Töredelmesen be kell vallanom, hogy nagyon komálom a Coen-fivérek filmjeit. És, hogy miből táplálkozik a rajongásom? Csupán abból, hogy a fiúknak eddig még egyetlen témájukkal sem sikerült mellényúlniuk. Az 1984-es Véresen egyszerű c. thrillerrel debütáltak, amin rögtön meglátszik a kéznyomuk. Igazi ismertséget az 1996-os Fargo jelentette nekik, ami 2 Oscar-díj mellett 5 jelölést kapott. A Nagy Lebowski (1998.) vígjáték, a hippi tekéző Jeff Bridges-szel szintén sokak kedvence lett, de nálam a Nem vénnek való vidék (2007.) c. thriller visz mindent. Megjegyzem a filmakadémia ítészei szerint is, akik 4 Oscart adtak a produkcióért (köztük a legjobb film, legjobb rendezés díját). Aki nem látta, sürgősen pótolja! Végül a 2008-ban bemutatott Égető bizonyítékkal újfent a rekeszizmainkat dolgoztatták meg rendesen.

A félszemű c. film az 1969-es Félszemű seriff western remakje, annak ellenére, hogy a rendezőpáros ezt határozottan tagadja, holott a két film története teljesen megegyezik. Az említett filmbeli alakításáért John Wayne, minden idők legnagyobb western-hőse Oscar-díjat vehetett át. Az újrafeldolgozás maga a felüdülés. Western-vígjátéknak mondanám, de ne ijedjünk meg, mert a döntő pillanatokban megfelelő komolyság is társul hozzá, így teljes egésszé áll össze a film. A történetvezetés abszolút lineáris, így semmiféle meglepetést nem tartogat a néző számára, ami jelen esetben mégsem olyan nagy baj, tudniillik Charles Portis: A félszemű című regénye (1968.) szolgál a forgatókönyv alapjául.

A történet egy pofonegyszerű bosszúhadjáratról szól. A 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfield) apját lelövi a kegyetlen bandita Tom Chaney (Josh Brolin), a lány felkerekedik és felfogadja Reuben J. Cogburn rendőrbírót (Jeff Bridges), valamint La Boeuf-öt (Matt Damon) egy texasi rangert, hogy segítsenek neki felkutatni és megölni a gyilkost.

Jeff Bridges a kivénhedt, alkoholista, flegma rendőrbíró szerepében olyannyira kitett magáért, hogy az embernek sok esetben kedve lenne kizuhanni a moziszékéből a nagy röhögés közepette. Zárójelben megjegyezném, hogy emiatt jelölték is a legjobb színész díjára! (Újabb zárójeles megjegyzés: sajnos nem fogja megkapni azt.) Mellette ne feledkezzünk meg a legjobb női mellékszereplő díjára jelölt Hailee Steinfieldről sem, aki fiatal, 14 éves kora ellenére kitűnően játssza a felnőtt nőként gondolkozó – szintén 14 éves – kislány szerepét. Mattie Ross ugyanis egy rendkívül karakán, kemény, komoly gondolkodású, talpraesett és koraérett leányzó, aki valóban eltökélte, hogy végez apja gyilkosával. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de szerintem bajban lesznek az Oscar-ítészek a női mellékszereplő díjával kapcsolatban.

 

Értékelés:

8/10

 

A félszemű – True Grit (2010)

Fsz.: Jeff Bridges, Hailee Steinfeld, Matt Damon, Josh Brolin.

R.: Joel Coen, Ethan Coen.

106 p.

 

Díjak és jelölések:

  • Oscar-díj (2011) – Legjobb film jelölés
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb rendező jelölés
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb operatőr jelölés
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb női mellékszereplő jelölés: Hailee Steinfeld
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb jelmeztervezés jelölés
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb látványtervezés jelölés
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb férfi alakítás jelölés: Jeff Bridges
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb hangvágás jelölés
  • Oscar-díj (2011) – Legjobb hangkeverés jelölés

Előzetes