A november már csak ilyen. Ez a késő őszi hónap még az emlékezésé. S bár elhunyt szeretteinkről Mindenszentek környékén megemlékeztünk, ilyenkor az 56’-os áldozatok vélt vagy valós nyughelyén is virágzik a fehér krizantém, és hetekig égnek a mécsesek és gyertyák lángjai a 301-es parcellánál is. Mert kollektív emlékezetünk is van, nem csak egyéni.

Létrejött egy kivételes és megindító dokumentumfilm a Független Nemzeti Filmalkotók Közössége gondozásában, Nagy Sándor István rendezésével. A szabadság hősei  ünnepélyes díszbemutatóján illusztris vendégek gyűltek össze, fiatalok és idősek egyaránt, a társadalom minden szegmenséből képviseltetve azt az elgondolást, hogy a forradalomról nem lehet eleget beszélni, – és KELL is beszélni. Mert miközben a mindenkori uralkodó politikai éra üres szónoklatokkal és propagandával degradálja le 1956’ szellemiségét, mi magunk is hajlandóak vagyunk feledni azt a könyörtelen tényt, hogy hamarosan kihalnak azok az emberek, akik szem – és fültanúként, elsőkézből átélték a történelmi eseményeket, és autentikusan beszámolhatnának azokról. Ezért létfontosságú a hiteles, dokumentarista jellegű filmek létrejötte a magyar közel – és távoli múlt drámai történéseiről.

„Mindent relativizál a politika és a média világa.” – hangzik el a bemutatón, Sólyom László volt Köztársasági Elnök köszöntő levelében. 56’-nak nincsenek szimbolikus alakjai, mint mondjuk 1848-nak, ám vannak ikonikus helyei. A Magyar Rádió, a Corvin-köz, a Parlament és a Kossuth tér. Ezek a helyszínek elevenednek meg és töltődnek fel emberekkel és sorsokkal, amikor Sinkovits-Vitay András elkezdi narrálni a filmet, és hangján keresztül érezzük az érintettséget is, hiszen édesapjának, Sinkovits Imrének hatalmas szerepvállalása volt az 56’os eseményekben – , melynek következtében a hatalom el is tiltotta a színjátszástól.

A Szabadság hőseinek az az legnagyobb erénye, hogy kivételes és eddig publicitást nem, vagy alig kapó tanúkat szólaltat meg. Ahogy beszélni kezd a volt szegedi egyetemista, aki a MEFESZ vezető tagjaként igazi történelmet csinált, lassan rádöbbenünk, hogy ez itt nem fikció, hanem a valóság, melynek következményeit most is átéljük. Amikor Boross Péter, volt miniszterelnök emlékezik, a bőrünkön érezzük a szavait, miszerint olyan korszak volt az, amikor „a rettegés mélyen beleült az emberekbe”. A volt rádióbemondó a közmédiát ért ostromról beszél, és szavai közben elevenednek meg a Molotov koktélokat gyártó emberek korabeli újságokból látott fakószürke képei. Szécsi István, aki Bibóval ült börtönben, olyan könnyedén mesél a 15 évről szóló ítéletről, amilyen könnyedén csak azok az emberek tudnak emlékezni, akik a következmények latolgatása nélkül, elvből indultak meg 56’ őszén, hogy jobbá tegyék az ország sorsát. Baranyi László színművész kiemelkedő momentuma a filmnek. Az ember torkát fojtogatja valami, ahogy az idős férfi visszaemlékezik a rózsadombi megmozdulásokra. Baranyi azon kivételes szemtanúk közé tartozik, akik a II. világháborúban és a forradalomban is fegyvert fogtak. Megindító, ahogy mesél az esőről, ami az elesettek vérét mosta bele a csatornába, vagy a pékekről, akiket fegyveresek lőttek ki, amikor kenyeret osztogattak a hadszíntérré vált utcákon. Egy másik színész-rendező, Dózsa László 14 éves volt a likvidáló sortüzek idején. Őt elfogták, halálra ítélték, kivégezték és eltemették. És túlélte. És amikor végigjárva a régi helyszíneket, életéről mesél, akkor a nézők számára is értelmet nyer a „hétköznapi, ám valódi hősök” fogalma.

Nehéz felindultság nélkül beszélni a Szabadság hőseiről. Az ismert események és helyszínek most egy teljesen más perspektívából, eddig nem ismert egyéni sorsokon keresztül égnek bele (újra) a tudatunkba és a történelmi identitásunkba, mert hogy olyan is kell hogy legyen az embernek, főként ha magyar. A múlt feltárása még mindig folyik, hangzik el a film végén. És amíg még vannak 56’-ot tévesen át – és félreértékelők és kihasználók, addig nem is lehet hagyni, hogy elsikkadjanak, feledésbe merüljenek, megbocsáttassanak azok a bűnök, melyek révén többezer magyar ember vált áldozatává a terrornak és megtorlásnak. Nekik állít méltó és felejthetetlen emléket a Szabadság hősei című dokumentumfilm, melynek készítőit elismerő emlékéremmel jutalmazták a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének képviselői.

 

A szabadság hősei (2012)

színes magyar dokumentumfilm

Független Nemzeti Filmalkotók Közössége

Rendező: Nagy Sándor István

Galéria