Elöljáróban csak annyit: NEM A FILMRŐL LESZ SZÓ! Hanem valamiről, amit akár valós események is ihlethettek volna, valamiről, ami létezik, ami bár nem annyira hétköznapi, sőt merően eltér a szokványostól, de mégis csak van.

Nos, van egy fiú, meg van egy lány. Viszont nincs olyan, hogy „mi”. Két külön személyiség, két külön világ, akik néha, egymás igényeinek kielégítése céljából szexuális „szolgáltatást” nyújtanak a másiknak. Két barát, akik feltérképezik egymást testét, kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket, felszínre hoznak eddig nem ismert képességeget, de soha, semmilyen körülmények között nem bonyolódnak szerelmi viszonyba. Mert ez kizárólag csak a szexen alapszik.

De meddig tartható fenn ez a nyilvánvalóan tudatos állapot? Meddig működhet egy ilyen kapcsolat, anélkül, hogy egyikünk vagy másikunk ne kezdene el többet érezni? Egyáltalán a „barátság extrákkal” kifejezés helytálló? Hiszen gondoljunk csak bele. Alapvetően az emberek túlnyomó többségének meg sem fordul a fejecskéjében ez az egyesek szerint abszurd gondolat, hogy lefeküdjön egy barátjával. Ennek ugyan kézenfekvő okai vannak, mégpedig, hogy a barátok általában nem vonzódnak egymáshoz szexuálisan, egyértelműen hiányzik a kémia, a bizsergés, nincs meg az a bizonyos plusz, ami elősegíti azt, hogy ágya bújjunk valakivel. Viszont ezek a „barátok” igenis vonzódnak egymáshoz, s ugyan egy hirtelen fellángolásra, egy csipetnyi szenvedélyre nem lehet hosszútávon alapozni, de azt is be kell látni, hogy akkor ez jóval több, mint barátság. Természetesen az ilyen fajta kapcsolatokkal nincsen semmi probléma. Egészen addig, míg valóban el tudjuk vonatkoztatni a szerelmet a szenvedélytől, addig működhet. Csakhogy fenn áll annak a veszélye, hogy valamelyik fél besokall és erőszakos módon szerelmet próbál kicsikarni a másikból, aki lehetséges, hogy valóban nem érez egyebet, mint valami roppant intenzív szexuális vágyat.

Manapság sokat lehet hallani az efféle viszonyokról. Sokak számára ez teljeséggel elfogadhatatlan, de sajnos a mai társadalom globális problémája, hogy eleve elítéli azt, ami más, ami eltér a mindennapok szürkeségétől. Én azt mondom, ezek a kapcsolatok tapasztalatnak mindenképpen jók. Addig, amíg az ember életébe nem lép be valami komolyabb, amíg nem kopogtat a nagy szerelem, addig akár szórakoztató is lehet a dolog. Csak tudni kell, hogy hol a határ. Éreznünk kell, meddig mehetünk el, fel kell mérnünk, hogy mikor jön el az a pont, amikor már érzelmileg túlságosan megterhelő az ilyesfajta „barátság”. Amikor pedig érezzük ezt a bizonyos frusztrációt, cselekednünk kell. Szélsebesen lelépni, mielőtt iszonyatos módon pofára esnénk. S akár megtörténhet az elképzelhetetlen is, hogy a felek egymásba szeretnek. Persze ne gondoljuk, hogy ez egy csöpögős lányregény, legyünk realisták, álljunk két lábbal a földön és akkor biztos isten nem eshet bántódásunk. (legalábbis reméljük, hogy nem)

Galéria