadalmi, politikai és kulturális életben megjelenő, a lokalitás jelentőségét és fontosságát taglaló kérdésekre. A pályázaton lengyel, cseh, szlovák és magyar újságírók vehetnek részt, ily módon lehetőséget kínálunk számukra, hogy tapasztalatot cseréljenek és összehasonlítsák munkamódszereiket a „lokális anyagokkal” kapcsolatosan.

Tovább »


Előhívás – utóirat : novellaíró pályázat Lejárt.

A TotáLiber Könyvkiadó „Előhívás – utóirat” címmel novellapályázatot hirdet. A pályázat témája: Neked mit üzen egy megállított pillanat? Egy pillantás, egy mozdulat, egy rezdülés? Teremtsd meg a saját történetedet! Írj novellát az általunk megadott hat kép valamelyikéről. A képeket a Fortepan online privátfotó-gyűjteményéből (fortepan.hu) válogattuk. A képek a pályázat ideje alatt megtekinthetők a Caffé 22 kávézóban. (1054 Budapest, Szemere utca 22.)

Tovább »


Kortárs női hangok irodalmi pályázat Lejárt.

A Magyar Nők Szövetsége Kortárs női hangok címmel irodalmi pályázatot hirdet.

Tovább »


WifiNévadó Lejárt.

Érdekes wifinevekkel vidámabb hely lesz a világ! A T-Home pályázatot ír ki az összes wifiző szomszéd felrázására össznépileg!

Tovább »